nlc.hu
Életmód
Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!

Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!

Bőrünk a legnagyobb szervünk. Védeni és óvni kell egész évben, hiszen számos nagyon fontos funkciót lát el.

Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!

Amikor a bőrünkre gondolunk, először az jut eszünkbe, hogy a tapintás érzékszerve, amellyel érzékeljük a külvilágból érkező fizikai impulzusokat. A bőrnek azonban ezen kívül is vannak feladatai.

Bőrünk felel testünk hő- és folyadékháztartásának szabályozásáért, részt vesz az anyagcsere folyamatokban – salakanyagok kiválasztása, oxigéncsere, anyagok felszívása a külvilágból, és természetesen véd a sérülésektől, a kiszáradástól, a folyadékvesztéstől, az UV-sugaraktól, védi a szervezetet a különböző mikrobák szervezetbe jutásától.

Ahhoz, hogy feladatait tökéletesen el tudja látni, szüksége van rendszeres törődésre, ápolásra és védelemre.

Kezdjük a bőrtáplálást belülről, hiszen ahhoz, hogy kívül gyönyörű és selymes legyen, először belsőleg kell megadni számára a megfelelő támogatást. A fiatalosan egészséges bőrt a kollagénnek köszönhetjük. A kollagén egymáshoz kapcsolódó és egymástól függő fehérje hálózat, amelynek termelése sajnos 30 éves korunktól folyamatosan csökken. Ahhoz, hogy bőrünk megőrizze vagy visszanyerje rugalmasságát, ragyogását és védelmét, érdemes pótolni a kollagént. Mivel a kollagén nem csak a bőrünkben van jelen, hanem a szervezetünk minden szövetében, többek között az ínszalagokban, az erekben, a szaruhártyában, a porcokban, a pótlása nagyon fontos. A jó minőségű kollagénpótlók hozzáférhető kollagénláncokat biztosítanak a szervezetünk számára, amelyeket hatékonyan fel tud használni a szervek és a szövetek egészséges működtetéséhez.

Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!

QI collagen – Terápiás ital – por

A QI COLLAGEN az ENERGY ajurvédikus komplexe. A benne található kollagén az Izland körüli, hideg vizekből kifogott, mélytengeri halakból származik. Ez a legtisztább, I-es és II-es típusú, bioaktív tengeri kollagén. A kollagén szervezetbe való beépülését pedig gondosan kiválasztott gyógynövények segítik elő. A fehér eperfa, az acerola, a tömjénfa és a kurkuma hatóanyagai így nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szervezetbe bevitt kollagén be is épülhessen a szervezet megfelelő pontjain.

A QI COLLAGEN fogyasztása növelheti szöveteink rugalmasságát, elősegítheti a ráncok fokozatos kisimulását, valamint lassíthatja a bőrszövetek öregedését, javíthatja hajunk és körmeink minőségét.

Bőrünk belső támogatása után jöhet a külső ápolás és vedelem.

Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!
Cytovital- bioinformációs gyógynövénykrém

Az ENERGY bőrápoló kozmetikumai között több készítményt is találhatunk, melyekkel elérhetjük az egészséges és szép bőrt. Bőrünk regenerálása érdekében érdemes kipróbálni a CYTOVITAL krémet, amely széles körben alkalmazható bioinformációs krém, magas gyógynövény- és a Podhájska hőforrásból származó termálvíz-tartalommal. Mivel a Cytovital a felhámot regenerálja, és annak sejtjeit táplálja, használhatjuk bőrvédelemre, cellulitisz csökkentésére, sérülés utáni bőr regeneráció gyorsításra (vágás, heg, horzsolás, különböző sugárzások nyoma, gombásodás, herpesz), de hatékony lehet az arcon és a kézfejen előbukkanó pigmentfoltokra is, mert elősegíti a pigmentek egyenletesebb eloszlását a bőrben.

A csodás, fiatalos bőr érdekében számos különleges hatóanyagot tartalmaz. Többek között vaníliát, orvosi levendulát, édesköményt, ázsiai gázlót, szecsuáni borsot, gyömbért, ánizst, Sárkányfa gyantáját, A- és E-vitamint, lecitint, növényi és illóolajokat, mint pl. kender-, napraforgó-, mák-, len-, szezám-, ricinus-, borostyán-, muskátli-, gyömbér-, levendula- és tujaolajat, valamint ásványok (antimon, purpurit) bioinformációit és még számos természetes anyagot.

Energiaforrásként szolgál a bőrnek, valódi természetes, fiatalító hatású készítmény.

Az arcbőrünk ragyogóbb lehet a CYTOVITAL RENOVE arckrém használatával, amely táplálja a ráncosodásra hajlamos bőrt, segíthet megújítani a bőrsejteket, javíthatja bőrünk rugalmasságát, így hozzájárulhat a fiatalos, egészséges megjelenéshez.

Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!Caralotion – testápoló tej

CARALOTION testápoló tej bioinformációs hidratáló készítmény, amely a podhájskai hőforrás harmadkori tengervizéből származó, természetes ásványi anyagok sokaságát tartalmazza. Hidratálja és regenerálja akár az érzékeny, száraz, hám­lásra hajlamos, irritált bőrt is, enyhülést hozhat viszkető ekcéma, pikkelysömör és akné esetén.

Hatóanyag összetételének köszönhetően erőteljes antioxidáns és gyulladásgátló hatásokkal bírhat, segíthet megújítani a bőr természetes tisztító képességét. Egészen egyedülálló a különleges növényi anyagok, ásványok, és az A, C, E vitamin ellensúlyozhatja a túlzott mennyiségű napsugárzás káros hatását, és elősegítheti, hogy a kollagén rostok megőrizzék a bőrünk rugalmasságát.

A testápoló tejet az egész testünkön alkalmazhatjuk – könnyen beszívódik a bőrbe, könnyen adagolható, kenhető és nem hagy zsíros érzetet a bőrön. A legjobb hatás érdekében finoman masszírozzuk be a bőrünkbe, lehetőség szerint fürdés után, így érhetjük el a bioaktív anyagok optimális hatását.

Bőrszépítés külsőleg és belsőleg is!Törődjünk a bőrünkkel, hogy gyönyörű, fényes, rugalmas, selymes és illatos legyen, amelyet öröm megérinteni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top