nlc.hu
Életmód
Interjú Mácz Andrea szimulációs mérnökkel

„Nem szeretem, ha én vagyok »a lány« a szimulációs csapatban”

Ha azt írjuk, „szimulációs mérnök”, az olvasó alighanem egy fehér köpenyes, gépeket, robotokat tesztelő férfit képzel maga elé. Ha elmagyarázzuk, hogy a szimuláció sok mindenre vonatkozhat, szimulálhatják például a termékek mozgását hatalmas gyárakban, raktárokban, akkor is egy fehérköpenyes férfit képzelnek maguk elé, aki a fenti szexi tevékenységek helyett a gép előtt görnyed. Ideje ezt az egészet újragondolni: Mácz Andrea ebben az egyelőre valóban férfiak uralta szakmában brillírozik, a hatalmas gyárakba, raktárakba pedig személyesen is ellátogat, hogy megnézze, mit is kell pontosan szimulálni. Munkahelyén, az EPIC InnoLabs ipari digitalizációval foglalkozó laborban csíptük el; interjúnk egy része kőkemény és szenvedélyes szakmázás, de arról is beszélt, kik és hogyan tántorítják el a lányokat a tudományos pályától, tart-e a mesterséges intelligenciától, van-e különbség a túrósbatyu és az autógumi közt, és hogy mi történik, ha feláll a gép elől.

Min dolgoztok éppen?

Egy vietnámi gyárat modellezünk éppen, az operátori feladatkiosztásokat segítünk optimalizálni. Ez most egy nyitottabb modell a szokásosnál, meglátjuk, mi lesz belőle.

Mit csinál egy szimulációs mérnök?

Anyagáram-szimulációnak hívják, amivel én foglalkozom, azaz logisztikai és gyártórendszereket szimulálok. Fontos, hogy minket nem a technológia érdekel, hanem az, ahogy egy-egy rendszer összeáll: hogy hol mennyi időt töltenek a termékek, hol torlódnak fel, hol van erőforráshiány és így tovább. Szinte mindegy is, hogy autógumit gyárt-e a cég, vagy túrós batyut, ugyanúgy állunk hozzá.

De azért ismernetek kell a céget, a termékeket valamennyire, nem? Nem ugyanúgy szállítják és tárolják a gumikat és a túrós batyut.

Minden projektünk úgy kezdődik, hogy elmegyünk, megnézzük, van-e egyáltalán értelme szimulációt használni. Ahol kaotikus, ötletszerű a munka, nincs igazi munkaszervezés, automatizáció, ott nem tudunk kódot írni, nekik azt mondjuk, hogy sajnos nem tudunk segíteni. Minden feladat, gyár, elérhető adathalmaz más és más, igaz, a korábbi munkák odaillő elemeit felhasználjuk újra. Arra törekszünk, hogy legyen egy „könyvtárunk”, azaz újrahasznosítható kódrészleteink. Kulcsrakész megoldás azonban sosincs.

Tehát kell, hogy fizikailag lássátok.

Jobb úgy. Volt, hogy nem láttam, volt is baj belőle, útközben derült ki, hogy nem pont úgy zajlik a munka, ahogy azt előzetesen leírták. Mindig jobb a személyes jelenlét. Amikor beütött a Covid, nem mehettem ki megnézni egy gyárat, és ez sok nehézséget okozott. Szakmailag sem jó, hogy mindent online kell elintézni, és az ügyfélkapcsolatot is nehezíti, hogy fél éven keresztül csak egy kis képen látjuk a másikat, és nincs valós emberi kapcsolat.

Figyelembe tudod venni, milyen a munkamorál, mennyire fegyelmezettek, motiváltak? Hiába a szimuláció, ha akár egy ember is képes megakasztani a folyamatot.

A szimuláció előnye, hogy bele tudjuk vinni a valószínűséget, a bizonytalanságot, és többször is lefuttathatunk egy-egy szcenáriót pont ezek miatt. Figyelembe tudjuk venni, ha egy-egy munkás lassabban sétál, elakad. A probléma mindig az, ha nincs meg az anyagáram: ha nem tudjuk mely folyamatok hogyan követik egymást. Ha rengeteg a kivétel, azt nehéz jól kezelni. Ha pedig nagyon kézműves a hely – különleges a termék, kicsi a gyár –, és nincsenek adataik, amelyekkel összehasonlíthatjuk az általunk épített modellt, azt nehéz kezelni. Minden projektben validálnunk kell ugyanis a modellt: „oké, megalkottuk, de ez tényleg passzol a rendszeretekhez?”. Ha nem tudják adatként odaadni nekünk azt, ahogy dolgoznak, nehéz összehozni a sikeres szimulációt. Ha azonban megkapunk mindent, ami szükséges, nagyon sokat segíthetünk: volt egy projektünk, ahol bebizonyítottuk, hogy nem kell plusz egy szint a raktárrendszerben, ez pedig hatalmas megtérülést jelentett a cégnek.

Fenntarthatóság, a bolygó jövője, károsanyag-kibocsájtás: ezeket figyelembe veszitek, amikor szimulációt készítetek, és behozzátok ezeket a szempontokat az ügyfelek elé?

Ha az ügyfélnek eleve fontos ez, akkor mi is figyelembe vesszük. Megjelent az igény, hogy számoljunk ezekkel is, ez igaz, de nagyon sokszor nem tudjuk, hogy egy-egy gépnek milyen az alapanyagigénye, azok mennyire terhelik meg a környezetet, és nem is jellemző, hogy kérik, hogy figyeljünk erre is. Ezen a piacon a pénz diktál, inkább csak PR-értéke van annak, hogy megjelenik a környezettudatosság.

Nem fenyeget az, hogy elveszi a munkád az AI? Laikusként gyanús, hogy erre pont alkalmas lenne.

Nem fenyeget, azokhoz a szoftverekhez, amiket a szimulációhoz használunk, nem ért a mesterséges intelligencia. Butaságokat mond, olyan dolgokat tanácsol, ami nincs is benne a programban, és nem hiszem, hogy képes lesz megkérdezni az ügyféltől azt, amire éppen kíváncsiak vagyunk. Ez a szakma még biztonságban van. Néha használom én is az AI-t, segíthet, ha függvényeket kell írnom, ötletekért kutatnom, de a munkámat nem veszi el.

Részt vettél az ABB energetikai óriáscég női mentorprogramjában, előadtál a Lányok Napján, a honlapotok szerint négy nő és tizenkét férfi dolgozik nálatok. Azaz mintha még mindig kuriózum lenne, hogy nőként vagy jelen ebben a mérnökvilágban.

Szerintem átlagosnak számít az itteni arány. Kifejezett véleményem nincs a női kvótáról, nem az én felelősségem eldönteni, szükség van-e rá, de a plusz lehetőségek, amelyek bevonzzák a lányokat, nagyon hasznosak. Jó lenne, ha nem kellene külön kiemelni senkiről, hogy nő, hanem ők is egyek legyenek a többiekkel. Én sem szeretem, ha „a lány” vagyok a szimulációs csapatban. Jó lenne, ha többen lennénk. A felfogás még mindig úgy szól, hogy ez egy férfias szakma, és sok lány ott megtorpan, hogy nem szerette a matekot, úgyhogy ez nem való neki, elhitetik magukkal, hogy nem menne. Én rég tudom, hogy ez érdekel, a szüleim is támogattak, de biztos vannak családok, ahol nem nézik ezt olyan jó szemmel.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Mikor jöttél rá, hogy ez érdekel?

Nagyon korán. Én abba a generációba születtem, amely az Állítólagot és a Hogyan készült?-et nézte, már ott éreztem, hogy a tudomány tök jó. A gimiben aztán nagyon jó fizika- és matektanárom volt, ők sem ölték ki belőlem a kedvet.

Voltak még hasonló lányok, vagy te voltál „a geek lány” az osztályban?

Én voltam, igen, a gimiben ezzel egyedül voltam lányként, úgy emlékszem. Nem cukkoltak, de így visszagondolva elnyomtam a női oldalamat, igyekeztem egy lenni a fiúk között. Az egyetemen már sokkal jobb volt a helyzet, sok hasonló érdeklődésű lánnyal találkoztam. Tíz-tizenöt százalék volt a lányok aránya. Négy szak volt a gépészkaron, az energetikai mérnököknél fele-fele volt az arány, amikor oda jártam, a terméktervezők főleg lányok, a gépészek főleg fiúk, de jövünk fel azon a szakon is.

Robotikával, okoseszközökkel foglalkoztál, úgy képzeli az ember, hogy bütykölni mindig izgalmasabb, mint az elmélettel foglalkozni. Hogy kerültél mégis a szimulációs pályára?

Teljesen véletlenül. Az egyetem alatt német képzésben vettem részt, kaptam egy ösztöndíjat az Auditól, mentem is volna hozzájuk szakmai gyakorlatra. Ez 2020 nyarán volt; szóltak, hogy a Covid miatt mégsem vesznek fel senkit. Végül egy ismerősön keresztül egy kisebb cégnél gyakorlatoztam, de szakdolgozat-íróként már nem tudtak vállalni. Emiatt augusztusban végső mentsvárként az egyetemi honlapon lévő listát olvasgattam, hogy melyik tanszéki témára jelentkezzek. Találtam egyet hosszú címmel, amiből nem is értettem mindent, de jobban hangzott, mint a többi. Így írtam végül a szakdolgozatom szimulációból – gyárak közötti erőforrás-megosztást vizsgáltam, elvont téma –, a konzulensemnek pedig nagyon tetszett az eredmény. Ő már akkor is itt dolgozott a cégnél, úgyhogy diploma után egy fél évvel, amikor már a mesterszakra jártam, megkeresett, hogy van-e kedvem csatlakozni.

Éppen az Audi posztolt nemrég egy vicces videót arról, mit csinál egy szimulációs mérnök. A laikusok szerint raliban ül, a haverjai szerint raliszimulátorral játszik, anyukája szerint tologatja a virtuális konzolon a paneleket, mint Tom Cruise a Különvéleményben, valójában pedig egy számítógép mögött ül. Még a szimulációs mérnököket is sikerült macsóként ábrázolni.

Nem láttam a videót, de el tudom képzelni. Engem is cukkolnak a barátaim, hogy évek óta ismernek, és még mindig nem értik, hogy mivel foglalkozom. Pedig elmondom mindig, hogy azt figyelem, hogyan mozognak a termékek a gyárakban, raktárakban, és hogy hol akadhatnak el a folyamatok.

Eljárós vagy?

Sok szabadidőm nincs, de sportolok, kondizok, táncolni járok, nem ülök otthon is a gép előtt. A játékokat is tudatosan szorítottam ki az életemből, félek, hogy elvennék az időmet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top