Patricia Kopta nemrég került elő egy Puerto Rico-i idősek otthonából, úgy, hogy 1992-es, nyomtalan eltűnése óta családja és barátai is halottnak hitték – írja a Mirror. A modellként is ismert Patricia a 80-as években könyvelő volt Pittsburghben, ám a stressz miatt állást váltott: egy múzeumban lett liftkezelő. Itt aztán – nem tudni, hogy konkrétan a liftben-e, vagy másutt, ám
angyali figyelmeztetést kapott, a közelgő világvégéről.
Patriciából ezután utcai prédikátor lett, aki a belvárosi piros lámpáknál, kocsik ablakán behajolva intette az eljövendő veszélyekre az arra fogékony autósokat.
Miután 1986 egy forró napján ki kellett menteni egy medencéből, amibe vastag ruhában sétált be, egy időre pszichiátriára került, ahol nagyzási hóborttal és skizofréniával diagnosztizálták. A nő férje 1992-ben szembesült azzal, hogy
neje húsz év házasság után nyomtalanul eltűnt,
dacára az őt végig támogató családi közegnek. A rendőrségi nyomozás eredménytelen maradt, így hét évvel az eltűnése után halottá nyilvánították a prédikátor-modell-könyvelőnőt.
Már bőven a kétezres években egy szociális munkás figyelt fel 83 éves, demens lakójuk motyogására, egy Puerto Rico-i idősek otthonában. Az idős asszony 1999-ben, rejtélyes körülmények között került az intézménybe, az utcáról. Annyit mondott, hogy
európai turistahajóval érkezett a szigetre.
Demenciája erősödésével viszont egyre többet árult el magáról, mígnem 2023-ban DNS-teszt derítette ki személyazonosságát. Családja szerint a nő attól félt, hogy zárt osztályra kerül. 86 éves férje megörült, hogy eltűnt felesége jól van, de már nem tervezi, hogy felvenné vele a kapcsolatot.