Napok óta nem működik a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, az úgynevezett steril szobákban – értesült az RTL Híradó egy szülőtől, akinek a kislányát jelenleg is a kórházban kezelik. Az apuka szerint a 2×2 méteres boxokban 32 Celsius-fokban „főnek” a beteg gyerekek.
A kórház azt állítja, a klíma csak kedd délelőtt romlott el, és a berendezés javítását haladéktalanul megkezdték. Azt nyilatkozták, hogy rövidesen megoldódik a probléma, jelenleg már a tesztüzem folyik. Azt is hangsúlyozták, hogy a betegek ellátásnak biztonsága érdekében megtették a szükséges szakmai intézkedéseket.
Hasonló problémákkal más kórházak is küzdenek, sok helyen pedig egyáltalán nincs légkondicionálás. Többek között a tatabányai Szent Borbála kórházból is panaszkodtak a meleg miatt. Az RTL Híradó úgy tudja, a sürgősségin jelenleg csak egy darab ventilátor működik. A kórház szerint ott is soron kívül intézik a klíma javítását. Múlt héten a budapesti János kórház ortopéd traumatológiai osztályán romlott el a klíma, akkor a hőség miatt műtéteket kellett elhalasztani.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kórházak gépparkjai sokszor elavultak, nincsenek jól karbantartva, és már rég cserére szorulnának. Svéd Tamás, főtitkár úgy látja, jelenleg az is probléma, hogy nincs minden kórházi osztály vagy rendelő klimatizálva, pedig a hőhullámok miatt erre szükség volna. “Hiába klimatizált a műtő, hogyha onnan kikerülve a beteg egy 30 fokos kórteremben kénytelen lábadozni, az abszolút nem tesz jót az ő sebgyógyulásának, de nem tesz jót egy kardiológiai betegnek sem” – mutatott rá.
A 12 napja kiadott hőségriasztás főként a sérülékenyebbek, esendőbbek, például a krónius betegségben szenvedők számára figyelmeztető jelzés a rendkívüli megterhelésre, de ezt a hőséget már egy egészséges szervezet is nagyon nehezen viseli – hangsúlyozta a Mokkában Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Az extrém hőség a szív- és érrendszer mellett az összes többi szervet is megterheli; veseproblémákat, a kiválasztás nehézségeit okozhatja, de önmagában az is pluszenergiát vesz igénybe, hogy ilyen körülmények között a szervezet fenntartsa saját állandó hőmérsékletét.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock