nlc.hu
Életmód
Major Veronika bronzérmes sportlövésben

Major Veronika bronzérmes lett sportlövésben az olimpián: „Nem is lehetnék ennél boldogabb!”

Húsz év után nyert olimpiai érmet magyar sportlövő.

Major Veronika nagyszerű teljesítménnyel, – a döntő közben szétlövést is nyerve – bronzérmet szerzett a női sportpisztolyosok szombati fináléjában a párizsi olimpián. 

Major Veronika a női sportpisztoly versenyszám döntőjében - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Major Veronika a női sportpisztoly versenyszám döntőjében – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az MTI tudósítása szerint a keszthelyiek klasszisának a finálé első 2 sorozatában közepesen sikerült a kezdés, 2 pontot ért csak el, amivel a 6. helyen állt. A kicsit visszafogottabb nyitány után aztán Győrik Csaba tanítványának a második sorozatban csupán az első lövése nem volt sikeres, azt követően viszont sorozatban 4 pont következett tőle, így a 4. helyre lépett előre. A 2. szakaszban azonban elkapta a fonalat, és lendülete a harmadikra sem tört meg, újra 4 pontot ért el, ahogy a negyedikben is. Az 5. etapban tökéletes sorozatot lőtt, a 6. sorozatban aztán kicsit megtorpant, a 6. szériában viszont egyre kézzelfoghatóbbá vált az éremszerzés lehetősége Major számára. A 7. körben 4 ponttal zárt és negyedikként várta a folytatást. A 8. sorozatban már óriási volt a feszültség a teremben, a négy állva maradt pisztolyos számára az érem volt a tét. Major Veronika ezúttal nem remegett meg és 4 pontot lőve bebiztosította az érmét, ami végül bronz lett.

A bronzérmes Major Veronika a női sportpisztoly versenyszám eredményhirdetésén - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A bronzérmes Major Veronika a női sportpisztoly versenyszám eredményhirdetésén – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A keszthelyiek büszkesége 20 év után, Igaly Diána (skeet) athéni aranyát követően nyert olimpiai érmet magyar sportlövőként, egyúttal a párizsi magyar csapat 6 dobogós helyét szerezte meg.

Különleges módon hangolódott Major Veronika szombaton a női sportpisztoly fináléjára – tudta meg az MTI. “Karácsonyi süteményreceptekről beszélgettünk a döntő előtt. Van egy kézikönyvem minden versenyzőről, így Veráról is és ez a 48/b fejezete, a karácsonyi sütemények. Neki most erre volt szüksége, így erről beszélgettünk” – árulta el az edzője, Győrik Csaba.

“Nem is lehetnék ennél boldogabb, talán akkor, ha előrébb végzek, de nem is mondok ilyet, mert ez is megríkatott. Azért jöttem, hogy érmet nyerjek és ezt a célt a végletekig hajtottam magamban, végig ott voltam, csináltam és meglett az eredménye” – nyilatkozta boldogan a 27 éves sportlövő az eredményhirdetés után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top