A 2024-es párizsi olimpia – és az összes világverseny – remek példája annak, hogy aki a sportnak szenteli az életét nemcsak fizikai, hanem hatalmas mentális megpróbáltatás elé is néz. És ugyanúgy, ahogy a hétköznapokban, az élsportban is az egyik legnagyobb kihívás az, amikor a versenyzőnek szembe kell néznie önmagával. A saját hibáinkat ugyanis nem könnyű felismerni, még nehezebb elfogadni, ám a legnehezebb talán mégis az, hogy egy kudarc után továbblépjünk és tovább harcoljunk az álmainkért. De hogyan tudna egy élsportoló nap mint nap küzdeni az álmaiért, ha a világ árgus szemekkel figyeli, hogy mikor hibázik?
Összeroppanak a nyomás alatt…
Emberfeletti teljesítmény, alázat, hatalmas kitartás és szorgalom, továbbá rengeteg lemondás szükséges ahhoz, hogy egy sportoló egyáltalán részt vehessen az ötkarikás játékokon, pláne, hogy a versenyt követően még olimpiai éremmel is távozzon a stadionból. A párizsi olimpia alatt több sportoló nyilatkozata is nagy visszhangot váltott ki, ilyen volt például az Európa-bajnok és a háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna gondolata is. A 22 éves úszónő nem jutott döntőbe 400 méter gyorsúszásban, az előfutam után mégsem keseredett el és őszintén beszélt arról, hogy tisztábban van vele, hogy nem lesz világmegváltó sportoló.
„Végre nyitott szemmel kell lásson, halljon, érezzen a gyerekkori énem, mert nem Én leszek a világmegváltó sportoló.
Akartam, annyira akartam elhinni, hogy lehetek a dobogó egyik fokán az olimpián. Négyévente akartam bízni, még akkor is ha lehetetlennek tűnt, mert nem akarta elfogadni ezt a gyerekkori énem.
Most végre felszabadulva úsztam, aki éppen vagyok ebben a jelen pillanatban, és ez ennyi volt. Remélem tudom, azokat a sportolókat inspirálni, akik csak azért sportolnak, mert szeretik amit csinálnak és nem azért, mert anno valaki kényszerített rá egy bizonyos cél elérését.”
Egészen elképesztő volt látni, hogy a nyilatkozata után milyen negatív kommentáradat zúdult az úszóra, és sajnos nem ez volt az egyetlen eset a játékok alatt. Kapás Boglárka a versenyszáma előtt betegedett le, voltak azonban, akik úgy gondolták, hogy csak „kifogást keres azért, hogy ne kelljen versenyeznie.” A szürreális kijelentések sora azonban ezzel közel sem ért véget. A médiában, illetve a kommentszekciókban is folynak arról diskurzusok, hogy a hullámvölgybe került olimpiai bajnok, Milák Kristóf ezüstérme “valóban teljesítmény-e?” Jogosan merül fel a kérdés: „Ez most komoly?”
Simone Bilest is kritizálták
Simone Biles a legjobb példa arra, hogy bármelyik sportoló képes összeroppanni az élsport okozta mentális teher miatt. Az immár hétszeres olimpiai bajnok és élő legenda tornásznő, a tokiói olimpián döntött úgy, hogy eláll a versenyzéstől. Azt mondta, nem kockáztat és inkább önmagát választja, még mielőtt sérülés lesz a vége. Tavaly jelentette be, hogy visszatér a versenyzéshez, az idei párizsi olimpián pedig már három aranyérmet szerzett. Miután csapatban megnyerte második olimpiai aranyát, üzent is a gyűlölködőknek:
„Tehetséghiány, lusták, olimpiai bajnokok” – írta.
A sportolók nem “nemzeti értéktárgyak”
Egy egész életen át. Nagyjából ennyi ideig készülnek a sportolók pályafutásuk egyik legmeghatározóbb eseményére, az olimpiára, hogy aztán néhány másodperc leforgása alatt az egész életük megváltozzon. Mindenki saját maga legnagyobb kritikusa, éppen ezért biztos vagyok abban, hogy ha valaki, akkor maguk a sportolók azok, akik egy rossz eredmény után elsőként állítják pellengére saját magukat a tükörben. Ha nem jutnak be a fináléba vagy nem futnak “jó” időt, ők azok, akik napokig, sőt, hónapokig őrlődnek azon, hogy mit lehetett volna másként csinálni. Ők döntenek a saját életükről, ők élték meg a legnagyobb mélységeket és magasságokat, éppen ezért senkinek nincs joga megkérdőjelezni a döntéseiket vagy az eredményeiket.
Kicsit olyan ez, mintha két óriási hegyet próbálnának megmászni. Megpróbálnak szembenézni az önmaguk felé támasztott elvárásokkal, mellette pedig igyekeznek megfelelni egy egész országnak. Mi tagadás, versenyről versenyre rengetegen izgulunk a képernyő előtt azért, mert teljes szívből kívánjuk és reménykedünk abban, hogy a magyar élsportolók olimpiai éremmel térnek haza. Mégis: ennek ellenére sem szabad hagyni, hogy ez a remény elvárássá alakuljon. A sportolók nem “nemzeti értéktárgyak”, akiket akkor veszünk le a polcról, amikor csak kedvünk tartja. Nem egy gépezet hajtja őket, ami képes állandóan 110 százalékon pörögni.
Ők is csak emberek, akik ugyanúgy hibázhatnak, a különbség viszont az, hogy akár egy apró hiba miatt is sokkal nagyobb árat fizetnek.
A siker nem egyenlő az aranyéremmel
Nemcsak a nézőknek, hanem a sportolóknak is fontos elfogadni azt, hogy a siker nem egyenlő az aranyéremmel. Nem kérdés, hogy egy sportoló lételeméhez hozzátartozik a versengés, hiszen mindenki a dobogó legfelső fokára szeretne fellépni. Mikor válhat ez kényszeressé és hogyan lehet elfogadni, hogy a siker definíciója egészen távol áll az olimpiai éremtől?
Fejes Dóra sportpszichológus lapunknak azt mondta, fontos tudatosítani, hogy akik kint vannak az olimpián, ők már most a sportáguk legjobbjai. A szakember szerint az olimpiai helyezés sokszor a szerencsén is múlik, mivel sok külső és belső körülmény, egy sérülés, hirtelen jött betegség, bemozdulás, pillanatnyi rossz döntés is elronthatja a jó eredményt. Ha az úszókat vesszük górcső alá, nekik egy nap akár több számuk és futamuk is lehet. Fontos, hogy mentálisan is összeszedetten “jelen legyenek”, kizárva a rengeteg impulzust, ami kizökkentheti a figyelmüket.
„Ebben is rutint kell szerezni. A sportolók igyekeznek feldolgozni a nem aranyérem is siker helyzetet, ebben a sportpszichológus is segíthet átkeretezéssel és más módszerekkel. Az is nagyon sokat számít, hogy a sportoló mennyire volt az aranytól, szokták mondani, hogy a negyedik helyezés és az ezüst érem is tud nagyon fájó is lenni egy sportolónak. Ha a sportoló időről-időre fejlődni tud önmagához és a riválisokhoz képest, szereti, amit csinál és motivált tud maradni, felismeri a saját korlátait és emellett önreflexiója is van, akkor már elmondható róla, hogy sikeres” – mesélte Dóri, majd azt is hozzátette, miszerint ebben az esetben az érem, inkább egy cseresznye a torta tetején. Nem az érem a cél, hanem az odáig vezető út és az, hogy a versenyző szeresse a sportot és élvezze a versenyzést.
Ezen a szinten már nem a teljesítmény dönt az eredményekről
A szakember szerint a mentális egyensúly szerepe meghatározó az élsportban, hiszen egy bizonyos szint felett az edzettségben már alig van eltérés és az dönt, hogy ki tud jobban összpontosítani, ki tud fejben jobban ott lenni. Az élsportolók közel harmada küzd depresszióval vagy szorongással. Még hatalmas tapasztalattal rendelkező klasszisok is küzdenek mentális problémával. Ilyen volt például Simone Biles is, vagy a legeredményesebb úszó, Michael Phelps is, aki nyíltan beszélt mentális állapotáról, illetve arról, hogy többször is voltak öngyilkos gondolatai.
„Nagyon fontos, hogy a sportolóknak legyen megfelelő önismerete és ki tudják használni belső erőforrásaikat, reziliensek tudjanak maradni. A sportolók mentális egészsége az elmúlt években egyre jobban felbukkant a közbeszédben. Például Simone Biles az előző olimpián mentális egészségére hivatkozva lépett vissza a versenyzéstől, és most újra remekel az olimpián. Az ő példájából láthatjuk, hogy az olimpikonok is ugyanolyan emberek, mint mindenki más, rájuk is nagyon sok külső és belső tényező hat.”
Fejes Dóra (fotó: Neményi Márton)
A sportpszichológus azt mondja, hogy van, akinek olyan belső tényezőkkel kell megküzdenie az olimpián, mint szorongás, önbizalomhiány, gyászeset vagy szeretteik támogatásának hiánya, de az sem ritka, hogy egy sportolónál olyan más külső nehezítő körülmény zavar be, mint az időjárás, a jetlag, egy váratlan sportsérülés vagy egy elrontott rajt.
„Az úszóknál például megfigyelhető egy generációváltás, közülük sokaknak ez az első olimpiája, és most találkoznak először ezekkel a körülményekkel. Először látják milyen a hangulat, az olimpiai falu, a szurkolók, az ellenfelek, nagyon sok az új impulzus, át kell állniuk fejben és testben. A világ legrangosabb eseménye ez, a legjobb ellenfelekkel, a média közvetíti minden megmozdulásukat, jó eredményeket akarnak hozni a hazájuknak. Ezzel nehéz megbirkózni.”
Gondoljunk bele, hogy mi mennyit hibázhatunk a munkánkban, viszont az olimpián a legapróbb hiba is végzetes dolgokat, kizárást, helyezésekről való lecsúszást von maga után
– mondja Dóri, majd hozzátette, miszerint egy sportpszichológus feladata az, hogy mentálisan felkészítse a sportolókat ezekre a versenyekre, technikákat adjon, hogyan kezeljék a szorongásukat, hogyan tudják önbizalmukat növelni, elhinni, hogy nyerhetnek, de mindeközben megmaradjanak a realitás talaján.
Miben különbözik az olimpia a többi versenytől?
A versenyzők az év nagy részében a pályán, a medencében, illetve a különböző szereken töltik az idejüket, ezért egyáltalán nem idegen számukra a szereplés, illetve a versenyzés. Ennek ellenére az olimpiai szereplésnek teljesen más atmoszférája van, hiszen azt is mondhatnánk, hogy az ötkarikás játékok minden verseny felett állnak. De vajon mentálisan miben különbözik egy átlagos versenytől, illetve hogyan lehet feldolgozni azt, hogy a több éves készülés gyakran egyetlen napon múlik? A szakember szerint mire idáig eljut a sportoló, addigra már sok “egyetlen napon” van túl, hiszen csak a legjobbak jutnak ki az olimpiára. Már gyerekkoruk óta megszokták, hogy egyik héten nyernek, a másikon veszítenek.
„A protokoll ismert, csak a körítés más. Egy olimpiának nagy médiavisszhangja van, ilyenkor az egész világ rájuk figyel, kimutatható változással jár egy társadalom életszínvonalára, boldogságára vonatkozóan. Gondoljunk csak bele abba, hogy ha valaki helyezést ér el, akkor felmagasztalják, de ha később nem hozza a várt eredményeket vagy nem úgy, mint korábban, akkor a média és a nézők ellene is fordulhatnak.”
A sportpszichológus szerint amikor egy-egy sportoló kiemelt médiafigyelmet kap, feltűnően leromlik a megítélése és az említéseik 29 százaléka negatív. Hozzátette, hogy a női sportolóknak pedig a teljesítményük mellett a külsejükkel kapcsolatos bírálatokkal is szembe kell nézniük, amit szintén nagyon nehéz mentálisan kezelni. Dóri szerint gondolkodási torzítás az, hogy egy sportoló olimpikon, akkor
“feltétlenül érmet kell szereznie az országának, különben nem végzi el jól a munkáját.”
„Nagyon sok mindenen múlik, hogy ki nyer érmet, sok minden hat a teljesítményre. A sportoló feladata, hogy azokra koncentráljon, amikre van ráhatása és a saját erőforrásai maximális kihasználását el tudja érni, miközben a külső tényezőket, amikre nincs hatása minimalizálja. Ha a sportoló vissza tud helyezkedni abba a mentális állapotba, amiben az edzésen vagy versenyeken jó teljesítményt tudott elérni, akkor kevésbé lesz nyomasztó a tét. Ezt célozzák a sportpszichológusok is.”
A média, illetve a közönség is hatalmas nyomást helyez a versenyzőkre
Már az ötkarikás játékok előtti hónapokban megjelentek az “éremesélysekről” szóló újságcikkek, amik már önmagukban nagy terhet és nyomást helyeztek a sportolók vállára. Erre remek példa a mindössze 15 éves úszó, Jackl Vivien, akinek ez volt az első komoly felnőtt versenye. A Nemzeti Sportnak elmondta, hogy egyáltalán nem úgy készültek az idei évben, hogy kijut az olimpiára.
Eleve nem úgy készültünk, hogy itt bármit is elérjek. Aztán megjelentek a különböző újságcikkek az éremesélyemről. Ez teher volt rajtam
– összegezte, majd azt is hozzátette, hogy ez tudat alatt az úszásában is benne volt.
„Nagy a tét, hiszen az országot képviselik, az emberek sokszor a saját reményeiket vetítik bele ilyenkor a sportolóba, a boldogságra, életszínvonalra, GDP-re kimutatható pozitív hatással van egy-egy aranyérem, kutatások szerint. Ha egy társadalom nagy jelentőséget tulajdonít az olimpiai érmeknek, az elvárások irreálissá válhatnak” – jelentette ki Dóri.
A szakember azt mondja, hogy a mentálisan nagy nyomás a sportolóknak az is, hogy sokszor fáradtan, légszomj közeli állapotban, azonnal nyilatkozniuk kell, mikor még tényleg semmi idejük nem volt magukban rendezni, feldolgozni a történteket.
Késely Ajna a női 800 méteres gyorsúszás előfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 2-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás
„Különböző személyiségű sportolók vannak, máshogy kezelik a médiát. Nehéz megküzdeni azzal is a sportolóknak, hogy a nyilatkozataikat egyből lehozza a közösségi média és ki vannak téve a kommentelők véleményének, ami a túlfűtött érzelmek miatt átcsaphat igazságtalan kritizálásba, ítélet alkotásba” – mondja a sportpszichológus, aki szerint tudatos média tréninggel lehet kezelni ezeket a helyzeteket. Abban az esetben, ha a sportoló megtanulja kezelni az igazságtalan kritikát, az online bullyingot és kognitívan érti ennek a hatásmechanizmusát, tudja, hogy ez a legtöbb esetben egyáltalán nem róla szól, akkor érzelmileg is kisebb eséllyel viseli meg.
Én nagyon becsülöm Késely Ajnát ezért a nyilatkozatért. Szerintem óriási lelkierőre vall kimondani, hogy még nem tart ott, hogy olimpiai érmes legyen. Ez inkább egy reális helyzetértékelés részéről, nem a jövőbeli lehetőségek kizárása.
„Fontos, hogy céljainkat rugalmasan kezeljük, mert a rigiditás egy nem reális cél elérése kapcsán tud kényszerességet, csalódottságot, boldogtalanságot okozni. Ebből nem az következik, hogy a saját fejlődésébe vetett hitét és erőfeszítéseit feladja, sőt… Nagyon tudatos döntés a jelenben elengedni egy olyan célt, amit gyermekkori énünk állított fel. Ez nagy felszabadító erővel bír, rejtett tartalékokat mozgathat meg.”
Dóri szerint a sportpszichológusok feladata az is, hogy felkészítsék a sportolójukat egy B pályára, hiszen bármi történhet, kiégés, sérülés, a sportolónak fel kell állnia és boldogulnia kell az életben.
„A kiégésben test és elme együttesen vesznek részt”
A pszichológus azt mondja, hogy a kiégésben a test és az elme együttesen vesznek részt. A téthelyzetekbe, magas fokú stresszbe, a pofonokba, kudarcokba belefásulhatnak a sportolók, de a motivációt, ha még mindig szeretik a sportjukat, szakember segítségével vissza tudják hozni.
„Talán meglepő lehet, hogy a pszichológiai elméletek szerint a mentális jóllét része az, ha a valóságosnál picivel pozitívabbnak értékeljük magunkat. Ezek a pozitív illúziók segítenek fenntartani a pozitív önértékelést, önbizalmat, motivációt akár stresszhelyzetben vagy negatív külső események esetében is. A sport annyiban lehet más, hogy az önészlelésnek kulcsfontosságú része az erőfeszítés és elvégzett edzésmunka is, aminek a hatása és eredménye objektíven mérhető.”
A sportpszichológusok próbálják úgy trenírozni mentálisan a sportolót – feltéve, hogy fizikailag mindent megtett a sikerért –, hogy ő a legjobb és lehagyhat bárkit a versenyen, ami a megfelelő pszichológiai technikák használatával ténylegesen viselkedésben is megmutatkozhat.
„Az erőfeszítés és elvégzett munka alapot adhat a csúcsteljesítménybe, győzelembe vetett hitnek. A jó sportolónak kell, hogy legyen egészséges önbizalma, magabiztossága, ami a versenyhelyzet nyomása alatt is képessé teszi a maximális teljesítményre.”
