nlc.hu
Életmód
Horrorsérülést szenvedett egy román birkózó az olimpián

Horrorsérülést szenvedett egy román birkózó az olimpián

Egyből berohantak az orvosok a szőnyegre.

Súlyos nyaksérüléssel szállították kórházba a női 76 kilogrammos súlycsoportban szereplő román Catalina Axentét, aki birkózás közben egy dobást követően a tarkójára esett a párizsi olimpián.

A 28 éves román versenyző az amerikai Kennedy Blades ellen szenvedett súlyos sérülést, miután ellenfele összefogta a derekát és nagy ívű dobást indított hátrafelé – számolt be az MTI. Axente a tarkójára érkezett, nyaka megbicsaklott, lábai pedig a feje fölött csapódtak a szőnyegbe. A kétszeres Eb-bronzérmes birkózó egyből a nyakához kapott és a földön maradt, ellenfele ijedten hajolt le hozzá, hogy megnézze hogy van.

Az orvosok rögtön a segítségére siettek, majd 15 percen keresztül vizsgálták, mennyire súlyos a sérülése, végül hordágyon, nyakmerevítőben szállították kórházba Axentét.

Román médiaértesülések szerint nem tört el a román birkózó nyaka, viszont erős fájdalmat érez a lapockájában.

Amúgy Jansik Szilárd is brutálisan megsérült az olaszok elleni negyeddöntő közben. Az egyik olasz játékos ugyanis durva szemsérülést okozott a magyar pólósnak. Egy szerencsétlen karlendítés következtében olyan szerencsétlenül találta el Jansikot, hogy azonnali orvosi vizsgálatra, kezelésre és ellátásra volt szüksége. “Fél negyeden át szédültem, de vissza tudtam menni a vízbe” – nyilatkozta utólag.

Kiemelt fotó: Mehmet Murat Onal/Anadolu via Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top