Palau – vagy hivatalosan: hivatalosan Palaui Köztársaság – egy aprócska szigetország a Csendes-óceán nyugati részén, Óceánia mikronéziai alrégiójában. Körülbelül 340, összevissza elszórt kis szigetecskéből áll, amelyeknek a nagy része lakatlan. Teljes területe csupán 466 négyzetkilométer, ezzel a világ negyedik legkisebb országa. A legnépesebb sziget Koror, ahol az ország – relatíve – legnagyobb városa (amit ugyancsak Korornak hívnak) is található: itt él a teljes lakosság – úgy 18-20 ezer ember – nagyjából fele.
Palau tehát kicsi, ámulatba ejtően zöld, ritkásan lakott és mesébe illően szép. A gazdaság az önellátó mezőgazdaságra, a különböző kormányzati kiadásokra (erre hamarosan visszatérünk) és a turistákra épül: elsősorban a búvárokra, akik előszeretettel látogatnak ide, hogy a kristálytiszta vizekben előforduló, változatos állat- és növényseregletben gyönyörködjenek.
Bár logikusnak tűnhetne, de Palau fővárosa nem Koror City: illetve eredetileg az volt, de az 1979-es palaui alkotmány arra kötelezte a Nemzeti Kongresszust, hogy máshol hozzon létre új közigazgatási központot és állami székhelyet. Hivatalosan azért, hogy ne legyen ennyire vízfejű az ország, másrészt meg, hogy a legnagyobb sziget, Babeldaob is kapjon némi reflektorfényt. Itt húzták fel tehát Palau új fővárosát, a 2006-ra elkészült Ngerulmudot, és benne a kongresszus totálisan tájidegen, pöffeszkedő, neoklasszikus stílusú épületét.
Az ilyesmi amúgy nem példa nélküli:
- Ausztrália 1927-ben Melbourne-t cserélte Canberrára;
- Brazília 1960-ban Rio de Janeirót Brasíliára;
- Elefántcsontpart vezetése 1983-ban a népes Abidjanból a távoli és jelentéktelen Yamoussoukróba költözött (mivel a korábbi elnök, Félix Houphouët-Boigny ott született);
- Tanzánia székhelye 1996-ban Dar es Salaamból az ugyancsak nem túl pezsgő Dodomába;
- Kazahsztán pedig 1997-ben cserélte le fővárosát Almatiról Asztanára.
Bár vannak ellenpéldák – például Canberra és Brasília mára egészen élhető és közepesen izgalmas városokká fejlődtek –, ezek a mesterségesen kialakított fővárosok többnyire azért nem túl szórakoztató helyek; igazi élet helyett leginkább aktatologató bürokratákat találhatunk bennük.
Palau ráadásul az állam és a bürokrácia szerepe egészen extrém méreteket ölt: az amerikai típusú úgynevezett prezidenciális rendszert követő országnak választott elnöke és alelnöke van, kétkamarás kongresszusa, 16 tagú képviselőháza és 13 tagú szenátusa, illetve van még egy legfelsőbb bíróság három bíróval, akiknek megbízása életük végéig szól. Az országnak 16 állama van, amelyek a hagyományos törzsi felosztást követik. Mindegyik egy-egy tagot választ a képviselőházba. Ezenkívül minden államnak van egy kormányzója, egy alkormányzója és kilenc állami törvényhozója. Palau nyolc minisztériummal rendelkezik. A hivatalos pénznem az amerikai dollár. Az országnak 207 választott képviselője van, azaz minden 88 lakosra jut egy – ez világviszonylatban is rekordnak számít.
A bizarr államigazgatási rendszer egyik jellemző példája Hatohobei, Palau 16 államának legkisebbike. Ez egy Tobi nevű aprócska sziget 575 kilométerre délnyugatra Korortól, területe 3 négyzetkilométer, és körülbelül 25-en lakják. Ehhez képest mégis van választott kormányzója, alkormányzója és kilenc állami törvényhozója, valamint egy jegyzője és egy kincstárnoka, na meg saját zászlója, három csillaggal és egy kagylóhéjjal.
De térjünk csak vissza Ngerulmudba, ahol a világ talán legindokolatlanabb kongresszusi (vagy parlamenti) épülete áll, a palaui Capitolium, amely nyilván nem véletlenül emlékeztet nevében és megjelenésében is washingtoni Capitoliumra, az amerikai nép és az amerikai törvényhozás szimbólumára.
A városban ezen az abszurd palotakomplexumon kívül tulajdonképpen más nem is nagyon van: galériákat, klubokat, menő kávézókat, múzeumokat, piacokat és a nagyvárosi élet egyéb jellegzetességeit hiába is keresnénk. Igazából valódi lakói sincsenek: a legtöbben Koror Cityből járnak be ide dolgozni.
A legtöbb forrás szerint Ngerulmud összlakossága tehát pontosan nulla fő (bár ha egész Melekeok államot nézzük – itt fekszik a főváros – akkor már 318, legalábbis a 2020-as népszámlálás szerint). Az mindenesetre biztos, hogy Ngerulmud a világ legkevésbé zsúfolt fővárosa.
A palaui Capitolium tervezője egy amerikai építészmérnök volt, bizonyos Joe Farrell, aki a csendes-óceáni régió egész területén tervezett épületeket, és számos díjat nyert innovatív munkájáért, amit szubtrópusi modernizmusnak neveztek: ez egyfajta minimalista tervezési stílus, amely lehetőség szerint helyi anyagokat és hagyományos építési technikákat használ, és alkalmazkodik az éghajlathoz. Első terve egy alacsony, őshonos anyagokat felhasználó, olcsó épület volt, ám a palauiaknak ez nem kellett – ők valami nagyobb szabásút akartak. Ezután több tervet is készített, de egyik sem nyerte el a megrendelők ízlését, akik valamilyen okból ragaszkodtak a kupolához; így született meg végül az amerikai Capitolium zsugorított, giccses mása, amely elképesztően hülyén fest ebben a trópusi környezetben.
Ngerulmud, Palau fővárosa (fotó: Wikipedia)
A kupola 13 méter magas, az épületek pedig kb. 9500 négyzetméteren terülnek el, és elméletben 900 irodai dolgozónak adnak helyet, ám különböző helyiségeinek nagy része többnyire üresen áll. A komplexum 45 millió dollárba került, vagyis árfolyamon számolva körülbelül 67 millió dollárba, ami elég sok pénz. Azért lett ilyen drága, mert egyrészt hosszú ideig tartott a tervezés és az építkezés, nagyrészt azért, mert Palaunak nem voltak olyan mérnökei és építészei, akik értettek volna a neoklasszicista homlokzati stílushoz, az anyagok nagy részét pedig importálni kellett. Az USA furcsa módon nem volt hajlandó segíteni, úgyhogy végül Tajvan nyújtott alacsony kamatozású hitelt.
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért kellett egy, a semmi közepére felhúzott, megalomán épületet kinevezni fővárosnak? Egyrészt: Palau inkább föderalista, mint demokratikus. Mind a 16 államnak saját alkotmánya, kormánya és képviselőházi tagja van. A helyi etnikai, klán- és családi identitások igen meghatározóak állami szinten is, és gyakran nagyon konzervatívak. Ha a kis államok többsége összefog, könnyen felülkerekedik a nagy államokon.
Elméletileg a szavazók mindössze 2 százaléka-a megvétózhat egy, a többi 98 százalék által támogatott alkotmánymódosítást, ha a megfelelő államokban vannak.
A legnagyobb állam messze Koror, az ország lakosságának több mint felével és az adóalap háromnegyedével. Palau szövetségi rendszere pedig olyan, mint egy szifon, amely felszívja a pénzt Kororból, és szétosztja a kis államok között; ezt részben úgy teszi, hogy sok (kamu-)kormányzati munkahelyet és projektet hoz létre az olyan kis államokban, mint Hatohobei.
Illetve azt is érdemes tudni, hogy Palaut 1914-ben Japán foglalta el, 1944-ben pedig az USA hódította meg, és 1947-től az ENSZ égisze alatt igazgatja. Az ország 1978-ban döntött a függetlenség mellett, amelyet 1994-ben el is ért. Az USA segítségével alkották meg a palaui politikusok ezt a föderális politikai rendszert, amely a kis államoknak kedvez, és amely a pénzosztást felügyeli az országban. 1994-ben Palau egy olyan egyezményt kötött az USA-val, amelynek értelmében az USA felel Palau védelméért, minden évben hozzájárul Palau állami költségvetéséhez, és megnyitja munkaerőpiacát a palauiak előtt, akik automatikusan zöldkártyát kapnak.(Körülbelül 8000 palaui él az USA-ban.) Cserébe Palau az USA csendes-óceáni védelmi vonalának egyik bástyája Kínával szemben, és az ENSZ-ben az esetek több mint 90 százalékban az USA-val szavaz. Az alku révén Palauba valósággal áramlik a külföldi segély, főként az USA-tól: 2017 és 2021 között az ország kormányzati költségvetésének jelentős részét ebből finanszírozták.
A palaui politikai rendszer minden korrupt vadhajtása ellenére egészen jól működik: az ország meglehetősen békés, útjai jó állapotban vannak, a mélyszegénység ritka, és a születéskor várható élettartam is elég magas: 71,8 év.
(Forrás: howandwhy.com – The world’s most overgoverned country)