Egyetlen óriási tömbházban élt az ország teljes lakosságának egy százaléka

A korábban csöndes és eldugott Grönland az utóbbi pár évben annyit szerepel a hírekben, mintha legalábbis megnyert volna valami tehetségkutatót: nemrégiben például maga Donald Trump elnök úr akarta megvásárolni, ami egyébként nem is volt akkora hülyeség, mint amekkorának első pillantásra tűnt. A felfokozott érdeklődés oka elsősorban az, hogy az óriásszigeten drámai gyorsasággal olvadnak a jégmezők, ami egyrészt igen érzékletesen és jól mediatizálható módon mutatja be a klímaváltozás hatásait, másrészt pedig ráirányítja a figyelmet a mindeddig fagytakaró alatt rejtőző, elképesztő mennyiségű szénhidrogénkincsre. Szóval az ország minden bizonnyal nagy változások előtt áll: például – nevéhez illően – zöld lesz, valamint gazdag, és még az is elképzelhető, hogy a gazdasági függéstől megszabadulva, dán autonóm területből, vagy mondjuk úgy, társországból végre tényleg valódi országgá válik belátható időn belül (ugyanakkor persze a jégtakaró olvadása inkább katasztrófa, semmint kifejezetten üdvözlendő fejlemény, de ezen már valószínűleg nem lehet segíteni).

Nuuk, Grönland fővárosa (Fotó: Wikipedia)

Grönland persze ettől függetlenül is rém érdekes hely. Hát eleve, körülbelül hatszor akkora, mint Németország, és kicsivel kevesebben lakják, mint Zalaegerszeget: szám szerint nagyjából 56 ezren. A legtöbben (jelenleg úgy 18 ezren) a fővárosban, Nuukban élnek, amiben még nincs is semmi különös. Ám az már annál meglepőbb, hogy volt idő, ráadásul nem is olyan rég, amikor

a hírhedt Blok P-ben (vagy ha úgy jobban tetszik, a P-blokkban). Mintha csak az Ember tragédiája XII. és XIV. színeit (a Falansztert és az Eszkimó-világot) egyszerre próbálták volna megvalósítani a skandináv várostervezők.

A hírhedt Blok P (Fotó: Wikipedia)

A dán anyaország 1953-tól (tehát amikor Grönland gyarmatból társországgá emelkedett) jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy modernizálja-urbanizálja a sziget infrastruktúráját, és a helyeiket a kis elmaradott halászfalvakból inkább a nagyvárosokba („nagyvárosokba”) terelje. A fejlesztéseknek bizonyára voltak nagyon hasznos eredményei is, de az 1966-ban felhúzott, jó ideig Grönland legnagyobb épületének számító Blok P aligha tartozik közéjük. Az ötemeletes, 320 lakásos, 200 méter hosszú (széles?), európai stílusú házmonstrumot ugyanis egyáltalán nem az őslakos inuitok igényeire szabták. Vastag, szőrmés kabátjaikban nem fértek át a keskeny ajtókon, a beépített szekrényekben meg nem volt elég hely az eszkimó háztartások alaptartozékának számító halászfelszerelésnek, így a szűk folyosókat rendszerint hálók, pecabotok, szigonyok és egyéb fantasztikus tárgyak torlaszolták el, ami nyilván még jobban megnehezítette a közlekedést.

A halfeldolgozást sem igen tudták máshol végezni, csak a nem kifejezetten erre a célra rendszeresített fürdőkádakban, úgyhogy gyakran előfordult, hogy a lakások vérben és halbelsőségekben úsztak. Mindemellett maga a ház is rendkívül, már-már elbűvölően rusnya volt, és feltűnően nem odaillő, amin még az sem sokat segített, hogy egy helyi művész egy hatalmas grönlandi zászlót festett az oldalára. Még azok is utálták, akik nem laktak benne, habár az évtizedek alatt így is sikerült valamiféle bizarr látványossággá kinőnie magát. 

A Blok P a nuuki városközpontban (Fotó: Wikipedia)

Ma már sajnos nem lehet megnézni: a Blok P egészen 2011-ig, azaz negyvenöt éven keresztül csúfította a nuuki látképet, aztán négy év alatt elbontották, a lakókat pedig a főváros Qinngorput nevű kerületébe költöztették.