nlc.hu
Életmód
Nádai Anikóék hamarosan beköltöznek új házukba

Nádai Anikóék hamarosan beköltöznek új házukba

A műsorvezető boldogan számolt be az építkezéssel járó élményeiről.
Nádai Anikó

„Nem terveztük, hogy belevágunk egy építkezésbe. Azt tudtuk, hogy a házat, amiben élünk, kicsit kinőttük Alex születése óta” – idézi Nádai Anikót a Blikk, aki vőlegényével, Hajmásy Péterrel 2020 óta alkot egy párt. 2022-ben a párosnak megszületett a közös gyermeke is, Alex.

„Peti szülei rengeteget sesgítenek, így szerettünk volna még egy szobát, hogy kényelmesen elférjünk, de nem kaptunk engedélyt a bővítésre” – panaszolta Anikó, aki elárulta, nem sokkal később találtak egy szuper telket és egy kivitelező céget és belevágtak az építkezésbe.

A Reggeli és a Házasodna a gazda műsorvezetője azt mondja, mindannyian élvezik, hogy együtt építhetik a házukat.

Nagyon jól állunk, ha minden jól megy, hamarosan beköltözhetünk

– árulta el, majd hozzátette, bár a legtöbb kapcsolatot próbára teszik az építkezési és felújítási munkák, velük ez nem történt meg.  

„Felosztottuk, melyik helyiségnek ki a felelőse” – mondta a Blikknek a műsorvezető, aki bevallása szerint a konyháért felel, míg párja a garázsért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top