nlc.hu
Életmód
Brutális hőség lesz az első tanítási napon

Brutális hőség lesz az első tanítási napon

Brutális kánikulával kezdődik a szeptember!
Gyerekek iskolatáskával

Nyoma sincs annak, hogy a hét utolsó napján már megkezdődik az ősz. Olyan, mintha erről pont az időjárásnak felejtettek volna el szólni. 

Vasárnap délelőtt és délután napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadékra kicsi az esély, esetleg egy-egy helyen lehet zápor vagy zivatar. Az északkeleti szél az Alföldön megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.

Ami a hétfőt illeti, szintén napos időre számíthatunk, csapadék nem valószínű. Néha megélénkül az északkeleti, keleti, a Nyugat-Dunántúlon a délkeleti szél. Hajnalban a hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos vidékeken néhány fokkal hűvösebb lesz. A maximum 31 és 36 fok között várható.

Ha pedig már iskolakezdés és szeptember, akkor íme egy megható történet egy apáról, aki minden szeptember elsején videót készített a lányáról

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top