nlc.hu
Életmód
Tracy Otto paralimpikon története

Sikeres fitneszmodell volt, majd brutális támadás áldozata lett – Tracy Otto útja a paralimpiáig

Tracy Otto sikeres fitneszmodellként tevékenykedett, azonban sportolói karrierje véget ért, amikor a volt barátja brutálisan bántalmazta. Tracy a támadás következtében lebénult és elvesztette az egyik szemét is. Ennek ellenére nem adta fel és egy olyan sportágat keresett magának, ahol ismét átélheti a csendet és a békességet.

A napokban hivatalosan is kezdetét vette a 2024-es Paralimpia, amelynek megnyitóját több mint 10 millióan követték, nem véletlenül. A paralampián rengeteg erős női és férfi sportoló méretteti meg magát, köztük a 28 éves Tracy Otto is, aki teljesen átlagos életet élt, majd egyik pillanatról a másikra megváltozott az élete. 

Forrás: Instagram

Forrás: Instagram

„Egy őrült utazás vezetett a halálos ágyamtól a paralimpiáig”

Ahhoz, hogy egy versenyző sikeres legyen az íjászsportban, rendelkeznie kell a megfelelő mentális erővel, kiegyensúlyozottnak kell lennie, szükséges a megfelelő mozgáskoordináció, de talán, ami a legfontosabb, az nem más, mint az önbizalom. Tracy Otto az összes készséget elsajátította ahhoz, hogy sikeres íjász válhasson belőle, azonban ez hosszú évek munkája volt. A fiatal sportoló élete 2019-ben gyökerestül felfordult, azonban azt mondja, hogy az íjászatban sikerült újra visszatalálnia önmagához. 

Egyik pillanatról a másikra csend lesz és olyankor semmi másra nem kell gondolnom. Ez bizonyos értelemben nagy megkönnyebbülés. 

Tracy 2019 szeptemberében szakított a barátjával, nem sokkal később pedig készen állt arra, hogy folytassa életét és továbblépjen. 

„Szakítottam az exemmel, kirúgtam. Megmondtam neki, hogy menjen el, összeszedte az összes holmiját, elment, én pedig kicseréltem az összes zárat a házamban. Mindent lezártunk” – mesélte a paralimpikon a BBC-nek

A szakítás után Tracy újból elkezdett randevúzni, azonban a jól indult este egy rémálommá változott. Tracy és jelenlegi barátja, Rick Riessle együtt élték át azt a borzalmat, amelyet a lány exe elkövetett ellenük. A páros már éppen aludt, amikor zajt hallottak a bejárati ajtó felől. Tracy volt barátja betört a lány házába, a hálószoba fele vette az irányt, majd rákiáltott a párra, hogy azonnal keljenek ki az ágyból. (Mindezt egy pisztoly és egy kés társaságában.) 

„Azt mondta nekünk, hogy meg fog ölni minket és ha nem öli meg magát, akkor hívja a rendőrséget. Elmondta, hogy mit fog tenni, majd olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy minden elhomályosult.”

Tracy volt barátja, Francpiero Del Medico nyolcszor lőtte meg Rick-et, majd a késsel átszúrta a tüdejét. A támadó nem sokkal később Tracy-t vette célba és elkezdte ököllel ütni a lányt, majd ötször meglőtte, amely során az egyik golyó eltalálta a szemét. Ezután szexuálisan bántalmazta. 

Forrás: Instagram

Forrás: Instagram

A brutális támadás után az egykor fitneszmodellként tevékenykedő Tracy mellkastól lefelé lebénult, ráadásul a bal szemét is elveszítette. Szerencsére barátja, Rick is túlélte az életveszélyes sérüléseit, azonban a mentők szerint ez mindössze 10 percen múlott. A páros együtt vészelte át életük legsötétebb időszakát és azóta is kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Az elkövetőt 2023 januárjában bűnösnek találták két rendbeli betörésben, testi sértésben, két rendbeli gyilkossági kísérletben, két súlyos testi sértésben és szexuális zaklatásban, a féltékeny ex 40 évet kapott.

A sportoló még mindig csak tanulja, hogy hogyan is működik a teste

A brutális támadás gyökerestül megváltoztatta az akkor 23 éves lány életét, aki öt év elteltével még mindig csak tanulja, hogy hogyan működik a teste. 

„Itt többről van szó, mint a bénulásról és a tolószékről. Habár kívülről csak ez látszik, sok minden belül történik. Például a rekeszizmom is lebénult, a testem pedig már nem szabályozza a hőmérsékletét. Ez azt jelenti, hogy nem tudok izzadni. Ha az íjászatnál kiülök a napra, a testem hőmérséklete hirtelen megemelkedik, ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne kapjak hőgutát.”

A sportoló azt is hozzátette, miszerint nem ez az egyetlen probléma, amivel nap mint nap kénytelen szembesülni. Mivel az agy nem tud kommunikálni a test többi részével, nem érzi, ha bármilyen sérülést szerez, vagy azt, ha ki kell mennie a mosdóba. 

„Ha nemkívánatos inger éri a testem, azonnal felveszi a harcot, vagy az úgynevezett menekülési üzemmódba kapcsol, ilyenkor pedig megemelkedik a vérnyomásom. A vérnyomásom ilyenkor olyan magasra emelkedhet, hogy bármikor szívrohamot vagy agyvérzést kaphatok.”

Fotó: Alex Slitz/Getty Images)

Fotó: Alex Slitz/Getty Images)

Nem hagyta, hogy véget érjen a sportolói karrierje 

Egy ekkora trauma után a legtöbbünknek vélhetően már az is elég lenne, ha néhány szeletét visszakaphatnánk a régi életünknek. Tracy azonban már a sérülése előtt is aktív sportolóként, fitneszmodellként tevékenykedett, így mindenképpen szeretett volna mozogni. Éppen ezért 2021 márciusában egy olyan sportágba fogott bele, amelyet korábban még soha nem próbált.

Rickyvel ültem az autóban, és azon gondolkodtam, hogy sok időm van, hiszen többé nem tudok hagyományos munkát végezni. Arra gondoltam, hogy miért ne próbálhatnám ki az íjászatot” – mesélte Tracy, majd azt is hozzátette, miszerint nem sokkal később a környékükön talált rá egy adaptív íjász programra, ahol rengeteg küzdelem és nehézség árán sikerült kitapasztalnia teste működését. A sportoló az első sikeres lövése után azonnal eldöntötte, hogy egy napon szeretne részt venni a paralimpián, így utánajárt, hogyan is működik a versenyzés. Tracy azóta beutazta a világot, hogy részt vegyen a kvalifikációs versenyeken. A paralimpikon az év elején biztosította a helyét Párizsban.

„Mindig is szerettem volna hatást gyakorolni erre a világra és a fény lenni. Annyi a sötétség és a gyűlölet, hogy úgy érzem, muszáj beszélni a hozzám hasonló bántalmazott emberekről, szeretnék példakép lenni.”

A rengeteg szenvedés, nehézség és áldozat ellenére Tracy azt mondja:

Az életem sokkal jobb most, mint korábban. Sokkal színesebb, tele van szeretettel és nevetéssel.

Via: 1, 2, 3

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top