nlc.hu
Életmód
Focista amputálás után visszavarrt lábfeje

Elvesztette, majd visszakapta saját lábfejét a válogatott focista

A chilei kapus lábfejét amputálni kellett mentése során, a kórházban bravúros műtét kellett a megmentéséhez.

A 25 esztendős, egyszeres chilei válogatott kapus, Cristóbal Campos vasárnap még csapatában védett a másodosztályú chilei bajnokságban, utána azonban súlyos autóbalesetet szenvedett: hétfőn hajnalban felborult autójával. A roncsba szorult sportoló súlyos sérüléseket szenvedett; jobb lábfejét

amputálni kellett, hogy ki tudják szabadítani

a roncsok közül – írta a Rangadó.24. Kórházba érkezését követően, hajnali négy körül egy traumatológusokból és lábspecialistákból álló

Műtét

Műtét (Illusztráció: Getty Images)

orvosi team bravúros műtéttel mentette meg

a kapus lábfejét: sikerült visszavarrniuk. A kórház igazgató-helyettese szerint a testrész életképes állapotban van a műtét után. Guillermo Lee, a San Antonio Unidos elnöke a Futuronak elmondta, hogy a műtét eredménye reményt keltő, de egyelőre kérdés, hogyan működik majd a sérült lábfej.

„Inkább essünk ki a harmadosztályba, csak Cristóbal épüljön fel”

– fohászkodott az elnök.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top