nlc.hu
Életmód
Összeszorították utastársai a középen ülő nőt a repülőn

Elképesztő pofátlanság: összeszorították utastársai a középen ülő nőt a repülőn

Itt egy újabb remek ok arra, miért a folyosó, vagy az ablak mellé kérjünk a jegyünket, ha egyedül repülünk.
Összeszorították utastársai a középen ülő nőt a repülőn

A kanadai Erin Rempel a közelmúltban utazott repülővel Edmontonból Winnipegbe. A két órás – meglehetősen kellemetlen és kényelmetlen – utazásáról egy rövidke videót is készített, melyben azt rögzítette, hogy miközben egy háromszékes üléssor középső ülésén kénytelen utazni, két oldalsó utastársa gyakorlatilag beleszorítja őt a székébe.

Nem értem, miért van bárkinek is ekkora helyre szüksége

– írta a mindössze 17 másodperces videó kísérőszövegébe, majd hozzátette, mindkét szomszédjának próbált jelezni, hogy összébb is húzhatnák magukat, de a próbálkozásai eredménytelennek bizonyultak.

A rövidke videót egyébként elárasztották az együtt érző kommentek. Volt, aki azt írta, Erinnek, aki stylistként és modellként dolgozik, mindenképp erélyesebben jeleznie kellett volna a két férfinak, hogy túlterjeszkednek a saját ülésük határain. „Ha kellemetlennek érezted a helyzetet, jelezhetted volna az utaskísérőnek, hogy szóljon ő” – írta valaki más.

Jézusom! Mindent, csak ezt ne! Én egész biztos azonnal üvöltöttem volna

– írta egy harmadik megszólaló, mire valaki válaszul azt írta, noha a férje két méter magas, igyekszik senkit nem ilyen helyzetbe hozni. „Mindig kifizeti a pénzt az extra lábtérért, és ha erre nincs lehetősége, akkor is sűrű elnézéskérések közepette jelzi a székszomszédjának, hogy a méretei miatt kicsit nagyobb térre lesz szüksége.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top