nlc.hu
Életmód
Békéscsabai Napraforgó bezárása

Már erre sincs pénz: halmozottan sérült fiatalokat nevelő intézményre kerül lakat

Bezárják Békéscsabán a Napraforgó nevű intézményt, az ott gondozottak családjai kétségbe vannak esve.

Egy érintett szülő számolt be Facebook-oldalán kilátástalan helyzetükről. „(…) augusztus 2-a óta hitetlenkedve állunk mi, súlyosan, halmozottan sérült fiatalokat nevelő szülők azon bejelentés, tájékoztatás előtt, hogy a békéscsabai MKBME Napraforgó Központ Fogyatékosok Nappali Intézményének működése szeptember 1-től felfüggesztésre kerül.” Jelenleg ráadásul már nem felfüggesztésről, hanem bezárásról van szó, ami 16 család életét forgatja fel teljesen. 

„A gyerekek kicsi kora óta ebben élünk. Hova vigyük őket, ahol biztos, szerető közegben tudjuk őket. Ahogy idősebbek, egyre nehezebb. Nem kellenek a szolgáltatóknak, mert sokba kerülnek. Folyamatos készenlét az életünk. 0–24-es aggódás. Gondoskodáspolitika, esélyegyenlőség, és még sorolhatnám a szebbnél szebb szavakat… De mi valósul meg belőle egy súlyosan, halmozottan sérült gyermeket nevelő család esetében?”

– idéz egy kétségbeesett szülőt a Telex.

A lap által megkérdezett békéscsabai polgármester

szerint a város vezetése a szülők bejelentéséből, váratlanul értesült arról, hogy a békéscsabai MKBME Napraforgó Központ Fogyatékosok Nappali Intézményében rövid határidővel felfüggesztik az ellátást. Az önkormányzat szerint a szolgáltatást a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete civil szervezet biztosította, az ellátás megszüntetéséről az egyesület saját hatáskörben döntött. Az önkormányzat az emberi és jogszabályi kötelezettségeinek eleget kíván tenni – közölte Szarvas Péter polgármester, de arról, hogy konkrétan mit tesz az önkormányzat, nem beszélt.

A Napraforgó Központot eddig fenntartó

Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének elnöke, Kovács Ágnes szerint a felnőtt, 23. életévüket betöltött fiatalok ellátása azért szűnik meg, mert elfogyott a finanszírozásra fordítható pénz. Az elmúlt években a nappali intézményt csak jelentős egyesületi hozzájárulással tudták működtetni, a gondozottak ellátását pedig, annak nehézsége miatt más nem vállalta. Az ellátást közvetlenül végző gondozók bérköltsége az idén, októberig megközelítőleg 30 millió forint volt. Az állami normatíva erre az időszakra viszont csak 12,7 millió forint, a békéscsabai önkormányzat támogatása pedig 600 ezer forint, vont mérleget az elnök.

Már erre sincs pénz: halmozottan sérült fiatalokat nevelő intézményre kerül lakat

2013 óta a fenntartó egyesület saját költségvetése terhére

egészítette ki a nappali intézmény állami forrásait, a költségvetésük jelentős megterhelésével. Mindig erőn felül próbáltak megoldást találni, de most elérkeztek arra a pontra, hogy a nappali intézmény további fenntartása a többi – szintén az egyesület fenntartásában működő – intézményben ellátott ember ellátását veszélyeztette volna. Kényszerhelyzetbe kerültek.

Miután az ellátottakat és törvényes képviselőiket

augusztus 2-án tájékoztatták a kialakult helyzetről, a fenntartónak jogszabály szerint még hatvan napig kell az intézményt működtetnie, így az október 7-én szűnik meg. Kovács Ágnes szerint a 61 gondozottból 42-t (az óvodás- és iskoláskorúakat), az egyesület köznevelési intézményében látják el szeptember elsejétől, 11 fő ellátása pedig más fenntartó intézményében folytatódik. Nyolc 30 év feletti gondozott marad ellátás nélkül a megye több településéről. Az elnök szerint Magyarországon a

súlyosan-halmozottan fogyatékos emberek ellátása nincs megoldva,

erre mutat rá a békéscsabai helyzet is. Az államnak felül kell vizsgálnia a finanszírozási rendszert, új módszertan alapján újra kell strukturálni a halmozotton fogyatékosságban érintett társadalmi csoport egész ellátását. A Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkársága az intézmény bezárásával kapcsolatos kérdésekre annyit bírt válaszolni, hogy a „tízezer fő lakosságszámú”(sic!) településeken a fogyatékos személyek nappali ellátása az önkormányzat kötelező feladata, az állam normatív támogatást biztosít a feladatellátáshoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top