Jelen állás szerint pont nem éri el a 2013-as hatalmas árvíz szintjét a mostani, de azért hatalmasra duzzad a Duna – sokkal hatalmasabbra, mint legutóbb, a két ünnep között. A szakemberek számolnak, az önkéntesek gőzerővel pakolnak, egyelőre úgy tűnik, a borítékolható közlekedési patthelyzeten kívül nem lesz semmi baj. Így aztán óvatosan, még véletlenül sem bagatellizálva a mostani helyzetet, de megnézhetjük, mire hívja fel a figyelmet az áradás.
Fotó: Neményi Márton
Kétfajta politikai erő irányította Budapestet, mióta csak egyesült a város. Az, amelyik keményen dolgozott rajta, hogy elválassza az embereket a folyójuktól, meg az, amelyik nem dolgozott ezen, hanem egyszerűen csak nem tudott, és nem is akart kezdeni semmit azzal, hogy nincs túl sok közünk a Dunához. Bár a pesti alsó rakpart hétvégi lezárása hatalmas siker – már csak azért is, mert megmutatja, milyen boldog lenne az élet autók nélkül –, szomorú, hogy a város egyetlen természetes partszakasza továbbra is a Római, egyébként pedig rozsdás korlátokkal, betonlépcsőkkel és utakkal tartják távol az embereket a víztől.
A mostani árvizet azonban nézhetjük úgy is, hogy
ha a budapestiek nem mehetnek a Dunához, hát a Duna megy a budapestiekhez. És ez sokkal jobb lenne fordítva.
