Itt a magyarázat! Ezért szeretjük annyira az őszt

nlc | 2024. Szeptember 24.
A nyárból az őszbe való átlépés időszaka számos tekintetben kihívásokkal jár, azonban tény, hogy mégis rengetegen szeretjük az őszt. Kiderül, miért.

Arra már számos tudományos bizonyíték született, hogy a természet jelentősen javíthatja az emberek közérzetét és mentális egészségét. A természet emberre gyakorolt ​​hatásaival kapcsolatos kutatások többsége a zöld tájakra irányul, de a tudósok foglalkoztak azzal is, hogy az őszi táj színei hogyan befolyásolhatják a hangulatot.

A PLOS ONE folyóiratban megjelent 2024-es tanulmány, amelyet a kínai Északnyugati Mezőgazdasági és Erdészeti Egyetem kutatói végeztek, az őszi lombok, illetve a már kopár fák különböző érzékszervekre gyakorolt hatásait vizsgálták. Feltételezték, hogy e tájak vizuális és hallható benyomásai nagymértékben befolyásolják a fiziológiai és pszichológiai válaszokat. A kísérlet során tudósok 320 főiskolai hallgató pulzusát és agyi aktivitását figyelték meg, miközben azok különböző tájak hangjait és látványát tapasztalták meg VR-eszközök segítségével. Azt találták, hogy a színes őszi tájaknak látványa általában kevesebb stresszt eredményezett, mint a csupasz fáké. A sokszínű tájak pozitívan befolyásolták a pszichológiai és fiziológiai változásokat, például a stressz szintjét és az érzelmi szabályozást.  

Az őszi lombozat nagyrészt narancssárga, piros és sárga árnyalatokból áll. Bár a színről alkotott értelmezések a kultúrán, a nyelven és más szubjektív tényezőkön alapulnak, a vörös általában melegséggel és pozitivitással és az energiával társul. A narancs gyakran kapcsolódik a lelkesedés és a szenvedély érzéséhez, míg a sárgáról általában a boldogságra asszociálunk. A tipikus őszi színek pedig más pozitív érzelmeket is felszínre hozhatnak.

Illusztráció: Getty Images

Az évszakváltás időbeli mérföldkő is, ami azt jelenti, hogy megváltoztatja az időszemléletünket, és változást jelent életünkben. Ez a mentalitás a gyermekkorig vezethető vissza. Az az izgalom, amit a gyerekek az őszi iskolakezdéskor megélnek, felnőtt korukra is gyakran megragad az emberekben. Az ilyen attitűdök több motivációt és emelkedett hangulatot eredményezhetnek. 

Az ősz gyakran a normalitáshoz és a stabilitáshoz való visszatérést jelenti a szabadidő-központú nyár után és mint ilyen, kiszámíthatóbb is. 

Az őszköz a melegség, a meghittség és a várakozás érzését is társítjuk. 

„Néha az emberek az őszről a kényelemre, a melegségre, a biztonságra vagy a csoporthoz tartozás érzésére asszociálnak. Sokszor nagy hangsúlyt fektetünk a családra. Visszavezet minket a gyökereinkhez, és emlékeztet bennünket arra, hogy mi a fontos az életünkben” – magyarázta Amy-Jane Griffiths, a Chapman Egyetem klinikai pszichológusa. 

via

Exit mobile version