nlc.hu
Életmód
Eutanáziakoporsóban lett öngyilkos egy nő

Eutanáziakoporsó segítségével lett öngyilkos egy nő – a rendőrség több embert is őrizetbe vett

Több embert is őrizetbe vettek Svájcban, miután egy nő eutanáziakoporsó segítségével vetett véget az életének. A rendőrség közlése szerint az elfogás hátterében az öngyilkosságra való felbujtás és segítségnyújtás gyanúja áll. 

2021-ben jelentek meg először hírek azzal kapcsolatban, hogy Svájcban Philip Nitschke, egy nonprofit szervezet szakembere egy olyan eszközt talált ki, amely lehetővé teszi az eutanáziát gyógyszer bevétele nélkül. Elmondása szerint a céljuk az volt, hogy az eutanáziához ne kelljen orvost hívni. A 3D nyomtatással készülő szerkezetet, amelyet “eutanáziakoporsóként” emlegetnek először 2019-ben mutatták be, habár ekkor még egyáltalán nem lehetett használni. 

Eutanázia Svájcban 

Míg Svájcban az aktív eutanázia illegális, addig az asszisztált öngyilkosság legális. Ez azt jelenti, hogy asszisztált öngyilkosság esetén az egyén orvosi segítséget kap ahhoz, hogy az életének saját maga vessen véget. Mindez addig törvényszerű, ameddig a halált okozó cselekvést az egyén hajtja végre. Az utóbbi években több ezren utaztak Svájcba, hogy véget vethessnek az életüknek. 

A napokban több embert is őrizetbe vettek az eutanáziakoporsó miatt 

Ez volt az első eset, hogy a svájci rendőrség több embert is őrizetbe vett  Schaffhausen kantonban, miután egy nő az eutanáziakoporsó segítségével véget vetett az életének – írja a CBS News. A rendőrség közlése szerint az elfogás hátterében az öngyilkosságra való felbujtás és segítségnyújtás gyanúja áll. 

Eutanáziakoporsó

Eutanáziakoporsó (Arnd Wiegmann/AFP)

A svájci törvények szerint az asszisztált öngyilkosság addig legális, amíg az adott személy külső segítség nélkül vet véget az életének, egyszóval szigorúan szabályozzák. A rendőrség tájékoztatása szerint a kapszulát a német határhoz közeli, Merishausen térségben használták, egy erdei kunyhóban. Az információk szerint a rendőrséget állítólag egy ügyvédi iroda értesítette az eutanáziakoporsó használatáról. Az elfogott személyek számát és kilétét, továbbá az elhunyt nevét sem hozták nyilvánosságra. Schaffhausen államügyésze, Peter Sticher egy svájci lapnak úgy nyilatkozott, hogy a Sarconak elnevezett eutanáziakoporsó kezelői tisztában voltak a letartóztatás kockázatával. 

Írásban figyelmeztettük őket. Azt mondtuk, hogy ha Schaffhausenbe jönnek és Sarco-t használnak, szembe kell nézniük a büntetőjogi következményekkel

– idézte a CBS. A rendőrök a helyszínen megtalálták az eszközt, illetve a holttestet is. 

Mi az az eutanáziakoporsó és hogyan működik? 

A szerkezetet otthon, 3D-nyomtatóval is előállítható és összeszerelhető. A jogvédők szerint ez egy olyan lehetőséget kínál, amely nem függ a gyógyszerektől és az orvosoktól. A kritikusok azonban attól tartanak, hogy a Sarco koporsó népszerűsíti az öngyilkosságot, ráadásul aggasztó, hogy orvosi felügyelet nélkül is használható az eszköz. A Sarco használata előtt az egyénnek egy pszichológiai vizsgálaton kell részt vennie, amelyen felmérik a mentális állapotát. Ha valaki eljut oda, hogy igénybe veheti a kapszulát, a fedél lecsukása után egy hang a következőt mondja: Ha meg akar halni, akkor nyomja meg a gombot! 

A gomb megnyomása után a levegőben az oxigén mennyisége 21 százalékról 0,05-re csökken kevesebb mint 30 másodperc alatt. 

Ezután ebben az eszméletlen állapotban maradnak körülbelül öt percig a halál beállta előtt” – magyarázta Philip Nitschke, majd hangsúlyozta, hogy a gomb megnyomása után már nincs visszaút, nem lehet az utolsó pillanatban megváltoztatni a döntést. Fiona Stewart, a The Last Resort tanácsadó testületének tagja azt mondja, hogy az alsó korhatár 50 év lesz, azonban a fiatalabb, súlyos betegségben szenvedőktől sem szeretnék megtagadni a lehetőséget. 

A gép kezelőire nézve súlyos következményei lehetnek 

Az eszköz ellenzői azzal érveltek, hogy a svájci büntető törvénykönyv alapján a segítségnyújtás bűncselekménynek minősül, azonban egyelőre homály fedi ennek ellenőrzését. Peter Stiche államügyész levelével arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy ennek „súlyos következményei” lehetnek a gép kezelőire nézve.

Nincs megbízható információ a gyilkosság módjáról, továbbá arról, hogy a haldoklás során ki melyik mechanikai folyamatot irányítja.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot vagy kattints erre az oldalra: ongyilkossagmegelozes.hu

Kapcsolódó cikkekTörlésSzerkesztés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top