nlc.hu
Életmód
A Római-part az árvíz után

Bomló állattetemekre és iszapszagra panaszkodnak a Római-parton élők

Nagy a felháborodás.

Bomlás és iszapszag lengi be az árvízzel sújtott budapesti Római-part lakóövezetét. A lakók most, az árhullám levonulása után a portáikat rendezik. Fertőtlenítenek, ugyanis a csatornák tartalmát, bomló állati és növényi maradványokat is maga után hagyott a Duna az iszap mellett – derült ki az ATV Híradó riportjából.

A helyben élő közel kétezer lakos közül többen arra panaszkodtak, hogy ha már nem volt megállapodás a tervezett mobilgátról, ami védelmet jelenthetne, legalább az árvíz utáni kárelhárításban segítséget várnának. Sokan azt állítják, semmilyen hatóságtól nem kaptak szivattyút, hiába kértek.

Az óbudai önkormányzat arról tájékoztatta a lakosságot, hogy az utak takarítása mellett a fertőző hulladéknak számító ázott homokzsákokat is elszállítják, de a gyűjtőpontokra a lakóknak kell azokat eljuttatni.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Illyés Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top