Meglepő üzenetre bukkantak a múltból diákok egy régészeti ásatáson Franciaországban, Dieppe mellett.
Egy gall falu maradványai között kutattak, amikor egy agyagedényt találtak, benne egy kis üvegfiolával, az üvegcsében pedig egy apró, cérnával átkötött üzenet rejtőzött – írja a BBC.
Másnap a csapat vezetője, Guillaume Blondel, Eu város régészeti szolgálatának munkatársa kivette az üvegből a papirost, amelyen ez állt:
P. J. Féret, aki Dieppe-ből származik, tudós társaságok tagja, 1825 januárjában ásatásokat végzett itt. Folytatja kutatásait ezen a hatalmas területen, amelyet Cité de Limes vagy Caesar táborának neveznek.
Féret ismert ember volt akkoriban a környéken, és a települési feljegyzések megerősítik, hogy 200 évvel ezelőtt valóban végzett ásatásokat a területen.
„Ez egy varázslatos pillanat volt” – emlékezett vissza az üzenet megtalálására Blondel. – Tudtuk, hogy a múltban is folytak itt ásatások, de az, hogy ezt a 200 évvel ezelőtti üzenetet találtuk, teljes meglepetés volt.”
A szakember elmondta, hogy néha találnak hasonló „időkapszulákat”, amelyeket házépítések során, például ácsok hagynak hátra. De az szinte példa nélküli, hogy régészek üzennek.
„A legtöbb régész inkább azt hiszi, hogy senki sem fog utánuk jönni, mert ők elvégezték az összes munkát” – mondta Blondel.