nlc.hu
Életmód
Az év női logisztikusa díj

A Waberer’s idén is keresi az év női logisztikusát

A Waberer’s Csoport azzal a nem titkolt céllal hozta létre a Navigátorvilág szaklappal együtt az Év Női Logisztikusa díjat, hogy támogassa a női jelenlét növekedését a logisztika különböző ágazataiban, különösen a vezetői pozíciókban. A verseny idén is meghirdetésre került, melyre ajánlás útján lehet pályázni egészen október végéig. További újdonság, hogy 2024-ben keresik az Év Fiatal Női Logisztikusát is.

Fontos fordulópont lehet egy ilyen elismerés

A díjat 2023-ban, hagyományteremtő jelleggel alapította a Waberer’s Csoport és a Navigátorvilág szakmai médium. A díj célja, hogy felhívják a figyelmet a nemek közötti egyenlőség fontosságára a logisztikai szektorban, és új lehetőségeket nyissanak a tehetséges női vezetők előtt. A díjra a kimagasló képességekkel, sikeres karrierúttal rendelkező logisztikai szakembereket lehet jelölni, akik hatással vannak a helyi vagy a tágabban vett környezetükre is. Ennek fontos kritériuma a vállalkozás hazai vagy akár nemzetközi szinten mérhető eredményessége, a piaci jelenlét, a piac részére vagy egészére gyakorolt hatás.

Az elismerést 2023-ban Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője nyerte el, a különdíjat pedig Unger Tímea, a Continental Magyarország logisztikai vezetője vehette át.

Miért számít?

A kutatások azt mutatják, hogy a logisztika területén a nők összképviselete még mindig csak 39-41 százalék között mozgott, a vezetői szerepek esetében pedig még rosszabbak az eredmények: a vezetők mindössze 15 százaléka nő az iparágban. (Forrás: Gartner Inc. külföldi felmérése

Fotó: profimedia

Fotó: profimedia

A nemi egyensúlyra törekvés nem csak egy hangzatos látványintézkedés

A logisztika az egyik olyan iparág, ahol még mindig jelentősen elmarad a nők aránya a férfiakétól, így az ezen a területen elért nemi egyensúly különösen inspiráló lehet más férfiak által dominált iparágak számára, és ösztönözheti a társadalmi változásokat.

A nemek közti egyensúly azonban nem csupán egy társadalmi cél, hanem jócskán együtt jár gyakorlati előnyökkel is a vállalatok számára, legyen szó hatékonyságról, innovációról vagy a munkahelyi környezet minőségének javításáról.

  • A sokszínűség növeli az innovációt és a hatékonyságot: a nők és férfiak eltérő tapasztalataikkal, perspektíváikkal és problémamegoldó megközelítéseikkel hozzájárulhatnak egy vállalat innovációs képességéhez. A különböző nézőpontok sokszínűsége lehetővé teszi a kreatív megoldások kidolgozását, ami különösen fontos egy olyan komplex iparágban, mint a logisztika.
  • Javítja a munkahelyi kultúrát és a csapatdinamikát: a kiegyensúlyozott nemi arány általában kiegyensúlyozottabb munkahelyi kultúrát eredményez, ami csökkentheti a versengést és növelheti az együttműködést. Az inkluzív környezet pozitív hatással lehet a dolgozók elégedettségére, ezáltal növelve a munkahelyi morált és a termelékenységet.
  • Szélesebb tehetségbázist lehet kihasználni: a nemi egyenlőségre való törekvés azt is jelenti, hogy a vállalat nem korlátozza magát egy szűkebb munkaerőpiacra. Ha több nő kerül bevonásra a logisztikai ágazatba, a vállalatok hozzáférnek a tehetségek szélesebb köréhez, amely hozzájárulhat a munkaerőhiány megoldásához.
  • Egyenlő esélyeket biztosít: a nemek közti egyensúly támogatása elősegíti az egyenlő esélyek megvalósulását a munkaerőpiacon. Ez lehetőséget ad arra, hogy a nők ugyanolyan karrierlehetőségekhez és fizetéshez jussanak, mint férfi társaik, és megszünteti a nemek közti bérszakadékot.
  • Erősíti a vállalati imázst és társadalmi felelősségvállalást: azok a vállalatok, amelyek tudatosan törekszenek a nemek közti egyensúlyra, pozitívabb imázst építhetnek ki, ami vonzóbbá teheti őket az ügyfelek, befektetők és a potenciális munkavállalók számára. A társadalom is egyre nagyobb figyelmet fordít a nemek közötti egyenlőségre, így a vállalatok, amelyek erre odafigyelnek, jobb helyzetben lehetnek.
  • Jobban megérthetők a piaci igények: mivel a logisztika globális és különböző piacokat szolgál ki, a nemek közötti egyensúly segíthet abban, hogy a vállalatok jobban megértsék és kielégítsék az ügyfelek különböző igényeit, hiszen a nők és férfiak másként közelíthetnek meg vásárlói szokásokat, igényeket és piaci trendeket
  • Pozitív példa lehet más iparágak számára: a logisztika területére jellemző alacsonyabb női dolgozói arány más iparágakban is fellelhető probléma, így az itt megvalósuló esetleges nemi egyensúly különösen ösztönző hatással lehet más, férfiak által uralt szektorokra.
Fotó: Profimedia

Fotó: Profimedia

Indul az idei megmérettetés ‒ különdíjjal jutalmazzák a fiatalokat

Az idei díjra ezúttal is ajánlás útján lehet pályázni, ezeket 2024. október 31-ig lehet eljuttatni a szervezőkhöz. Az ajánlásnak tartalmaznia kell a jelölt szakmai pályafutását, elismeréseit, illetve azt, hogy milyen tulajdonságok vagy eredmények teszik kiemelkedővé a szakembert a logisztika világában. Újdonságnak számít a versenyben, hogy idén díjazzák az Év Fiatal Női Logisztikusát is. A jelöltekből a szakmai zsűri állít össze egy listát.

A zsűriben Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója és a Magyar Közúti Fuvarozók Egylete (MKFE) elnöke, a tavalyi nyertes Szécsi Gabriella, a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője, dr. Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója és a Magyar Szállítmányozók Szövetség (MSZSZ) elnöke, Fülöp Zsolt, a Trans-Sped alapítója és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) elnöke, valamint Bándy Zsolt, a Navigátorvilág kiadóvezetője vesz rész.

Az Év Női Logisztikusa pályázatot pdf vagy word formátumban kérjük elküldeni egy jó minőségű, nagy felbontású fénykép kíséretében a marketing@waberers.com vagy a bandy@kozlekedesvilag.hu e-mail címre.

Wégner Mónika, Gépjárművezető szakoktató

„Zömében kamion sofőröket képzek, ennek ellenére egyáltalán nem érzem, hogy egy „férfias” szakma lenne, minden tekintetben egyenrangúként kezelnek. Sőt, amikor oktatóként végzem a munkám, gyakran kapok visszajelzéseket a tanulóktól, akik elismerésüket fejezik ki amiatt, hogy nőként sikeresen megállom a helyem ebben a szerepben. A logisztikai pálya választása rendkívül jó lehetőség egy fiatal számára, hiszen egy dinamikusan fejlődő terület, ahogy a világ egyre inkább fejlődik, a logisztika szerepe tovább növekszik, így hosszú távon biztos megélhetést és izgalmas karrierutat kínál.”

 

Hunkó Zsófia, Cross-dock raktárvezető-helyettes

„A miénkhez hasonló raktárakban nagyon sok fizikai és gépi árumozgatás történik. Ez kifejezetten férfias területnek számít. Ennek ellenére könnyen megállom a helyem, amit a közvetlen vezetőmnek köszönhetek. Nagyon sok energiát fordít arra, hogy folyamatosan képezzen és átadja mindazt a tudást és vezetői szemléletet, amely őt is sikeressé és hatékonnyá tette. Ez hihetetlenül motiválttá és alázatossá formálta a személyiségemet. Szerintem a logisztika annyira sokszínű és olyan sokféle területet érint, hogy itt szinte bárki talál magának olyan munkakört, amiben ki tud teljesedni és van előremeneteli lehetőség. Főleg egy akkora cégnél, mint a miénk!”

 

Kovács Nóra, Logisztikai mérnök – Üzemmérnökség

„Már az egyetemi éveim alatt is a logisztikában dolgoztam gyakornokként, a képzés befejeztével kaptam teljes állást. Azontúl, hogy változatos és kreatív, rálátást ad a logisztika számos területére. A Waberer’s Csoportnál egy támogató és elfogadó közösségbe csöppentem, így a mindennapokban egyáltalán nem érzem, hogy ez egy férfias szakma. Logisztikán keresztül „kinyílik a világ”. A mai trendekhez igazodva a választott szakterületen belül is számos fejlődési lehetőség van – szimulációk, raktári automatizációk, adatfeldolgozó és elemzőprogramok használata, projektmenedzsment – ezzel pedig egy manapság nagyon keresett, piacképes tudásra teszünk szert.”

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top