Voltak olyan idők, amikor a férfiak békében vezettek.
Ezzel a felirattal – és fénysebességgel – terjed egy kép a Facebookon, amin az látható, hogy egy régi, ránézésre 20-as, vagy 30-as években készült (nem értek hozzá, majd a kommentelők kijavítanak) autó hátsó részében, ahol a csomagtartónak kellene lennie, egy nő ül, mögötte támla, de egyébként nem védi semmi. Az autót közben valóban békében vezeti egy férfi.
Forrás: 9gag
A borzalmas minőségű fotónak nincs forrása, képtelenség leinformálni, hogy hol és mikor készült, az azonban biztos, hogy léteztek ilyen autók, a hátsó részüket pedig rázkódó ülésnek, vagy népszerűbb kifejezéssel anyósülésnek hívták, azaz innen ered a szó. A legutolsó ilyen autó a 40-es évek végén készült, aztán érthető okokból hanyagolni kezdték ezt a veszélyes „megoldást”. Most valaki valamiért jó ötletnek tartotta, hogy hímsoviniszta mémként terjessze, a vicceskedő férfiak pedig zabálják és osztják, mintha nem lenne holnap.
Semmi kedvünk azon lamentálni, hogy micsoda dolog ez; aki meglátja, és felháborodik, vagy (a képet továbbosztó felhasználók helyett is) elszégyelli magát, azt úgysem kell győzködni, a többieket meg felesleges. Főleg, hogy van egy adu-ászunk, amivel talán még őket is elgondolkodtatjuk. Ez pedig a következő érdekes adat:
Voltak olyan idők, amikor a férfiak egyáltalán nem vezettek, mivel féltek autóba ülni. Szerencsére egy nő helyettük is kipróbálta, milyen érzés.
Bertha Benznek hívták. (Igen, az a Benz.) 1888-ban ez a szívós, négygyerekes, akkor 39 éves német nő utazott (értsd: tett meg párszáz méternél többet) a világon először autóval, keresztül Németország délnyugati vidékein, infrastruktúra és navigáció nélkül, olyan utakon, ahol addig csak lovaskocsik jártak. Tette mindezt férje, a híres feltaláló, Karl Benz helyett – ő ugyanis nem mert beülni a saját autójába.
Bertha Ringer vagyonos családba született, ingatlanspekuláns apjának hála a lehető legjobb oktatást kapta Pfrozheimban. Szenvedélyesen érdekelték a műszaki megoldások, a találmányok, szétszerelt mindent, ami a keze ügyébe akadt, tudni szerette volna, mi hogy működik, de ez akkoriban zsákutca volt: nőket nem engedtek egyetemre, így hiába álmodozott mérnöki pályáról. Húsz évesen egy kiránduláson megismerkedett Karl Benzzel, aki akkor pont úgy nézett ki és viselkedett, mint a filmbéli őrült feltalálók: egy vasa sem volt, a feje azonban tele volt akkor lehetetlennek tartott ötletekkel és tervekkel, ráadásul csak ezekről tudott beszélni, az érzései helyett is. Bertha előre felhasználta a hozományát és kisegítette döglődő üzletét; abszurd, de ezt csak házasságon kívül tehette meg, a német törvények ugyanis nem csak az oktatást tiltották meg a nőknek, hanem azt is, hogy (akár partnerként) vállalkozzanak.
Karl Benz feleségével, Berthával egy Benz-Viktoriában, 1893. Karl Benz a jobb oldalon ül a felesége mellett, a lánya vele szemben ül, egy kollégája, Fritz Held mellett. Benz első autójának csak három kereke volt, hogy megkönnyítsék a kormányzást. A Benz-Viktoria volt az első négykerekű autója, és a Benz and Co. cége gyártotta (Fotó: National Motor Museum/Heritage Images/Getty Images)
Mégis összeházasodtak, sorban jöttek a gyerekek, ám a pár valójában az egész életét – és az összes pénzét, pontosabban a nő pénzét – az első autó megalkotására tette fel. Még akkor sem álltak le, amikor a meg nem fizetett adósságaik miatt a jegyző kiürítette a műhelyüket. 1879 szilveszterén aztán végül beindult a világ első belső égésű motorja. Hat évig tökéletesítették a járművet, amelyet akkor még jobb kifejezés híján „ló nélküli kocsinak” hívtak. Később elnevezték Patent-Motorwagennek, amelynek második változatát be is mutatták Mannheimben, ám mivel a férje rettenetesen béna volt az egész esemény alatt, és mert megtudták, hogy a híres mérnök, Gottlieb Daimler hasonló szerkezeten dolgozik (és velük ellentétben neki még pénze is volt rá), Bertha elhatározta: demonstratív jelleggel – és mert úgyis rég szerette volna körbejárni a Badeni Nagyhercegséget, plusz az anyját is ideje meglátogatnia – tesz egy százkilométeres utat az autóval. Férje nélkül, két fiával maga mellett. Anélkül, hogy szólna a hatóságoknak – vagy Karlnak. Akinek egyébként volt engedélye, hogy kísérleti jelleggel furikázzon Mannheimban, de olyasmire sosem vetemedett volna, mint amit most a felesége tervezett.
Az út
Hollywoodi forgatókönyvírók sem tudtak volna kitalálni kalandosabb utazást, mint amit a valóság szolgáltatott Berthának és két fiának, Richardnak és Eugennek. 1888 augusztus 5-e nem csak az autózás történelmének legendás napja, de a badeni parasztság életében is.
Képzeljük el a következőt: békésen dolgoznak a földművesek, terelgetik az állatokat a pásztorok, aztán egyszer csak, a horizonton felbukkan egy nő és két kisfiú, olyan gyorsan haladnak, mintha galoppozó lovak vontatnák őket, csak lovak nélkül – és a szekér is egy furcsa, köhögő-füstölő szerkezet. Még szép, hogy halálra rémültek és boszorkányságot kiáltottak: nem csak nem láttak még autót, de a létezéséről sem tudtak.
Bertha igyekezett a lovaskocsik és szekerek nyomában haladni, ami nem volt könnyű: a Benz Model III háromkerekű volt, azaz választania kellett, hogy a két hátsó, vagy az egy szál első kereket kíméli. A kocsi ezzel együtt is derekasan tűrte a megpróbáltatásokat, ám az út közepén sorban adták fel a harcot az alkatrészek. Már az út harmadánál elfogyott az üzemanyag, ami persze nem érte meglepetésként: az autónak nem volt mai értelemben vett üzemanyagtartálya, így folyamatosan adagolni kellett a ligroint, azaz a desztillált petróleumot, ebből azonban csak 4,5 litert vitt magával. (Próbaút híján egyikük sem tudta, mennyit fogyaszt valójában a gépkocsi.) Akkoriban a vegyületet fertőtlenítésre és tisztításra használták, éppen ezért szerencsére minden gyógyszertárban tartottak; Bertha végül Wieslochban vett tíz litert, miután meggyőzte a köré gyűlt, riadt tömeget, hogy nem boszorkány.
Így történt, hogy a wieslochi gyógyszertár lett a világ első benzinkútja.
Erről szól a Mercedes-Benz látványos kisfilmje, amelyet öt éve készítettek a nő tiszteletére.
A neheze csak ezután jött, Bertha azonban minden helyzetben nagyon gyorsan feltalálta magát. Egy ponton elszakadt a lánc – a hajtómű ekkor még jobban hasonlított egy bicikliére, mint a mai autókéra –, amelyet egy kovács kalapált össze Bruchsalban. Ugyanitt meg kellett javítani a teljesen elkopott fékeket is; a helyi bőrműves ötlete az volt, hogy bőrrel pótolta a hiányt, az ugyanis strapabíróbb és jobban tapad. Így születtek meg a világ első bélelt fékpofái. Ami a többi alkatrészt illeti, a nő bevetette a ruhatárát: az eltömődött benzincsövet a korszakban egyébként is sokoldalú kalaptűjével tisztította ki, a szivárgást pedig combfixével tömítette.
Ehhez képest apróság, hogy a váltórendszernek nem volt eléggé alacsony fokozata a dombok megmászásához; Bertha alighanem azért vitte magával két nagyobbik fiát, hogy együtt tolhassák a kocsit. Végül sötétedés után érkeztek meg Pforzheimbe, ahol azonnal táviratoztak az addigra halálra vált férjnek, hogy ne izguljon. Ezek után napokig csak pihenni tudtak Bertha anyjánál. A büntetést megúszták – a hatóságok tönkre is tehették volna őket az akkor még illegális jármű használata miatt, igaz, ahogy a dolgaik akkoriban álltak, sok vesztenivalójuk nem volt. Ennél is nagyobb csoda, hogy sérülés, vagy tragédia nélkül átvészelték a napot: ha két falu között éri őket az éjszaka egy le- vagy felrobbant kocsiban, víz és élelem nélkül, az végzetes is lehetett volna.
Utóélet
Bertha terve mindenesetre bejött: az út körbejárta a sajtót, és hamarosan mindenki autómobilt szeretett volna. A feleség jegyzetei évekkel gyorsították meg a tervezést – az út után sokkal tisztábban látták a modell gyengeségeit, például a fékek és a váltó hiányosságait –, a cég pedig sikeres lett, még az első világháborút követő hiperinflációt is túlélte. Igaz, nem sokkal a háború után összeolvadtak a már említett Gottlieb Daimler vállalatával; a Daimler-Benz már a Mercedes-Benz elődje volt.
Bertha Benz kőkemény nő volt, és ez persze nem tetszett mindenkinek. Ellentmondást nem tűrően menedzselte a családját, házasságát és a céget (még szép, a férjét ismerve másképp szét is esett volna mindegyik); Karl egy interjúban nyíltan kimondta, hogy „sokkal bátrabb, mint én”, ez pedig ma is merész mondat egy férfitól, akkoriban pedig példátlan volt. 1925-ös emlékirataiban is hatalmas szeretettel ír róla és hangoztatja, hogy nélküle semmire sem vitték volna.
Bertha Benz, 1944 körül (Fotó: ullstein bild via Getty Images)
Bertha sokakat lenyűgözött, a férfiak persze kellemetlennek találták az erejét: lehetetlen alaknak, agresszívnek bélyegezték. A maga módján azért figyelmes és érzékeny volt: nem bánta, hogy az infláció miatt újra szerényen kell élnie, férje 1929-es halála után pedig visszavonult a nyilvánosságtól. A háború utáni brutális munkanélküliségen segíteni ugyan nem tudott, de házikönyvtárát felajánlotta a köz javára, hogy „legalább olvashassanak”.
Azt sem hallgathatjuk el, hogy Hitlert „a német nép megmentőjeként” üdvözölte 1933-ban; erre az sem megnyugtató magyarázat, hogy ekkor már 84 éves volt. A nemzetszocialisták viszonozták a lelkesedést: ők állítottak emlékművet férjének Mannheimban. Benzék évekig élvezték a nácik társaságát, Bertha pedig végül nem azért határolódott el tőlük, mert zavarták Hitler zsidókról és a kisebbségekről vallott nézetei, hanem mert rájött, hogy ebből háború lesz. Talán ennek is köszönhető, hogy napjainkig egy szál tévéfilm készült az életéről, és annak is inkább a férje volt a főszereplője.
Bertha Benzet végül tiszteletbeli mérnökké avatták: 95. születésnapjára diplomát kapott a Karlsruhei Műszaki Egyetemtől, ahol korábban annak idején a férje is végzett. Két nappal később hunyt el.
