nlc.hu
Életmód

Szabadnapos mentős mentett életet Heves vármegyében

A járókelők, és a szabadnapos mentős segítségével sikerült stabilizálni egy 65 éves ember állapotát.
mentők

„Heves vármegyében sétált feleségével egy 65 év körüli férfi, aki rosszul lett, majd hirtelen összeesett. A rémült feleség azonnal járókelők segítségét kérte, akik a férfihez siettek és mentőt hívtak”- áll az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) Facebook-bejegyzésben. A posztból kiderült, hogy telefonon keresztül a mentésirányító utasításai szerint a szemtanúk megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók szerint megkezdték az újraélesztést.

„A rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben a helyszínen Kozma Péter, szabadnapos bajtársunk is felfigyelt autójából a történésekre és a beteg segítségére sietett. A pihenőnapját töltő gépkocsivezető azonnal a beteghez rohant és átvette az újraélesztést, amit rövidesen a helyszínre érkező mentőegység emelt szinten folytatott. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – adta hírül az Országos Mentőszolgálat.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top