1993-ban Natalja Polosmak orosz régész és csapata egy ősi sírt fedezett fel az Ukok-fennsíkon, az oroszországi Altaj-hegységben, a kínai határ közelében. A jégbe fagyott sírban, három felszerszámozott ló tetemének társaságában egy tömör vörösfenyőfa törzséből készült fakoporsót találtak, a koporsó belsejében pedig egy fiatal nő holttestét, amely döbbenetesen jó állapotban került elő – még a bőrén lévő tetoválások is tökéletesen kivehetőek voltak.
A régészek Novoszibirszkbe szállították a holttestet, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, ez azonban komoly felháborodást váltott ki az altájiak körében. Ők ugyanis úgy vélték, hogy az Ukok-fennsík hercegnője, vagy ahogy a nyugati sajtóban nevezték, szibériai jégszűz maga az Altaj misztikus őrzője és népének védelmezője, aki szembeszáll a gonosz erőivel. Sőt: egyesek még azt is állították, hogy a hercegnő egyenesen az altáji emberek ősanyja, akinek vissza kell térnie végső nyughelyére, az Ukok-fennsíkra.
A nő tőzeggel és fakéreggel gondosan bebalzsamozott testét az oldalára fektették, mintha aludna. Fiatal volt, a haja le volt borotválva, de parókát és magasra feltornyozott kalapot vagy fejdíszt viselt. Körülbelül 167 cm magas lehetett. Sápadt bőrén megmaradt néhány művészien kimunkált és meglehetősen pszichedelikus hatást keltő törzsi tetoválás: szarvakkal rendelkező, különös lények, amelyek valamiféle virágformákká alakultak át éppen. A koporsóját elég nagy méretűre ácsolták, hogy a 90 cm-es, nemezből készült fejdísz, amelyet viselt, elférjen benne. Hosszú, piros-fehér csíkos gyapjúszoknyát és fehér nemezharisnyát is viselt. Valamikor a Kr. e. 5. században halhatott meg.
A jégszűz rekonstrukciója (fotó: ohotka.su)
A jégszűz az ún. paziriki kultúrához tartozott, mely nép nagy valószínűséggel a szkíta nomád törzsekkel hozható összefüggésbe, és az Altaj-hegyvidéken élt az Kr. e. 6-3. században. A múmiája azért tudott ilyen makulátlan állapotban fennmaradni, mert valamiért ebben a régióban számos paziriki temetkezési helyet elárasztottak a felszín alatti vizek, melyek később befagytak, a szerves maradványok pedig ennek köszönhetően kevésbé mutatták a bomlás jeleit.
Ki volt a titokzatos jégszűz?
A nagyjából húsz év alatt, amit a jégszűz Novoszibirszkben töltött, a tudósok elég alaposan tanulmányozták a múmiáját. Kiderült, hogy a bebalzsamozott testet legalább három hónappal a halál beállta után temették el. Az is biztosra vehető, hogy bárki is volt a titokzatos nő, mindenképpen különleges szerepet játszott a törzse életében: már maga a balzsamozás – amely egy igen bonyolult és időigényes művelet – is az elhunyt rendkívüli státuszát jelzi.
Azonban az nem valószínű, hogy ténylegesen hercegnő lett volna: a sírja nem volt olyan nagy és gazdagon díszített, mint az ugyanezen a területen található pazirik nemesek temetkezési helyei, ráadásul ezektől jóval távolabbra is esett. Az ehhez hasonló ősi, nomád kultúrákban pedig rendszerint azokat a nőket földelték el ilyen módon, akiknek a hivatásához cölibátusi fogadalom tartozott. A kutatók szerint valószínűleg gyógyító vagy sámán lehetett, aki rendszeresen réz- és higanygőzöket lélegzett be (ezt a kémiai elemzéseknek köszönhetően állapították meg), ami különböző, rég elfeledett rítusok és varázspraktikák velejárója lehetett. A füst minden bizonnyal káros volt a nő egészségére, ám nem ez okozta a halálát.
A múmia (fotó: Wikipedia)
Mellrákban szenvedett
De akkor micsoda? A rejtélyt csak a 2010-es években sikerült megoldani egy komputertomográfiás vizsgálat segítségével. Ez kimutatta, hogy a jégszűz mellrákban szenvedett, amely körülbelül három év alatt végzett vele. Halálakor 25 éves volt. A maradványokon végzett DNS-vizsgálat szerint pedig a lány genetikailag szoros rokonságban áll a mai szölkup és kelt népekkel – a ma is Oroszországban élő szibériai (szamojéd) őslakos törzsekkel.
2012-ben a múmia aztán visszatért az Altájba – részben nyilvánvalóan az őslakosok nyomására, akik hajlamosak voltak minden nagy horderejű eseményt, problémát és katasztrófát – a választásokat, földrengéseket, vagy éppen költségvetési hiányt – annak számlájára írni, hogy imádott hercegnőjük Novoszibirszkben van, és nem otthon.
Emögött persze nem puszta babonaság állt, hanem legalább ugyanennyi kisebbségi öntudat is. Ahogy az egyik altáji vezető fogalmazott: „Néha nehéz nyíltan beszélni a politikáról, ezért használjuk hercegnőt metaforaként, hogy az altájok nehéz helyzetéről beszéljünk Oroszországban. Őt követelni annyi, mint követelni a földünket.”
A szibériai jégszűz leghíresebb tetoválása (forrás: Wikipedia)
A jégszűz hazajövetelének így alaposan megadták a módját, noha természetesen nem temették el ismét a vadregényes Ukok-fennsíkon. A Post-Soviet Affairs nevű lap beszámolója szerint: „Miközben sámánok rituálékat végeztek azon a helyen, ahol kiásták, őslakos vezetők és vének kísérték el az Altaj Köztársaság újonnan felújított Nemzeti Múzeumába, Gorno Altaiszkba, egy korszerű történelmi múzeumba, amellyel az őslakos elit az altáji kultúrát és az Oroszországgal szembeni másságot ünnepli.”
A múzeumban az altáji őslakosok hiedelmeinek megfelelően egy külön helyiségben van elhelyezve, és annak a koporsónak a másolatában fekszik, amiben eredetileg találták. A látogatók csak az év bizonyos napjain láthatják, ugyanis ha folyamatosan ki lenne állítva, az károsíthatná a maradványokat. Bizonyos napokon a látogatók a temetkezési hely pontos másolatát is megnézhetik, amely bemutatja, hogyan festhetett a szűz, amikor éppen elhagyta ezt a világot.