nlc.hu
Életmód

Tudtad, mitől sárgul be a wc-ülőke? Azt is elmondjuk, hogyan lesz újra fehér!

Az ok nem túl vidám és gusztusos, megoldást azonban nem is olyan nehéz találnunk rá.

Ismerős az egykor fehér, mára viszont sárgás színűvé vált wc-ülőke látványa? Különösen az ülőke alsó részét érinti a probléma, és szinte lehetetlennek tűnik eltüntetni. Ráadásul azt sem tudjuk pontosan, mi lehet a sárgás szín oka.

Kiderült, hogy az elszíneződés hátterében meglehetősen gusztustalan, mégis természetes tényezők állnak. A jelenség fő oka ugyanis a vizelet, a vízkő és az izzadtság. Az ezekből kicsapódó ásványi anyagok és fehérjék megülnek a műanyag felületek apró réseiben, a fehér színt pedig sárgává teszik.

A legtöbben úgy próbálják meg kiküszöbölni a jelenséget, hogy erős tisztítószerekkel takarítják át a felületet. Ez azonban nem szerencsés, mert az agresszív kemikáliák csak még érdesebbé teszik az ülőke felületét, így könnyebben tudnak megtelepedni rajta a szennyeződések.

Fotó: GettyImages

Fotó: GettyImages

Ezt használd, hogy megszabadulj a sárgás színtől:

Fogkrém

Anyaga remekül alkalmas az enyhe elszíneződések kezelésére. Vigyük fel, dörzsöljük be, hagyjuk kissé hatni, majd következhet az öblítés.

Mosógéptabletta

Eltávolítja az erős szennyeződéseket, ráadásul kellemes illatot is hagy maga után. Elég feloldanunk egy vagy két tablettát meleg vízben, hagyni hatni az anyagot 30 percig, majd átdörzsölni és leöblíteni.

Szódabikarbóna

Ecettel és citromlével péppé keverve vigyük fel az ülőkére, majd 30 perc múlva már öblíthetjük is le. Gyors és egyszerű módja a takarításnak.

Sütőtisztító

Erős zsíroldó hatásával még a makacs szennyeződéseket is eltávolítja a wc-ülőkéről. Elég egyszerűen rápermetezni, bedörzsölni, majd alaposan leöblíteni. Óvintézkedésként azonban fontos, hogy viseljünk használata közben kesztyűt és gondoskodjunk a megfelelő szellőztetésről is!

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top