nlc.hu
Életmód
Aranyosak és hűségesek, de nem valami okosak ezek a kutyák

Ezeket a kutyafajtákat nem az eszükért szeretjük

Bár aranyosak és szerethetők, azonban kétségtelen tény, hogy a most következő kutyafajtákat általában véve nem a legokosabb fajták között tartják számon.

A vezető kutyaintelligencia-skála, amelyet Stanley Coren, az UCLA pszichológia professzora és neves kutyakutató, a The Intelligence of Dogs című könyv szerzője dolgozott ki a 90-es években, az adaptív intelligenciát – azaz a problémamegoldásra és a próbákból és hibákból való tanulásra való képességet –, az ösztönös intelligenciát – vagyis az arra való képességet, hogy azt tegye, amire tenyésztették –, valamint az engedelmességi és munkaintelligencia – azaz az emberi parancsok megtanulásának képessége – alapján értékeli az egyes kutyafajták intelligenciáját. Amire azonban ez a módszertan leginkább támaszkodik, az a kutyák megfigyelése a parancsok megtanulása során. Coren szerint az úgynevezett legbutább kutyafajták igénylik a legtöbb ismétlést parancsonként.

Nem minden kutyákkal foglalkozó szakértő osztja azonban Coren elméletét. Anya Parks, a Boston College kutyakogníciós programjának munkatársa szerint például az intelligencia az egyes fajták egyedei között is sokszínűnek tekinthető. Ami azonban tény, hogy általában véve a most következő kutyafajtákat jellemzően nem az eszükért szeretjük. 

Afgán agár

Afgán agár

Afgán agár (Fotó: Getty Images)

Annak ellenére, hogy az afgán agár a világ egyik legdrágább kutyája, Coren kutatásai szerint a kutyafajták közül a legalacsonyabb IQ-val rendelkezik. A afgán agarak függetlenek és erős akaratúak, nem vesződnek a parancsok megtanulásával. Bár lehet, hogy a legegyszerűbb kutyatrükkökön túl sok mindent nem fog tudni elsajátítani, ám rengeteg pozitívummal rendelkezik, többek között energikus, játékos és nyitott az idegenekkel szemben, mindemellett pedig csodaszép. 

Basenji

Basenji

Basenji (Fotó: Getty Images)

A Coren által második legbutábbnak minősített basenji valójában nem is annyira „buta”, mint inkább nem különösebben érdeklik az engedelmességi képzés által megkövetelt interakciók. A basenji a csendesebb kutyafajták egyike, nem ugat, hogy figyelmet kapjon. Egyesek „macskaszerűnek”  is tartják, ám mindenki tudja, hogy a macskák nem buták; egyszerűen csak nem lehet őket azzal fárasztani, hogy trükköket tanuljanak meg kizárólag az emberek szórakoztatása céljából. 

Angol bulldog

Angol bulldog

Angol bulldog (Fotó: Getty Images)

Coren kutatásai szerint a kutyafajták között a harmadik legbutább az angol bulldog. Bár intelligencia tekintetében alacsony pontszámot kapnak, de lehet, hogy ez egyszerűen a lustaságnak tudható be, amely tulajdonságukról híresek. És bár egy lusta kutya talán kevésbé hajlandó elvégezni az új parancsok megtanulásához szükséges munkát, vajon tényleg buta kutya lesz ettől? 

Csaucsau

Csaucsau

Csaucsau (Fotó: Getty Images)

Coren a csaucsaut is a legbutább kutyafajták közé sorolta, megjegyezve, hogy „valószínűleg vannak olyan bútorok, amelyek jobban idomíthatók, mint a csaucsau”. A szakember szerint azonban a kutyák intelligenciájának megítélésénél figyelembe kell venni azt a tényezőt, hogy a kutya képes-e azt csinálni, amire tenyésztették. Ezt a kutyafajtát azonban eredetileg arra tenyésztették, hogy egyes országokban ételként elfogyasszák. 

Angol véreb

Angol véreb

Angol véreb (Fotó: Getty Images)

Az angol véreb egy dolgot jobban csinál, mint bármely más kutyafajta: az eltűnt személyek felkutatását, amihez csodálatos szaglóérzékét használja. Ez a képesség azonban a kutyát zavaróan befolyásolhatóvá teheti. A figyelemelterelés pedig nem jelent jót a parancsok megtanulásakor. De hogy ez azt is jelenti-e, hogy a véreb valóban buta, azt megkérdőjelezhető.

Pekingi palotakutya

Pekingi palotakutya

Pekingi  (Fotó: Getty Images)

A pekingi palotakutyák jó természetűek, barátságosak a gyerekekkel és idegenekkel, valamint más kutyákkal szemben is. De vajon egy pekingi megbízhatóan apportírozik is? Nem valószínű, legalábbis Coren módszertana alapján, amely ezt a kínai kutyafajtát is a világ legbutább kutyafajtái közé sorolja.

Basset hound

Basset hound

Basset hound (Fotó: Getty Images)

A basset hound remekül kijön a gyerekekkel és más kutyákkal, és egyike azon kutyáknak, amelyek legjobban megvannak a macskákkal is. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a basset hound szagkereső képességei tekintetében a második helyen áll rokona, az angol véreb után. Coren azonban a basset houndot a legbutább kutyafajták közé sorolja. Ezt a fajtát ugyancsak könnyen megzavarják a szagok, mindemellett makacs is. Ezen tulajdonságai pedig kevésbé teszik fogékonnyá a kiképzésre.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top