
Tilos lesz 18 év alattiaknak energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni. A parlament kedd délelőtt 174 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a KDNP-s Hollik István és Nacsa Lőrinc törvényjavaslatát, amit még tavaly áprilisban nyújtottak be – írja a Telex. A törvénymódosítás a kihirdetése után 30 nappal lép hatályba, azaz várhatóan júniustól már nem vehetnek maguknak energiaitalt a tinédzserek. A szabályozás célja az, hogy megvédje a fiatalokat az energiaitalok túlzott fogyasztásának káros hatásaitól.
A törvényjavaslat alapján a kormány rendeletben határozza majd meg, hogy milyen összetételű energiaitalokra vonatkozik a tiltás.
- Ha egy üzlet megsérti a szabályozást, a fogyasztóvédelmi hatóság „a jogsértés megállapításától számított legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú ital, az energiaital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék forgalmazását”.
- Ha 3 éven belül ismét megsértik a törvényt, a hatóság elrendelheti az üzlet bezárását legfeljebb 30 napra.
Egy felmérés szerint a fiatalok 78 százalékuk fogyaszt energiaitalt, és minden ötödik 10–14 éves gyerek rendszeresen issza reggelire. Az energiaitalok koffein- és cukortartalma komoly egészségügyi kockázatot jelenthet a fejlődésben lévő szervezetre. A tapasztalatok szerint a túlzott fogyasztás szív- és érrendszeri problémákat, alvászavarokat és pszichés tüneteket is okozhat a fiataloknál.
A Magyar Energiaital Szövetség (MESZ) közleményben reagált a parlament döntésére: “A rendelkezés nem az energiaitalok betiltásáról szól: Magyarországon az energiaitalok továbbra is legálisan forgalmazhatók és fogyaszthatók. Az új szabályozás kizárólag a 18 év alattiak vásárlását korlátozza, a felnőtt fogyasztókat nem érinti. Az energiaitalok azoknak az egészséges felnőtteknek készülnek, akiknek gyors energiára és éberségre van szükségük, vitaminokkal kiegészítve. (…) Valamennyi kereskedelmi forgalomban kapható energiaital biztonságos élelmiszer, amely megfelel a szigorú magyar és uniós élelmiszerbiztonsági előírásoknak, amit például a NÉBIH részletes és átfogó vizsgálatai is igazoltak. Az energiaitalok egyik fő összetevője, a koffein fogyasztása gyermekek számára semmilyen formában nem ajánlott. Fontos hangsúlyozni, hogy a koffein hatása minden italban azonos – legyen szó kávéról, kóláról vagy energiaitalról. Egy 2025-ben publikált átfogó tanulmány szerint a 18 éven aluliak fő koffeinforrása a kávé (48,6 mg/nap), ezt követi a kóla (21,2 mg/nap), majd a tea (9,6 mg/nap). Az energiaitalok csupán a negyedik helyen szerepelnek (8,2 mg/nap). Mindez azt jelzi, hogy a fiatalok koffeinbevitelének legnagyobb részéért nem az energiaitalok, hanem más, jelenleg korlátozás nélkül hozzáférhető termékek felelősek. Fontos kiemelni, hogy a jogalkotók célja nem az energiaitalok betiltása volt, hanem a gyermekek védelme. A MESZ üdvözli a tudatos fogyasztásra és a felelős termékhasználatra ösztönző lépéseket.”
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images