A poggyászkiadásnál a futószalag mellett állsz, az egyik bőrönd jön a másik után, de a tiéd nincs köztük. Ismerős? Innentől kétségbeesetten próbálod felkutatni a csomagod, ami időbe és az idegeid épségébe kerül, és eléggé tönkre tudja tenni a nyaralás kezdetét.
Ha már te is megtapasztaltad ezt a remek élményt, akkor sanszos, hogy ma már inkább sok utazóhoz hasonlóan a kézipoggyászt választod. De ha mégsem, akkor legalább próbálj meg kerülni bizonyos repülőtereket. Az Airadvisor új felmérése szerint ugyanis vannak olyan repülőterek, ahol notóriusan elveszítik az utasok poggyászait.
A kutatás során 53 nemzetközi repülőteret vizsgáltak meg. A tanulmány alapját az utasok száma, a repülőgép és a poggyászkiadó közötti sétaidő, a Google „elveszett poggyász”-kifejezésre irányuló keresései, valamint a Yelp és a Google platformjain olvasható felhasználói vélemények szolgálták.

Fotó: stock_colors/Getty Images
Az eredmény: minél kaotikusabb, nagyobb és zavarosabb egy repülőtér, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a poggyász eltűnik – akár azért, mert egyszerűen elveszik, akár azért, mert konkrétan ellopják.
A negatív rangsorban vezető helyen áll a londoni Heathrow, amely gyakorlatilag Európa legnagyobb repülőtere. A felmérés szerint itt tűnnek el leggyakrabban a csomagok. A második helyet a Párizs Charles de Gaulle reptere, a bronzérmet pedig a Dubai Nemzetközi Repülőtér szerezheti meg. Az isztambuli repülőtér és Németország legnagyobb repülőtere, Frankfurt am Main is az első öt repülőtér között van, ahol különösen magas a poggyászveszteség kockázata.
Budapest szerencsére nem szerepel az ötven legrosszabb reptér között.
Feltűnően kevés bőrönd tűnt el az ausztráliai Darwin Nemzetközi Repülőtéren. A walesi főváros, Cardiff repülőtere is példaértékű, a mexikói Tijuanában és az Észak-ír főváros, Belfast repülőterén is biztosan megkapod majd a csomagod.
A top 10 repülőtér, ahol elvesznek a csomagok
- London Heathrow Repülőtér
- Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtér
- Dubai Nemzetközi Repülőtér
- Isztambuli Repülőtér
- Frankfurt am Main Nemzetközi Repülőtér
- Amszterdam Schiphol Repülőtér
- Szingapúri Changi Repülőtér
- Barcelona-El Prat Repülőtér
- Sabiha Gokcen Nemzetközi Repülőtér
- Sydney Kingsford Smith Nemzetközi Repülőtér
A top 10 repülőtér, ahol a legalacsonyabb a csomagunk elvesztésének kockázata
- Darwin Nemzetközi Repülőtér
- Cardiff Repülőtér
- Tijuana Nemzetközi Repülőtér
- Belfast Repülőtér
- Adelaide Nemzetközi Repülőtér
- Perth Nemzetközi Repülőtér
- Nice-Côte d’Azur Repülőtér
- Guadalajara Nemzetközi Repülőtér
- Glasgow Nemzetközi Repülőtér
- Ottawa Macdonald-Cartier Nemzetközi Repülőtér