Nem a szemed romlik, csak a szemüveg nem elég
Amikor megvesszük az első olvasószemüvegünket – gyakran készen a boltban vagy akár a drogériában –, nem is gondolunk bele, hogy valójában ez egy kényszermegoldás. A készen vásárolt olvasószemüvegek ugyanis semmilyen szempontból nem illeszkednek egyedi módon viselőjükhöz. Bár úgy érezzük, hogy megfelelő és jól látunk vele, a szemünk már nem ilyen elégedett ezzel. A két szemünk a legtöbb esetben nem egyformán gyengül, így előfordulhat, hogy a kész szemüveg adott dioptriája az egyik szemnek gyenge, vagy épp túl erős lesz amivel hosszú távon többet árthatunk, mint használunk.
Egy egyszerű olvasószemüveg működőképes, amíg csak a könyv fölé hajolunk, vagy kinyitunk egy receptesfüzetet – de sokan tapasztalhatják, hogy amint felnéznek, a világ máris elmosódik. Sokan ezt a jelenséget a korral járó romlásként értelmezik, pedig gyakran nem a szem romlik tovább, hanem a szemüveg nem elég „okos” a mindennapi élethez. Az ebből fakadó problémák ismerősek és kényelmetlenek lehetnek, ám ha ezekhez még szédülés vagy szemfáradás is társul, az már nemcsak zavaró, hanem kifejezetten élhetetlen helyzeteket teremthet.

Fotó: profimedia
Mit jelent az öregszeműség?
A presbyopia, magyarul öregszeműség, egy természetes látásromlás, amely általában 40 éves kor felett jelentkezik. Ilyenkor a szemlencse fokozatosan veszít rugalmasságából, emiatt nehézzé válik a közeli dolgokra fókuszálás – például olvasáskor, telefonhasználatkor vagy varrásnál. Ez nem betegség, hanem az idő múlásának velejárója, amit különféle szemüveglencsékkel, például az egyéni igényekre szabott olvasólencsével vagy az akár 4 méterig kiterjesztett látótávolságot biztosító lencsékkel lehet korrigálni. A szédülés azonban már nem természetes része a folyamatnak.
Azt hisszük, kompromisszumot kötünk
A 40+ korosztály tagjai általában tudatos vásárlók. Megszokták, hogy utánaszámolnak, összehasonlítanak, nem dobnak ki pénzt felesleges dolgokra. Ezért sokan választanak egyszerű, akár bolti olvasószemüveget, ami olcsóbb és gyorsabb megoldásnak tűnik. A valóság azonban ennél több buktatót rejt: ez a kompromisszum ugyanis rengeteg olyan élethelyzetben akadályoz, amelyek során egy kiterjesztett olvasószemüveg hatékonyabb és kényelmesebb lenne.
Mi az a kiterjesztett olvasószemüveg-lencse és miben más?
A kiterjesztett olvasószemüveg-lencse a közelre történő olvasástól a pár méterre lévő beszélgetőpartnerig fokozatosan biztosítja az élességet. Ráadásul a szem természetes mozgásához igazodik, nem torzít, nem okoz szédülést, és minimális megszokási időre van csak szükség. Mindezek – a megnövelt komfortérzeten túl – a napi stresszt is csökkenthetik. A speciális szemüveglencsék akár 4 méteres látótávolságig biztosítanak éles képet. Ez annyit jelent, hogy nem kell le-feltologatni az olvasószemüveget, nem kell hunyorítani, ha valakire ránézünk, nem kell fáradtan pislognunk egy megbeszélés vagy a sütés-főzés végén.

Fotó: profimedia
Fel sem tűnik, mennyi zavaró helyzetben jelenthet megoldást
A kiterjesztett olvasólencse lényege pont az, hogy nem kell választani közel és közép-távolság között: egyetlen szemüveg elegendő a legtöbb ilyen helyzetet érintő tevékenységhez.
- A konyhában: a receptet közelről még látjuk, de a gázrózsán bugyogó lábas már homályos – mivel a klasszikus olvasószemüveg „kifut a távolságból”
- Munka közben: monitor előtt ülve éles a kép, de amikor egy kolléga odalép hozzánk, az arca már elmosódik
- Bevásárlásnál vagy pénztárnál: a termékcímkét leolvasni könnyű, de ha hirtelen egy eladóval kell beszélnünk, hunyorgunk
A modern szemüveg nem luxus, hanem szükséglet
A legtöbben nem bánják meg a döntést, amikor végre egy kényelmes kanapét vesznek a régi helyett, vagy energiatakarékos hűtőre cserélik a 20 éves készüléket. Nincs ez másképp a szemüveggel sem: az életminőség alapvető része, hogy ne érezzük fárasztónak a látást, ne fájduljon meg rendszeresen a fejünk a sok hunyorgástól, és ne váljon minden interakció fókuszálási küzdelemmé. Bár a különböző boltok polcain nagy választékban kaphatók kész olvasószemüvegek, szemünk egészsége érdekében a megfelelő olvasószemüveg megválasztásához térjünk be egy optikába, ahol friss látásvizsgálati eredményekkel elkészítik nekünk a személyre szabott olvasószemüveget, vagy kiterjesztett látótávolságú olvasószemüveget, amivel mindkét szemünknek a neki szükséges látáskorrekciót határozzák meg a szakemberek, ellentétben a készen vásárolt típussal, ahol mindkét szemünkre ugyanazt a dioptriát „erőltetjük”