Nem is tudunk elképzelni annál idegesítőbbet, mikor éppen akkor döbbensz rá, hogy kihagytál a lábadon szőrtelenítés közben egy kis részt, amikor a legmelegebb napon szoknyát vennél fel. Vagy amikor hirtelen lehetőséged lenne vízparton lehűteni magad, de nem tudsz fürdőruhába bújni, mert pont másnapra van időpontod a kozmetikusnál. És arról a kiirthatatlan magányos harcosról még nem is beszéltünk, ami egymagában tündököl az álladon – teljesen indokolatlanul. Ezek azok a dolgok, amiket nyáron minden más évszaknál jobban megérzünk. Mert hiszen máskor – különösen persze télen – több réteg ruha alá is el tudjuk bújtatni a kilógó testrészeinket, a szőrtelenítés közben elkövetett apró figyelmetlenségeket.
De ebben a kánikulában az ember lánya azt érzi, minél kevesebb textil van rajta, annál nagyobb eséllyel éli túl a napot. És bármennyire is támogatjuk azokat a nőket, akik feminista kiáltványként nem borotválkoznak, esetleg egész egyszerűen úgy önazonosak és úgy érzik magukat igazán jól a bőrükben, ha meghagyják a szőrszálaikat, sokunk számára az a komfortos, ha a lehető legszőrtelenebbek vagyunk. Tudod, az a babapopsi-simaság lenne az ideális. Csakhogy az epilálás egy középkori kínzókamrában lelne igazán nagy népszerűségre, a borotválás után az érzékeny bőr kipattogzik (hogy a szőrbenövéseket ne is említsük), a gyanta pedig éppúgy nem elég tartós, mint az egyéb szőrtelenítési opciók. Ilyenkor jön képbe a lézeres szőrtelenítés – igen ám, csak egy szalonban az éves fizetésedet ott hagyod már egyetlen alkalommal is.

Fotó: nlc
Nos, erre a faramuci helyzetre találta ki a Philips a Lumea IPL 9900 szőrtelenítő készüléket SenseIQ technológiával – amit nekem most szerencsém volt kipróbálni. A Philips Lumea szőrtelenítő gyakorlatilag egy otthoni, megfizethető opció a tartós szőrtelenítésre, ami ráadásul kiváltja az állandó borotválás/epilálás/gyantázás szentháromságát. Igen, kezdetben kéthetente kell elvégezni a kezelést, de később bőven elég havonta egyszer átmenni a taktikailag fontos területeken a szuperszőrtelen, abszolút sima bőr fenntartásáért.
Azt tudni kell, hogy a villanófényes szőrtelenítésnek kontrasztra van szüksége a szőrszín és a bőrszín pigmentje között, de ne ijedj meg: a Philips Lumea a legtöbb bőrtónushoz és szőrszínhez alkalmas. Egészen konkrétan működik a természetesen sötét szőke, barna és fekete szőrön, valamint a világos és a sötétbarna közötti bőrtónusokon. Hogy honnan tudod, te melyik kategóriába esel? Számos helyen találhatsz ehhez segítséget, a termék dobozán, az online is elérhető használati útmutatóban, illetve a philips.hu oldalon is. De a Philips egy szuper kis alkalmazást is kifejlesztett a szőrtelenítő készülékhez, amit azonnal le tudsz tölteni, amint kibontod az eszközt a csomagolásból: egy QR-kód irányít az apphoz. Ebben számos hasznos funkció található, többek között egy nagyon egyértelmű illusztráció, amivel besorolhatod a bőr- és szőrtípusodat is. A SkinAI technológia segítségével emellett lépésekre bontott útmutatást kapsz (például konkrétan kiszámolja, hány villanás szükséged a lábad szőrtelenítésére!), valamint bőrelemzést végez és a szőrmennyiség-csökkenés folyamatot is nyomon követi (beállíthatod, hogy emlékeztessen, ha eljött a következő kezelés ideje). Ja, és azt említettem, hogy teljesen ingyenes az app?

Fotó: nlc
Az eszköz használata egyébként döbbenetesen egyszerű!
A Philips Lumea IPL 9900 szőrtelenítő készüléket több különböző fejjel látták el, amik idomulnak a szőrtelenítéses támadás alá vett testrészhez. Így nem kell azon aggódnod, hogy esetleg megbújik egy-egy kósza szőrszál, mert az egész felület tökéletesen le lesz fedve. Azt az idegesítő kis szőrszálat az álladon az arcra kifejlesztett, lapos, kisméretű UV-szűrővel rendelkező tartozékkal tudod hatékonyan levadászni. Nagy felületként a lábat egy hozzá igazodóan nagy ablakú, befelé ívelt fejjel érdemes kezelni. A hónalj és a bikinivonal pedig – két híresen nehezen elérhető területként – egy kifelé ívelő kialakítású fejet kapott, amivel tényleg pár másodperc alatt el tudod intézni a szőrtelenítést. Rajtad múlik, hogy vezetékkel használod, vagy anélkül, de én azt tapasztaltam, hogy a nagyobb területekre, mint a lábam, vezetékkel, hónaljra pedig vezeték nélkül működik a legoptimálisabban az eszköz.
Használat előtt egyébként le kell kapni a szőrt, és hát valljuk be, azért mégis csak erős, villanó fénnyel közelítesz a bőrödhöz – teljesen érthető, ha picit parának tartod a használatát. Pláne, ha érzékeny a bőröd! De a Philips Lumea IPL 9900 szőrtelenítő készüléken öt különböző fénybeállítás is elérhető, azaz (tesztelés után) a számodra legkomfortosabbat választhatod ki. És megnyugtatlak: egy csípés nem sok, annyit sem érzékelsz a folyamat során! A Philips emellett a Lumea IPL készüléket bőrgyógyászok bevonásával fejlesztette ki, ezért bár professzionális szépségszalonokban használt technológián alapuló kezelést alkalmazol, mégis biztonságban megteheted az otthonod kényelmében.

Fotó: nlc
Bár a kezelést még csak most kezdtem el, a könnyű és kézenfekvő használat, valamint a tényleg fájdalommentes szőrtelenítés miatt biztosan végig fogom csinálni – amiről ugye az app emlékeztetői is gondoskodnak. Szóval a Philips Lumea IPL 9900 szőrtelenítő készüléknek köszönhetően nekem idén nyáron már tuti meglesz az álomsima bőr és nem érhetnek többé váratlan helyzetek! Ha szeretnéd látni akcióban is a Philips Lumea IPL 9900 szőrtelenítő készüléket, akkor nézz vissza az nlc.hu-ra: augusztusban ugyanis videós beszámolóval is érkezünk!