Azt tudjuk, hogy a születésnapi torták hagyománya egészen az ókori rómaiakig nyúlik vissza -ám az, hogy mikor gyújtották meg az első születésnapi gyertyát, már a homályba vész.
Persze elméletből több is akad. Egyesek úgy vélik, hogy – minő meglepetés – az egész ókori Görögországban kezdődött, ahol az az emberek meggyújtott gyertyákkal díszített süteményeket vittek Artemisz, a vadászat istennőjének templomába. A gyertyákat azért gyújtották meg, hogy úgy ragyogjanak, mint a Hold, amely közismert, Artemiszhez kapcsolódó szimbólum volt.

Születésnapi torta gyertyákkal (fotó: gettyimages)
Sok ősi kultúra hitt abban is, hogy a füst az égbe repíti az imákat. A mai hagyomány, miszerint a születésnapi gyertyák elfújása előtt kívánni kell valamit, talán ebből a hitből indult ki.
Mások szerint a születésnapi gyertyák tradíciója inkább a németekhez köthető. Ludwig Von Zinzindorf gróf 1746-ban extravagáns fesztivállal ünnepelte születésnapját, egyebek mellett tortával és gyertyákkal:
„volt egy akkora torta, amekkorát csak sütni lehetett, és a tortába lyukakat vájtak a személy életkorának megfelelően, mindegyikbe egy-egy gyertyát szúrtak, egyet pedig a közepébe”.
A németek az 1700-as években ún. Kinderfesten, a gyermekek születésnapi ünnepségén is gyertyákkal ünnepelték a jeles napot. Egyetlen születésnapi gyertyát gyújtottak meg és helyeztek a tortára, hogy az élet fényét jelképezze.