nlc.hu
Életmód

A 101 éves férfi tanácsa: ezt az egy élelmiszert kerüld, ha hosszabb életre vágysz!

Tiltólistán szerepel nála.
idős, fotó: Getty Images

Megosztotta fizikai és mentális jóllétének titkát a 101 éves Roy Cohen. A nyugalmazott gyógyszeripari vezérigazgató a hosszú és egészséges életét a szigorú diéta, a rendszeres testmozgás és az elméje aktívan tartása kombinációjának tulajdonítja.

Ez is érdekelhet bőrönd, fotó: Getty Images Megnézem

Cohen 1922-ben született egy villany és folyóvíz nélküli farmon, így már fiatal korától kezdve kedvezőtlen életkörülményekkel kellett szembenéznie. Elszántsága miatt ösztöndíjat kapott, hogy mikrobiológiát tanulhasson egy mezőgazdasági egyetemen. Később biokémiából és táplálkozástudományból szerzett mesterdiplomát, ami lehetővé tette számára, hogy a gyógyszeriparban építsen karriert. Az évek során Cohen annyira felkapaszkodott a ranglétrán, hogy vezérigazgatóvá vált; 81 éves korában vonult nyugdíjba.

Az elmúlt két évtized óta Cohen – akinek három gyermeke és hat unokája van – napi edzésprogrammal őrzi az aktivitását, ami gyaloglást és 20 perces láberősítő edzéseket tartalmaz. „Mentálisan és fizikailag is formában tartom magam” – árulta el. Bár már nem végez olyan megterhelő feladatokat, mint a munkaévei alatt, a fizikai aktivitás továbbra is része az életének.

Az étrendjét is szigorúan tartja:

határozottan kerüli a feldolgozott élelmiszereket és a marhahúst.

Úgy véli, hogy ezek elhagyása elengedhetetlen az egészsége megőrzéséhez. Hangsúlyozza a vas, a cink és a B12-vitamin fontosságát a fizikai jóllét szempontjából. „Ha nassolni akarok valamit, elrágcsálok egy darab karfiolt, egy sárgarépát vagy egy piros paprikát. Sok káposztát és salátát is eszem” – emelte ki.

@unitel.bo Roy Cohen y con 101 años revela cuáles son los alimentos que cree que lo han llevado a tener una vida tan larga #TiktokInforma#Fyp#Parati#TiktokenEspañol#Entretenews #Tendencia#Unitel#Salud#RoyCohen#Alimentos#LargaVida ♬ sonido original - Unitel Bolivia - UNITEL BOLIVIA

A fizikai egészség mellett Cohen szerint egyik legfontosabb kulcs a hosszú élethez az, hogy aktívan tartsa az elmét. „Minden pénzügyemről nyilvántartást vezetek. Ez tartja formában az elmémet” – jelentette ki. Gyakran végez apró barkácsmunkákat az otthonában, igyekszik kerülni a tétlenséget, mert úgy véli, fontos, hogy mindig elfoglalja magát valamivel.

5 dolog, amit meg kell tenned az agyad egészségéért a harmincas éveidben:

5 fotó

A pozitív hozzáállást szintén kiemelte. „Az emberek hagyják, hogy jelentéktelen dolgok lehangolják őket, pedig nem engedheted meg magadnak, hogy állandóan dühös vagy féltékeny legyél” – jelentette ki. Állítja, az élet viszontagságaival szemben a pozitív gondolkodásmód fenntartása segít csökkenteni a stresszt, valamint javítja a mentális és érzelmi egészséget.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top