Pár napja dübörög a Sziget, így jó eséllyel – főleg, ha ötvennél fiatalabb vagy és nem kizárólag cicás videókra tanítottad az algoritmusodat – a te üzenőfalaidat és hírfolyamaidat is ellepték a fesztiválos tartalmak. Ezeket három kategóriára osztanánk:
- a Sziget hivatalos fotósainak nagyszerű képeire a fellépő sztárokról, konfettiesőről, a Nagyszínpad első sorában tomboló rajongókról és a partiarénában extázisban ugráló fiatalokról;
- elmosódott, kivehetetlen mobilos koncertvideók;
- szelfik, párosak, csoportosak és egyéniek, minden mennyiségben.
Mindháromnak megvan a maga helye, de azért lássuk be, csak egy kicsi szeletét mutatják be annak, milyen érzés a Szigeten létezni. Nincs benne a cammogás, sorban állás, fűben fetrengés és a sok egyéb hétköznapi pillanat, ami pont annyira része a fesztiválozásnak, mint repohárral a kézben ordítani Shawn Mendes refrénjeit.
Fotó: Neményi Márton
Úgy döntöttünk tehát, hogy idén kipróbálunk valami újat és igyekszünk megmutatni a Sziget-élményt a teljes valójában, már amennyire ez fotókkal lehetséges.
Fotósunk tehát a Szigeten kódorogva negyedóránként lőtt egy képet: szigorúan csak ekkor és mindig véletlenszerű helyszínen.
Hogy biztosan hiteles képet nyújtsunk, és ne torzítsuk a valóságot, felállítottunk egy kissé önkényes és nem is annyira kissé mazochista szabályrendszert. Ezek a következők.
- 15 percenként rezgett az okosóra; kollégánknak azt kellett lefotóznia, ami vagy aki éppen ott és akkor előtte volt.
- Mivel egy-egy képet mindenki elronthat, ezért kiegyeztünk három-három kattintásban gyors egymásutánban.
- Senkit nem kértünk, hogy pózoljon, vagy produkálja magát, csak azt ért fotózni, ami ott és akkor egyébként is történik. Ha az alanyok maguktól, villámgyorsan bepózoltak, az rendben volt. (Már csak azért is, mert csodás portrék születtek így.)
- Egy koncerten és buliban sem volt szabad leragadni, folyamatosan mozogni kellett.
Így telt el nyolc és fél óra, azaz egy teljes műszak (ebédszünettel), rengeteg lépéssel, kilométerrel, sajgó lábakkal. A kompozíció nem mindig tökéletes – ha az ember kezében repohár van, márpedig van, a fényképezőt is egy kézzel tartja –, ahogy a végeredmény sem a megszokott csili-vili szigetes galéria, de nem is ez volt a cél, hanem az, hogy őszinte legyen.
A sorozatot a galériára kattintva nézhetitek végig:
