nlc.hu
Életmód

Kinizsi Ottó a feleségéről, Deutsch Anitáról: „Azt mondta, el akar válni”

Az ő kapcsolatukban is vannak hullámvölgyek, de eddig mindig sikerült túljutniuk rajta.

A hot! magazin legújabb számában megjelent egy interjú, amelyben Kinizsi Ottó többek között a magánéletéről is mesélt. Deutsch Anitával a Barátok közt forgatásán ismerkedtek meg egymással, a köztük lévő nyolc év korkülönbség miatt pedig sokan nem jósoltak nagy jövőt a kapcsolatuknak.

kinizsi ottó és deutsch anita majdnem elváltak

Kredit: Trenka Attila

„Nem könnyű együtt élni valakivel ennyi ideig. Érzelmi intelligencia kell hozzá. Én vagyok az, aki nem veszi észre, ha baj van” – mondta, majd azt is elárulta, köztük is vannak viták, ez pedig a következőből adódik.

Én jól érzem magam. Anita mondta már azt, hogy el akarok válni, szakítok, összepakolok. Valami drasztikusat akart csinálni. El is költözött két napra a barátnőjéhez. Tudtam, hogy munkamániás vagyok, nem figyelek rá, éjjel is dolgoztam, nappal is, két helyen. Az egyiket feladtam, és összeszövetkeztem a lányokkal, és elcsaltuk a mamájukat a Duna-partra, fáklyákkal díszített helyen várta őt a vacsora. Nagyon szeretem ezt a nőt, elcseszem, ha csak azzal foglalkozom, ami nekem fontos. Meg kellett találni a munka és a család közötti egyensúlyt

– részletezte a már producerként tevékenykedő Kinizsi.

Feleségével két lányt nevelnek: Hanni már a Semmelweis Egyetem konduktorképző szakára jár, a kicsi, Emma pedig sokat olvas és nagyon jól ír édesapja elmondása szerint.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top