
A köztudatban elterjedt ajánlást (szerint naponta 8 pohár, azaz körülbelül 2 liter vizet kell inni) egyre több szakértő kérdőjelezi meg. A Science folyóiratban megjelent, 23 ország 5604 résztvevőjét vizsgáló kutatás kimutatta, hogy emberek folyadékszükséglete jelentős egyéni eltéréseket mutat: az 1 litertől akár 6 literig terjedhet, extrém esetekben – például élsportolóknál – pedig meghaladhatja a 10 litert is – írja a Startlap.
A vízigényeket számos tényező befolyásolja, többek között az életkor, a fizikai aktivitás, az éghajlat, valamint a tengerszint feletti magasság is. Az optimális folyadékháztartás létfontosságú a testhőmérséklet szabályozásához, a tápanyagok szállításához és a salakanyagok kiválasztásához. A kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy a dehidratáció komoly egészségügyi kockázat, akárcsak a túlzott vízfogyasztás.
A szakértők ezért azt javasolják, hogy a merev „napi két liter” szabály helyett személyre szabottan, az egyéni igényekhez igazodva határozzuk meg a folyadékbevitelt. Az optimális hidratáltság pedig egyszerűen ellenőrizhető a vizelet színének figyelésével: a világos szín megfelelő folyadékellátottságot jelez, míg a sötétebb árnyalat dehidratációra utalhat.
Arra azonban ügyelni kell, hogy a koffeines, alkoholos vagy magas cukortartalmú italok vízhajtó hatásuk miatt nem mindig optimálisak a napi hidratáltság fenntartására.
5 dolog, amiből kiderül, hogy eleget iszol
- A fejfájás az egyik első tünete, ha elhanyagolod a napi folyadékbevitelt.
- Ha elég folyadékot iszol naponta, akkor könnyebben tudsz gondolkodni, nem fog nehezedre esni a napi munkád ellátása.
- Ha az ajánlott vízmennyiséget bejuttatod a szervezetedbe, akkor a szorulásos panaszaid jó eséllyel megszűnhetnek.
- Ha eleget iszol, a száraz bőrt és a karikás szemeket is elfelejtheted.
- Ha elegendő mennyiségű folyadékot juttatsz a szervezetedbe, akkor a bőröd öregedési folyamatát is lelassíthatod.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images