nlc.hu
Életmód

Ezerszeresét éri ez a magyar érme, nálad is lehet

Kicsi, de nagyon értékes.
meglepődik - fotó: Getty Images

Ezerszeresét éri egy magyar érme. Igazi különlegességnek számít. Ugyan már kivonták a forgalomból, mégse értéktelen.

Az 1959-ben kibocsátott 20 filléres alumínium érme a Magyar Népköztársaság pénztörténetének egyik jellegzetes darabja. A típust 1953. március 31-én vezették be, és egészen 1996. szeptember 30-ig maradt forgalomban – írja a 168.hu.

Az 1959-es évjáratból mintegy 13 millió darabot gyártottak. Bár ez elsőre nem tűnik kevésnek, verdefényes, gyűjtői állapotban ma már egyre ritkábban kerül elő. Mivel abban az évben nem volt sem próba-, sem utánveret, az 1959-es darab kizárólag forgalmi változatban létezik. 

A gyártás során előfordultak hibás veretek (például a verőszerszám szabálytalan működése miatt), amelyek manapság kifejezetten keresett ritkaságnak számítanak. Egyetlen hibás 20 filléres érme most 20 ezer forintot is érhet – hívja fel a figyelmet a portál.

Amúgy van olyan 10 filléres is, amelyért akár százezer forintot is kaphat a tulajdonosa. Sőt rengeteget érhet egy bizonyos 50 forintos pénzérme is.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top