Aki egy kicsit is ismeri a pókokat, az tudja, hogy a méret és a méregveszély nem egyenlően arányos – sőt, inkább fordítottan. Aki pedig látta a Pókember-filmeket, az tudja, hogy az igazi veszélyt (plusz a szuperhős-erőket és az ezzel járó felelősséget) éppen a kicsi, de bizarr mintázatú pókok okozzák.
Ideje tehát, hogy megismerkedjünk a darázspókkal, amely ránézésre elmenne a Marvel-univerzumban is, éppen ezért elsőre ijesztően hathat. Pláne, hogy elterjedőben van Európa-szerte; most például szomszédaink, az osztrákok osztottak meg pár gyakorlati tanácsot és érdekességet, náluk ugyanis látványosan megugrott a populáció. Az egyértelműen melegkedvelő faj most van csúcsszezonjában, és a klímaváltozás „jóvoltából” egyre jobban elterjed Ausztriában – írja a Naturschutzbund magazin.
A legfontosabb:
Csíkos „öltözete” adta a nevét, ám feltűnő külseje ellenére az emberre teljesen ártalmatlan.
A darázspókok – Argiope bruennichi – úgynevezett keresztespókok, melyek nőstényei feltűnő sárga–fehér–fekete csíkozású potrohuk miatt darázsra emlékeztetnek. Latin nevük a mitológiai alakról, Argiope-ról származik, akit „fehér arcú nőként” ismertek – erre utal a pókok ezüstösen fehér, szőrös előteste (prosoma). Ez a könnyen felismerhető faj az emberre veszélytelen, méregkarma ugyanis általában túl rövid ahhoz, hogy áthatoljon az emberi bőrön.
Magyarországon őshonos fajról van szó.
Elterjedésük
A darázspók eredetileg a mediterrán térségből származik. Az egyre melegebbé váló klíma miatt az 1930-as évektől fokozatosan, az utóbbi évtizedekben pedig gyorsan észak felé terjedt, és mára egész Közép-Európában elterjedt. Nemcsak a klímaváltozás, hanem genetikai alkalmazkodás is segíti terjedését. Ausztriában minden fátlan élőhelyen előfordul, de különösen kedveli a napos, nyílt területeket alacsony növényzettel: például szántóföldek széleit, rézsűket, nedves réteket vagy száraz gyepeket.
Magas alkalmazkodóképességének és hőség- valamint szárazságtűrésének köszönhetően állományai folyamatosan növekednek. A nőstények kb. 15 mm nagyságúak, és a jellegzetes sárga–fehér–fekete csíkos mintázatot viselik a potrohukon. Lábuk sárgás színű, sötét gyűrűkkel, előtestük ezüstösen fehér. A mindössze kb. 5 mm-es hímek jóval kevésbé feltűnőek: bár lábuk szintén gyűrűs, potrohuk fakó, sárgásbarna mintázatú.
Closeup of exotic striped argiope bruennichi orb web spider sitting on cobweb against blurred background in daytime.
Táplálkozásuk
A darázspókok nem válogatósak: sáskától lepkéig, egészen a legapróbb legyekig bármit elfogyasztanak. Zsákmányukat látványos, talajközeli kereszthálójukban ejtik el, amely jellegzetes cikkcakkos selyemszalagot, ún. „stabilimentumot” tartalmaz. A zsákmányt méretétől függően előbb selyemgubóba tekerik, majd mérgükkel bénítják meg.
A fiatal pókok és a hímek gyakran kör alakú vagy hiányos stabilimentumot készítenek, amelyek nem a háló szilárdságát szolgálják, hanem többfunkciós „eszközként” működnek – formájuk a környezeti feltételektől és a pók élettani állapotától függően változik. Tudományos vizsgálatok szerint ezek a selyemminták többféle szerepet tölthetnek be: segíthetnek a pók álcázásában, zsákmány csalogatásában, a mirigyek aktiválásában a zsákmány betekercseléséhez, fehérje „tárolásában” – különösen vedlés idején –, sőt, akár ivóvíz gyűjtésében is.
Szaporodásuk
A hímek általában június végétől udvarolnak a nőstények hálójában, a háló szélén finoman rezegtetve a szálakat, miközben közelítenek. Ha a nőstény párosodásra kész, mozdulatlan marad és kissé megemeli a testét. A párzás után azonban előfordul, hogy a nőstény elkezdi beszőni a hímet – az esetek kb. 70%-ában ez a hím halálával végződik. Csak akkor menekülhet meg, ha tíz másodpercen belül sikerül eliszkolnia. A nőstények a nyár végén barna, gömb alakú petetokot készítenek (közismerten „dohányzacskó” néven emlegetik), majd elpusztulnak. A fiatal pókok a tokban telelnek át, és tavasszal kelnek ki – a faj tehát egynyári.
