„Én” és „nem én” – nemcsak a lelkedben, a testedben is
Az immunrendszer dolga nagyon egyszerűnek hangzik, mégis elképesztően összetett: eldönti, mi az, ami „én”, és mi az, ami „nem én” vagyok. Ami a szervezet része, azt védi; ami idegen, azt kiszűri és eltávolítja. Ahogy a testnek szüksége van határokra, úgy a lelkünknek is. Amikor tudod, mi fér bele neked, és mi nem, az egyfajta belső rendet teremt. Amikor viszont tartósan átlépik a határaidat – vagy te lépsz át rajtuk nap mint nap –, az belül előbb-utóbb zavarodottságot, kimerülést, feszültséget hagy maga után.
A gondolatmenet szerint az „önazonosság” nem elvont fogalom, hanem nagyon is gyakorlati kérdés: tisztában vagy-e a saját szükségleteiddel, és mersz-e ezek szerint működni. Ha valaki hosszú időn át folyamatos alkalmazkodásban él – családi elvárásokhoz, párkapcsolati nyomáshoz, munkahelyi szerepekhez, társadalmi megfeleléshez –, akkor a belső én-érzet könnyen elmosódhat. Ennek lehet következménye az állandó fáradtság, fokozott érzékenység, és az a tapasztalat is, hogy a szervezet mintha gyakrabban billenne ki a megszokottnál.
A legkorábbi „alaphang”: biztonság vagy készenlét
Van egy nagyon korai időszak, amikor a test – és vele együtt az idegrendszeri „riasztórendszer” – felveszi az alaphangot. Ide számít a fogantatás előtti 9 hónap, a várandósság, és az első életév. Ilyenkor nem a gondolatok szintjén dől el, hogy „milyen a világ”, hanem zsigerből: lehet-e lazítani, van-e megtartás, lehet-e kapcsolódni. A gondozó állapota, a családi légkör, a feszültség vagy épp a támogatottság mind beleíródhat ebbe a belső térképbe. Nem sorspecsét, inkább egy induló beállítás – amit később lehet finomhangolni.
Az immunrendszernek egy dolga van: tudni, mit védjen. A gondolat itt az, hogy „mi az enyém?” élmény lelki értelemben is létezik. Ha valaki hosszú ideig úgy él, hogy a saját igényei háttérbe szorulnak – elvárások, lenyelt mondatok, elhallgatott érzések között –, akkor belül könnyen elvész a fókusz. És innen egyenes út vezet odáig, hogy már a hétköznapokban is érzed a hatását: gyakrabban fertőződsz meg vírusokkal, alacsonyabb az energiaszinted, lassabb a regenerálódás, „mintha mindig lenne valami” probléma.
Mitől lehet újra stabilabb a „belső ellenállás”?
A fókusz nem a még több teljesítményen van (még több vitamin, még több edzés), hanem a visszataláláson. Amikor már nem automatikus reflex a megfelelés; amikor elkezded komolyan venni, amit érzel; amikor nem csak „jól működsz”, hanem magadhoz is igazodsz. Ide tartozik a hibázás joga is: az a pont, ahol nem a tökéletesség a cél, hanem az, hogy önazonos legyél. A logika egyszerű: ha csökken a belső háború, energia szabadul fel – és jut tér a helyreállítás fizikai aspektusára is.
Fotó: illusztráció, Unsplash
A videó AI alapú programmal készült.
