A legtöbb fa metszési munkálataira tél végén kell sort keríteni. Nagyon nem mindegy azonban, hogy melyik gyümölcsfát mikor vágjuk vissza. A fák hálásak lesznek, ha jól eltalálod a metszés idejét – a termés is bővebb lesz – írja az Agroinform.
A tél végi metszés célja a fák növekedésének serkentése, a korona formázása, egészségesebb, ellenállóbb gyümölcsös kialakítása. A hideget és a metszés okozta vágásokat különbözőképpen viselik a fák, így ha korán vagy alkalmatlan időben vágjuk vissza, károsíthatja a fagy vagy a gombás fertőzés.
És most lássuk, mi a metszés ideális ideje, gyümölcsfa fajták szerint
Az alma és a körte bírja a hideget, így korábban is elkezdhető a metszés: február végén, március elején.

Ha még fagy van, várjunk a metszés megkezdésével. A csonthéjasok (szilva, barack, meggy, cseresznye) érzékenyebbek a fagykárra. Később kell metszeni, őket, amikor már enyhébb az idő – március közepén-végén. A barack örül, ha csak a fagyok elmúltával éri a metszés.
A dió metszés is melegebb időben szerencsés, mert a vágás könnyen elfertőződik. Csak szinte már a rügyfakadás előtt, tavasz közeledtével érdemes belevágni. A bogyósokat (ribizli, egres, málna) szintén később, március végén, április elején célszerű metszeni, amikor már tényleg tavasz van.
Tudnivalók a metszés témájában
- Megélezett, metszőollót használj, fertőtlenítsd alkohollal a pengét a fertőzés átvitelének megelőzésére.
- A vágásfelület legyen enyhén ferde, hogy ne álljon meg rajta a csapadék.
- Fagyos időben nem szabad metszeni, mert károsítja a növényt.
- Először a beteg, sérült ágakat vágjuk le: ezek fertőzési gócok.
- Metszés után a nagyobb vágásokat érdemes sebvédő anyaggal lekenni. Ez akadályozza a nedvesség vesztését és a fertőzések terjedését.
Ha betartjuk a tél végi metszés sorrendjét és az időzítés is jó, akkor egészségesebb, termőképesebb gyümölcsöst kapunk és a fák is könnyebben vészelik át a tavaszi kihívásokat.
Kép: Pixabay