Kevés hétköznapi bolti szokás vált ki akkora indulatokat, mint az, hogy mit teszel a bevásárlókocsival, miután bepakoltál az autóba. Visszatolod a gyűjtőhelyre, vagy otthagyod a parkolóban, és gondolkodás nélkül elhajtasz? Az aprónak tűnő döntés az elmúlt években komoly online vitákat szült: Reddit-szálak, TikTok-viták és külön közösségi oldalak születtek azért, hogy pellengérre állítsák azokat, akik „szélnek eresztik” a kocsit.
Az egyik tábor szerint a visszatolás az alapvető emberi tisztesség jele, és megmutatja, mennyire vagy felelős tagja a társadalomnak. Mások viszont rámutatnak: a bevásárlókocsik összegyűjtése konkrétan valakinek a munkája – írja az Eatingwell.com.
A vita látszólag jelentéktelen, mégis mélyebb kérdéseket érint. A felelősségről, a jellemről és arról szól, mivel tartozunk egymásnak akkor, amikor senki sem figyel.
A bevásárlókocsi nagyobb félelmeinket jelképezi az elszámoltathatóságról és az erkölcsi hanyatlásról. Vajon mások akkor is a helyes dolgot teszik, ha tudják, hogy senki nem kéri rajtuk számon?
– mondja Sanam Hafeez pszichológus.
Nem meglepő, hogy a pszichológusok is felfigyeltek a jelenségre. De vajon tényleg van tudományos alapja annak, amit az internet kész tényként kezel?
Mi az a „Shopping Cart Theory”?
A „Bevásárlókocsi-elmélet” valószínűleg régóta keringett már az emberek fejében, de néhány éve robbant be igazán a közbeszédbe. Az alapfelvetés egyszerű: mivel a kocsi visszatolásáért nem jár jutalom, és az otthagyásáért sem büntetnek meg, a döntés tisztán önkéntes, állampolgári felelősségvállalás kérdése.
Az „elmélet” – amely valójában nem tudományos elmélet – azt állítja, hogy aki visszaviszi a kocsit, az külső ösztönzés nélkül is képes a helyes cselekedetre, aki pedig nem, az jellembeli hiányosságot árul el.
A gondolat gyorsan vírusszerűen terjedt: mémek, véleménycikkek és közösségi médiás viták követték egymást. Tudományos laborból azonban nem indult.
Te is otthagyod a bevásárlókocsit a parkolóban, vagy inkább visszatolod? Sokat elárul rólad (Fotó: Getty Images)
„A pszichológiai, lektorált kutatások nem igazolták a Bevásárlókocsi-elméletet mint empirikusan alátámasztott jellemtesztet” – mondja Hafeez. „Ez a kifejezés közösségi médiás mémként indult, nem pedig kontrollált kutatásból született hipotézisként.”
Judy Ho klinikai és igazságügyi neuropszichológus így fogalmaz: „Értem, miért rezonál az emberekben. Egyszerű, mindenki számára ismerős viselkedésről van szó, amely erkölcsi töltetet kap, mert kevés erőfeszítést igényel, többnyire anonim, és a ‘helyes dologként’ van keretezve.”
Vagyis attól, hogy egy gondolat jól hangzik és könnyen terjed, még nem biztos, hogy megbízható személyiségmérő.
Mit árul el valójában a személyiségedről?
Ha nincs mögötte tudományosan igazolt modell, akkor mégis mond valamit rólunk a viselkedésünk? A pszichológusok szerint a válasz nem fekete-fehér.
Egy-egy hétköznapi döntés tükrözhet olyan személyiségvonásokat, mint a lelkiismeretesség vagy az együttműködési hajlam, de egyetlen parkolói pillanatból messzemenő következtetéseket levonni leegyszerűsítés.
„Az ilyen apró döntések utalhatnak erkölcsi jellemre, ha hosszabb távon vizsgáljuk őket, és valódi empátia, költség vagy következmény is kapcsolódik hozzájuk” – mondja Hafeez.
Egy jelentéktelen döntést nem szabad valamiféle pszichológiai tisztasági tesztként számon kérni.
Ho szerint a kép ennél árnyaltabb: „A pszichológia inkább azt támasztja alá, hogy a kis proszociális viselkedések (minden olyan önkéntes cselekvés, amely mások javát szolgálja – a szerk.) rendkívül érzékenyek a kontextusra. A társas normák, a környezet kialakítása, a mentális terheltség, az időnyomás és az anonimitás mind kulcsszerepet játszanak.”
Magyarán: lehet, hogy az adott napon nem morálisan döntesz, hanem az alapján, milyen messze van a gyűjtőhely, mennyire sietsz, és milyen napod volt.
Miért érdemes mégis visszatolni?
Attól, hogy ez nem egy karaktervizsga, még praktikus oka azért bőven van. A parkoló rendezettebb marad, kisebb az esélye annak, hogy egy szabadon guruló kocsi meghúzza más autóját. És van egy másik haszna is. „Vannak, akik a lelkiismeretességgel azonosulnak. Mások empátiát vagy társadalmi felelősséget éreznek, gondolva az alkalmazottakra vagy a következő használóra. Megint mások internalizálták a közterekre vonatkozó társadalmi szabályokat” – mondja Hafeez. Sok ember számára egyszerűen jó érzés lezárni egy feladatot, amit elkezdett.
Miért hagyja ott valaki a kocsit?
Fontos azt is látni, hogy az otthagyás mögött számos, teljesen legitim ok állhat.
Az egyik az képességbeli korlát. Látható és láthatatlan fizikai fogyatékosságok, krónikus betegségek, fájdalom, mozgás- vagy egyensúlyproblémák, fáradtság, sérülésből való felépülés
– sorolja Hafeez.
Ho hozzáteszi: „A szülők ésszerűen dönthetnek úgy, hogy nem hagyják felügyelet nélkül a gyermeket az autóban, még rövid időre sem. A rosszul megvilágított, elszigetelt parkolók biztonsági kockázatai vagy a szélsőséges időjárási körülmények szintén számítanak. Ezeknek semmi közük az erkölcshöz.”
Ami kívülről egyértelműnek tűnő döntésnek látszik, gyakran láthatatlan tényezők összessége.
Amiben a pszichológusok egyetértenek: a proszociális viselkedés
A Bevásárlókocsi-elmélet frappáns és könnyen terjedő gondolat. Vonzó az az elképzelés, hogy egy apró, mindennapi cselekedet leleplezi az ember valódi jellemét. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a proszociális viselkedés hosszabb távú mintázatai valóban árulkodhatnak valakinek az értékrendjéről. Egyetlen parkolói döntés viszont nem mond el mindent.
„Az emberi viselkedést leginkább a személyiségvonások és a helyzetek kölcsönhatásaként lehet megérteni, nem pedig rögzített erkölcsi pecsétként. A hétköznapi cselekedetek tisztasági tesztté emelése leegyszerűsíti azt, ahogyan az emberek valójában működnek” – fogalmaz Ho.
Legközelebb, amikor meglátsz egy elhagyott kocsit, talán érdemes egy pillanatra megállni, mielőtt ítélkeznél. És ha te vagy az, aki épp ott hagyná, gondold végig: ha megteheted, a visszatolás apró gesztus, amely neked és másoknak is előnyére válhat. Végső soron talán az a fontosabb tanulság, hogy inkább a saját viselkedésünkre figyeljünk, mint arra, hogy másokat minősítsünk.
