
Azt nagyjából sejtjük, hogy a gyerekünknek jó, ha simogatásokat, öleléseket kap a szüleitől, ha gyengédek vagyunk vele. Sőt, ahogy Vaskuti Gergely pszichológus mondja, úgy tűnik bizonyos kutatásokból, hogy akár a növekedést is befolyásolhatja a testi kontaktus. Na de biztosan van azért olyan simogatás, ami még jó, és olyan, ami már akár káros is lehet.
Egyáltalán meddig tehetem meg, hogy befekszem a lányom ágyába altatáskor? És meddig fürödhetek vele? És mikor kell már kiküldenem a vécéből, ha bent vagyok? Vannak erre konkrét szabályok, vagy minden az én érzéseimre van bízva? De ha rám van bízva, akkor honnan fogom tudni, hogy valamivel már ártok a lányom vagy fiam egészséges fejlődésének? És mi van, ha ez csak később jön majd elő nála, amikor már később szerelme lesz, aki ugyanúgy érinti meg, mint az apja korábban?
Vaskuti Gergely bugyiszabályról, gyerekjogokról és a pusziról
Vaskuti Gergely pszichológus, kriminológus, és a Hintalovon Alapítványnál is dolgozik azon, hogy minél jobb és biztonságosabb legyen a gyerekeknek a családjukban és a különböző intézményekben, ahova járnak. Vele beszélgetünk bugyiszabályról, gyerekjogokról, a puszi intézményéről és az ezzel kapcsolatos dilemmákról, de hallhattok egy zseniális példát is arra, hogyan szereljük le a gyerekünket kéretlenül fogdosó idős hölgyeket.
És ha tetszett az adás, nézzétek vagy hallgassátok meg az APA! podcast korábbi részeit is!
A podcastban többek között még erről beszélt Vaskuti Gergely:
- Hogyan lehet úgy beszélni az intimitásról, hogy közben tiszteletben tartjuk a gyerek személyiségét,
- Mennyire vannak éles határok, hogy meddig és mit szabad nekünk szülőknek,
- Milyen a jó érintés, és milyen a nem jó érintés,
- Meddig lehetünk meztelek a gyerekünk/gyerekeink előtt,
- Mik azok a bugyiszabályok,
- Vannak jó, és vannak rossz titkok?
Az epizódot itt tudod meghallgatni: