
2008 óta először nem Görögország lesz az EU legeladósodottabb országa – számolt be a Portfolio.hu. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint 2026-ra a görög államadósság a GDP 136,9 százalékára mérséklődik, míg az olasz 138,8 százalékra nő, pedig 2020-ban még 55 százalékpontnyi különbség volt a két ország között.
A 2010-es évek elejére Görögország az európai államadósság-krízis középpontjába került és a befektetők országba vetett bizalma fokozatosan összeomlott. 2009-ben egy kormányváltás után ugyanis kiderült, hogy görög állam valójában sokkal eladósodottabb volt, mint azt korábban tudni lehetett. A krízis katasztrofális következményeket hozott magával, a görög gazdaság mintegy negyedével zsugorodott.
2016-tól azonban sikerült hatékonyan felvenni a harcot az eladósodottság ellen (ebben az EU-s intézmények és az IMF is segített hitelekkel), fokozatosan talpra kezdett állni a görög gazdaság, sőt az utóbbi években az európai átlagot meghaladva növekedett.
Tovább nő Olaszország adósságállománya
Míg a görög történet a nagy mozgásokról szólt, addig Olaszország esetében inkább a változatlanság az, ami miatt végül ők válhatnak jövőre a legeladósodottabb uniós országgá – magyarázza a portál. Bár az olasz kormányoknak gyakran sikerült kontroll alatt tartania az állami pénzügyeket, a növekedés hosszú ideje alacsony szinten ragadt. A mostani kormány ugyan rekordhosszú ideje van hivatalban, kritikusaik szerint ezen túl sok mindent nem tud felmutatni.
Így közel két évtized után trónfosztás történik: az új olasz költségvetési számok alapján Olaszország az év végére átveszi Görögországtól az unió legeladósodottabb tagállama címet.
Miért tud egy ország „túladósodni”?
A magas adósságszint önmagában nem jelenti azt, hogy egy ország összeomlás szélén áll. Több fontos szempont is számít:
- Kinek tartozik? Ha főleg saját lakosságának, intézményeinek (nyugdíjalapok, bankok), az kevésbé kockázatos, mintha döntően külföldi befektetők felé.
- Milyen devizában van az adósság? Aki saját valutában adósodik el, több mozgástere van, mint annak, aki dollárban vagy euróban.
- Mennyire nő a gazdaság? Ha a gazdaság gyorsabban nő, mint az adósság, az arány idővel javulhat. Ha stagnálás vagy recesszió van, az adósságteher könnyen elszáll.
- Mekkora a kamatteher? A magas kamatkörnyezet – amellyel most Európa is küzd – gyorsan megdrágítja az állam finanszírozását.
Éppen ezért fordulhat elő, hogy egy gazdag, stabil intézményrendszerű ország óriási adósságot cipel, mégsem kerül azonnal válságba – miközben egy kisebb, gyengébb gazdaság jóval alacsonyabb adósságszint mellett is könnyen bajba jut.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Olvass még a témában!
- Javultak Magyarország adósságkilátásai az egyik legnagyobb hitelminősítő szerint
- Ez a világ 10 leggazdagabb országa az egy főre jutó GDP alapján
- Új lista leplezi le, hol a legjobb nyugdíjasként élni