A Kaszpi-tenger sorsa az egész térséget átírhatja
A változás nem egyszeri kilengés. A Kaszpi-tenger, amely valójában a világ legnagyobb tava, évtizedek óta veszít a vízszintjéből, és a kutatók szerint a folyamat valószínűleg nem fog magától megfordulni. Egyes előrejelzések szerint a vízszint csökkenése hosszú távon akár 21 métert is elérhet. Simon Goodman, a Leedsi Egyetem evolúcióbiológusa szerint már 18 méteres visszahúzódás is olyan, mintha a vízszint egy hatemeletes ház magasságával esne le.
A Kaszpi-tenger öt országot érint: Iránt, Oroszországot, Azerbajdzsánt, Türkmenisztánt és Kazahsztánt. A vízutánpótlás nagy része, nagyjából 80 százaléka a Volgán keresztül érkezik északról. Csakhogy a folyó vízhozamát évtizedek óta befolyásolják a gátak, az öntözőrendszerek és más vízgazdálkodási beavatkozások.
Ehhez jön a klímaváltozás hatása. A melegedő levegő miatt erősebb a párolgás, miközben a csapadék és a befolyó víz mennyisége csökkenhet. A tó így több vizet veszít, mint amennyit visszakap. Ez nemcsak tájképváltozás, hanem gazdasági és ökológiai probléma is: kikötők válhatnak használhatatlanná, halászati területek tűnhetnek el, és egész part menti közösségek kényszerülhetnek alkalmazkodásra.
Kaszpi-tenger: a part visszahúzódása már most látszik
Mariam szerint azok a halpiacok, amelyek gyerekkorában a környék életének természetes részei voltak, ma már csak halványan emlékeztetnek régi önmagukra. A partvonal is megváltozott: egy kávézó, amely egykor közvetlenül a víz mellett állt, ma már jóval beljebb, szárazföldibb környezetben található.
A jelenség különösen veszélyes az északi, sekélyebb medencében. Ha a vízszint tovább csökken, ezeknek a részeknek egy jelentős hányada kiszáradhat. A halászat már most nehezebb, de a hatás nem áll meg a gazdaságnál. A víz eltűnésével élőhelyek szűnnek meg, fajok kerülnek veszélybe, és a kiszáradó tófenék pora akár egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Az Aral-tenger az intő példa
A kutatók gyakran az Aral-tengerhez hasonlítják a helyzetet. Az egykor hatalmas tó, amely Kazahsztán és Üzbegisztán között feküdt, mára nagyrészt eltűnt, miután a befolyó vizeket mezőgazdasági célokra térítették el. A következmények súlyosak voltak: összeomló halászat, pusztuló ökoszisztémák, mérgező porviharok és romló életminőség.
Simon Goodman szerint a Kaszpi-tenger még nem tart itt, de már ennek a folyamatnak az elején jár. Éppen ezért lenne fontos, hogy az érintett országok ne külön-külön, hanem összehangoltan kezeljék a problémát.
Gyorsabb cselekvésre lenne szükség
A Kaszpi-tenger megmentése nem egyszerű környezetvédelmi ügy, mert gazdasági, közlekedési, energetikai és politikai érdekek is kapcsolódnak hozzá. A szakértők szerint hosszú távú kutatásokra, közös vízgazdálkodási stratégiára és olyan alkalmazkodási tervekre lenne szükség, amelyek egyszerre veszik figyelembe a természetvédelmi és gazdasági szempontokat.
A legnagyobb gond az idő. A változás már most zajlik, és egyre gyorsabbnak tűnik. Goodman szerint a térség országai ugyan elkezdték keresni az együttműködés lehetőségeit, de a válaszlépések tempójának fel kellene zárkóznia ahhoz, amilyen gyorsan maga a Kaszpi-tenger változik.
Fotó: illusztráció, Getty Images
