nlc.hu
Életmód & Egészség

Békében önmagunkkal: el kell vonulni a világ elől?

Reggeli rohanás, értesítések, dugó, bevásárlás, munka, család, folyamatos készenlét. Sokszor úgy telnek el hetek, hogy észre sem vesszük: nemcsak fizikailag fáradtunk el, hanem belül is elfogytunk egy kicsit. Pedig a lelki béke nem valami misztikus állapot vagy elérhetetlen luxus, hanem apró, ám annál tudatosabb döntések sorozata, melyek néha egészen hétköznapi helyeken találnak ránk.

Van egy pont, amikor az ember már nem újabb motivációs idézetre vágyik, hanem egyszerűen csak arra, hogy egy kicsit csend legyen körülötte ‒ és főleg odabent. Ne csörögjön a telefon, ne kelljen azonnal válaszolni, ne legyen még egy feladat, még egy elintéznivaló, még egy „fontos” dolog. A modern élet furcsa ellentmondása, hogy miközben elvileg minden a kényelmünket szolgálja, sokan mégis soha nem voltak ennyire kimerültek mentálisan.

Talán ezért is fordulnak egyre többen a lassabb, tudatosabb életformák felé. Nem feltétlenül úgy, hogy vidékre költöznek és kecskéket tartanak, inkább csak megfogalmazódik bennük a vágy, hogy újra valami egyszerűbbhöz és emberibbhez kapcsolódjanak.

Nem kell elvonulni a világ elől ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal

Fotó: profimedia

A lelki béke nem mindenkinek ugyanaz

Miközben a közösségi média sokszor azt sugallja, hogy a boldogság valamilyen tökéletes állapot, a valóság inkább arról szól, hogy megtaláljuk azokat a pillanatokat, ahol önazonosak tudunk lenni. Nem szerepet játszunk vagy teljesítünk, egyszerűen csak önmagunkként jelen vagyunk. Ezek az apró helyzetek és tudatos döntések összessége segít megteremteni egy olyan testi-lelki egyensúlyt, amit bátran nevezhetünk békének.

Van, akinek a lelki béke része egy csendes reggeli kávé a teraszon, egy hosszú séta a kutyával, egy délután a kertben. Van, akinek az, hogy végre merje kikapcsolni a telefonját estére. Van, akinek a világ önmagában való elfogadása, az a fajta szorongás elengedése, amit a megváltoztathatatlan iránt érzünk. De van, aki akkor érzi igazán jól magát, amikor másokon segíthet.

Nem kell elvonulni a világ elől ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal

Fotó: profimedia

Mit tanulhatunk a világ „kék zónáitól”?

A világ úgynevezett kék zónái – vagyis azok a régiók, ahol az emberek feltűnően hosszú és egészséges életet élnek – régóta foglalkoztatják a kutatókat. Okinava, Szardínia vagy Ikaria lakói között nemcsak a magas életkor közös, hanem az életmódjuk bizonyos elemei is. Ilyen a több természetes mozgás, az, hogy kevésbé élnek elszigetelten, erősebbek a közösségi kapcsolataik, és sokkal szorosabb kapcsolatban állnak a természettel. Nem feltétlenül „wellness-életet” élnek, inkább olyat, ahol a mindennapoknak van ritmusa, mélysége és értelme.

A modern városi ember ebből talán annyit tud átmenteni, hogy megpróbál tudatosan visszahozni valamit a természetből a saját életébe. Egy balkonláda paradicsomot, egy hétvégi kirándulást, egy piacozást a hipermarket helyett, egy órát a madárcsicsergésben, telefon nélkül. Apróságnak tűnnek, mégis meglepően sokat számítanak.

Néha a legjobb gyógyszer az, ha kilépünk önmagunkból

Érdekes módon a lelki egyensúlyhoz sokszor nem az vezet, hogy folyamatosan magunkkal foglalkozunk, hanem éppen az, hogy másokra figyelünk. Egyre több kutatás mutatja, hogy az önkéntesség és az adományozás nemcsak annak segít, aki kapja, hanem annak is, aki ad. Amikor valaki részt vesz egy ételosztáson, támogat egy számára fontos ügyet vagy csatlakozik egy közösséghez, gyakran azt érzi: újra van kapcsolata a világgal. És talán erre van most a legnagyobb szükségünk. Hiszen a kiégés, a lelki békétlenség egyik legkomolyabb építőeleme nem a fáradtság, hanem az elszigetelődés érzése. Az, hogy mindenki külön kis buborékban próbál túlélni, pedig az ember közösségi lény, még akkor is, ha néha szeretne elbújni a világ elől.

Nem kell elvonulni a világ elől ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal

Fotó: profimedia

Mit képvisel a Krisna-tudatú szemlélet?

A Krisna-tudatú közösségek világszerte a tudatosabb, egyszerűbb és együttérzőbb életmód fontosságát hangsúlyozzák. A szemlélet középpontjában a belső béke keresése, a természet tisztelete, az önfenntartás, valamint az egymás iránti felelősségvállalás áll. Magyarországon a Krisna Egyház nemcsak lelki programokat szervez, hanem évek óta aktív karitatív tevékenységet is végez: rendszeres ételosztásokkal segítik a rászorulókat, emellett fenntarthatósági és közösségi kezdeményezésekben is részt vesznek. A közösség szerint a lelki fejlődés és a mások felé fordulás szorosan összetartozik.

Nem kell tökéletes élet ahhoz, hogy jobban legyünk

Talán ez az egyik legfontosabb felismerés, amit meghozhatunk önmagunkkal szemben. A lelki béke nem azt jelenti, hogy minden rendben van. Nem azt, hogy soha nem szorongunk, nem hibázunk, vagy nem lesz rossz napunk. Sokkal inkább azt, hogy megtaláljuk azokat a kapaszkodókat, amelyek megtartanak önmagunk oldalán ‒ mégpedig a békésebb felén. Válasszuk a tartalmas beszélgetést, az önfeledt nevetést, az önzetlen segítséget, vagy épp a teljes csöndet, ha arra van szükségünk.

Lelki béke a mindennapok forgatagában

Támogasd adód egyházi 1%-ával a Krisna Egyház karitatív és közösségi tevékenységeit – ételosztást, fenntartható programokat és lelki kezdeményezéseket.

Technikai szám: 0389

ezt nézd meg!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top