nlc.hu
Életmód & Egészség

„Amikor belenéztem az anya szemébe, olyan mély fájdalmat láttam, amilyet addig soha!” – Adrienn olyan életeket mutat be, amit sokan félrenézéssel szeretnének elintézni

Nyárádi Adrienn tizenöt éve fényképész, ebből nyolc éve – Magyarországon egyedülállóként – sérült és speciális igényű gyerekeket fotóz. Sokszor olyan kicsiket, nagyokat, akik már az életük végén járnak. A fotográfus egy agyi sérüléssel élő kislányról és családjáról készített először képeket, ekkor döntötte el, ezentúl csak ezzel szeretne foglalkozni. Fotóival érzékenyíteni szeretné a társadalmat, megmutatni, hogy ezek a családok is léteznek, itt élnek közöttünk! Adri az évek alatt megtanult csendben lenni és alázattal fordulni a szülők felé. Nehéz történeteik kivétel nélkül hatnak őrá is, azt mondja, párja érzelmi támogatása nélkül nem is tudná elkészíteni a képeket. A fotográfussal Mellik Éva beszélgetett, az operatőri munkáért Bognár Péter, a vágásért pedig Rakita Vivien felelt.
Kislánynak ad puszit az apja, mögöttük nevet az anyuka

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top