Életmód

Apák napi újítás

Egy korábbi, külföldön történt esetről szóló írásunk (Itt az ideje, hogy a férfimosdókban is felszereljék a pelenkázóasztalt, 2018. június 5.) hatására a legtöbb budapesti nyilvános illemhelyet üzemeltető Fővárosi Csatornázási Művek úgy döntött, hogy különleges akcióval lepi meg az édesapákat apák napjára.

A legtöbb fővárosi toalettet vállalkozási tevékenység keretében üzemeltető Fővárosi Csatornázási Művek az idei apák napjára öt budapesti illemhelyen babapelenkázókkal egészítette ki a férfi oldal felszerelését. Ezek az üzemeltetett 53 illemhely közül azokban kerültek felszerelésre, ahol egyrészt elegendő hely állt rendelkezésre, másrészt ahol legnagyobb a látogatottság. Ezeken belül is elsősorban a legforgalmasabb családi szabadidős programok helyszíneire fókuszált a cég. Így a jövőben a Margitszigeten két helyen, a Városligetben a Széchenyi fürdőnél, valamint két tömegközlekedési csomópontnál, a Batthyány téren és a Városkapunál vehetik igénybe az édesapák ezt a szolgáltatást.

Megnézem
Összes kép (4)

A női részlegen már jóval korábban felszerelték a pelenkázó asztalokat, sőt a Városligetben a Műcsarnok mögötti egységben és a Lehel téren külön gyermekmosdó helyiséget alakítottak ki a kisgyermekes szülők számára. A Várban, a Palota úti illemhelyen pedig gyerekpiszoárt is beszereltek egy korábbi felújítás során.

A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) 2010 óta vállalkozási tevékenység keretében üzemelteti a korábbi fővárosi nyilvános illemhelyhálózat megmaradt néhány, még használható, vagy azzá tett egységét. 2010-ben mindössze 36 toalettből jó, ha három-négy felelt meg a mai kor elvárásainak. Az összes többi egység teljesen használhatatlan volt és csak teljes felújítást és korszerűsítést követően lehetett megnyitni a járókelők előtt.

Az FCSM haladéktalanul elkezdte azokat a fejlesztéseket, amelyek az európai nagyvárosokhoz méltó budapesti illemhelyek létrejöttét célozták. Először azokat a korábban bezárt egységeket nyitották meg, amelyek viszonylag jobb állapotban voltak, és amelyeket kisebb költséggel működőképessé tudtak tenni. Mára gyakorlatilag az összes illemhelyen végeztek kisebb-nagyobb felújítást. Van ahol csak állagmegóvó festéseket, szanitercserét, vagy fűtéskorszerűsítést végeztek, de 12 toalettet teljes körűen felújítottak. Ezek az akadálymentesített, gyermekpelenkázóval, sok helyen zuhanyzókkal, hajszárítókkal, gyermekre méretezett szaniterekkel felszerelt illemhelyek a következő helyeken találhatók: I., Déli pu. mellett, I., Palota út, II., Margit-híd budai hídfő, V., Szent István tér, IV., Városkapu, V., Astoria, V., Petőfi tér, XII., Városmajor, XIII., Lehel tér, XIV., Műcsarnok mögött, XIV., Széchenyi fürdő.

A társaság számára az illemhelyek felújítása során eddig is kiemelt szempont volt a környezetbarát és energiatakarékos működtetés. A csapok infravezérelt érzékelők segítségével, érintés nélkül, víztakarékosan, a speciális piszoárok vízöblítés nélkül, szagmentesen működnek. A világítótestek egy hazai innovációnak köszönhetően energiatakarékosak. A nagy igénybevétel kiszolgálására és az esetleges rongálások kivédésére pedig hosszú élettartam-garanciájú berendezéseket és szanitereket építettek be.

Az FCSM üzemeltetésében lévő illemhelyek többségénél kezelőszemélyzet dolgozik, és a látogatókat kulturált, tiszta környezet fogadja. Az automata egységek napi többszöri takarítását külön mozgó takarító csapat látja el. Az illemhelyeken és azok közvetlen környezetében a külföldiek számára is érthető egységes piktogramok és irányító táblák segítik a gyors eligazodást. Az FCSM által üzemeltetett illemhelyek száma meghaladja az ötvenet. Ezek elsősorban a főbb tömegközlekedési csomópontoknál és a turisták által látogatott nevezetességeknél találhatók. (Budapesten nemcsak az FCSM üzemeltet nyilvános illemhelyeket, ezért a nyilvános toalettek tényleges száma nem ismert.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top