Életmód

5 szabály, amit minden fogyni vágyónak érdemes betartania

Gondoltad volna, hogy az éttermi ételekben elvileg több a kalória, mint az otthon főzött fogásokban? Azt viszont biztosan tudod, hogy ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mennyit alszol.

Vajon most éppen hányan keresik a sikeres fogyás titkát? Ha feltalálták volna azt a varázsszert, amit csak be kell venni és ölbe tett kézzel várni a testsúly csökkentést, vajon mennyien élnének vele? Vélhetően minden fogyni vágyó azonnal rohanna megvenni. Ám sajnos jelen pillanatban nincs szó ilyenről. Sőt nekünk kell tennünk azért, hogy csinosabbak legyünk, még akkor is, ha vannak készítmények, amelyek sokat segítenek a fogyásban. Hoztunk néhány szabályt, amit érdemes szem előtt tartaniuk azoknak, akik szeretnének a kilóktól megszabadulni.

Reggelizz

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a reggeli az egyik legfontosabb étkezés. Ráadásul akik kihagyják, lassítják az anyagcseréjüket, ami igazán nem jön jól a fogyókúrák esetében. Ugyanis a megfelelő anyagcsere az alappillére a fogyásnak. A reggelire rostdús, fehérjében gazdag menüt válassz. A szakemberek szerint a napi ötszöri étkezés adja a megfelelő ritmust az anyagcsere fenntartásához.

Főzz otthon

Egy nemrég készített kutatás szerint az éttermekben felszolgált ételekben több kalória van a kelleténél, ezért azoknak, akik fogyni szeretnének, ajánlatos otthon készített fogásokra átállniuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy az otthon készített finomságokból bármennyit fogyaszthatunk, hiszen az egészséges ételekből is mértéket kell tartani. A házi főzőcskézés azért is jó, mert követni tudjuk, mennyi kalóriát viszünk be, és mi magunk döntjük el, miből főzünk. A nassolást pedig sajnos egyszerűen el kell felejteni.

Eddz!

Nem véletlenül folyik a csapból az, hogy akik fogyni szeretnének, azoknak bizony mozogniuk kell. Az anyagcsere szinten tartásában ugyanis nagy szerepe van a rendszeres mozgásnak. Azon túl pedig, hogy látványos átalakulásokat érhetünk el az edzésekkel, azokról a hormonokról sem feledkezhetünk meg, amelyek a mozgás során termelődnek és jó hatással vannak a közérzetünkre, segítenek abban, hogy legyőzzünk önmagunkat, és kitartóvá váljunk.

5 szabály, amit minden fogyni vágyónak érdemes betartani

Aludd ki magad

Már a kutatók is bebizonyították, hogy a kevés alvás gátolja a zsírégetést. Ha pedig nem alszod ki magad, az éhség is gyakrabban törhet rád. Vagyis ha nem pihensz eleget, akkor lassulhat a súlycsökkenésed. A szakemberek szerint az az ideális, ha legalább 8 órát alszik az ember. De természetesen mindenkinek más az alvásigénye.

Le a jojóval!

Ha az életmódváltás, a sok belefektetett energia és a nehéz küzdelmek után végre elérted vagy közelítesz a vágyott testsúlyodhoz, nagyon vigyázz, hogy ne ess a jojóeffektus csapdájába. Ahogyan a villámdiéták sem célravezetőek, úgy a mértéktelen zabálás vagy a koplalás is felborítja az anyagcserét és hosszú távon gyors hízáshoz vezet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top