Péntek este van, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, Évával, aki lassan több mint tíz éve az egyik legjobb barátnőm, a törzshelyünkön üldögélünk. Miközben szopogatjuk a kirendelt első kört, hagyja, hogy elmeséljem a hetemet: munkástul, kutyástul, pasistul, mindenestül. Mikor rákerül a sor, nagy levegőt vesz, és sztorizni kezd; furcsa fazonokról, tinderes randikról, hiányzó kémiáról, fogszabályozókról… És arról, hogy miért nem talál magának senkit, immár második éve.
Az online párkeresés egész napos elfoglaltság
„Ha tényleg mindenkire annyi időt szánnék, amiből legalább nagy vonalakban képet kaphatok róla, az egész napom rámenne az üzenetváltásokra. És nem, nem azért, mert annyi pasival beszélgetek” – kezdi, majd hozzáteszi, a szakítás után néhány héttel, de még első dühből, azonnal regisztrált a Tinderre. Ahonnan néhány sikertelen randi után ugyanilyen gyorsasággal iratkozott le.
„Most újra fenn vagyok, de még mindig nem lelkesedem érte túlságosan – aztán azt is megmagyarázza, miért nem. – Most mindenki ezen nyomul, nem igazán lehet megkerülni és, ami a leginkább taszít benne az nem is ez, hanem a húspiac hangulat. Mondjuk, pontosan ilyen hangulata van egy bármilyen szórakozóhelynek hajnalban, csak itt nyilván a telefonod bámulod egyfolytában, nem a felhozatalt.”
Éva egyébként csak arra használja az alkalmazást, hogy rátaláljon a neki tetsző srácra. „Máshol igazából nem is nagyon lehet: a munkahely necces, az utcán leszólítósdi meg simán csak ijesztő.” Az ismerkedés nagy részét viszont már nem a Tinderen, hanem Facebookon, vagy ha igazán szimpatikus az illető, telefonon bonyolítja. „Nem tagadom, előfordul, hogy egyszerre kettő-három sráccal is aktív csetelésben vagyok. De nem többel. Nem bírnám sem idővel, sem aggyal” – mondja, majd gyorsan azt is hozzáteszi, randizni tényleg csak azzal megy el, aki megüti a mércét.
Az egyetlen jó része a harminc feletti randizásnak, …
„Hogy már pontosan tudod, hogy mit akarsz – jelenti ki barátnőm nagy komolyan. – Nem is olyan régen, volt egy srác, akivel úgy tűnt, minden stimmel. Vonzódtunk egymáshoz, órákat tudtunk beszélgetni, ő is komoly kapcsolatot akart és én is, akkor meg miért ne vágjunk bele. Randizni kezdtünk, de néhány alkalom után elkezdett villogni az agyam hátsó részében az a kis piros lámpa, hogy valami nagyon nem oké.”
Éva elsőre nem akart hallgatni a megérzésére, aztán… „Aztán rájöttem, hiába a sok közös vonás, a kölcsönös vonzódás, valahogy mégiscsak hiányzik a kémia. Azon kaptam magam, hogy idegesít, ha hozzám ér, és falra tudtam volna mászni attól, ahogy esténként berakta a fogszabályozóját. Apróság ugyan, de tudtam, ha mégis ennyire zavar, esélyünk sincs együtt. De nem is ez a fontos. Hanem, hogy miután tudatosult, kerek-perec megmondtam neki, mi a helyzet. Semmi játszma, semmi időhúzás.”
Ilyenkor már ismered magad és a vágyaidat is annyira, hogy belásd, ha valami nem működik, és nem pazarolsz el adott esetben éveket egy olyan kapcsolatra, amiben csak szenvedsz, és ami nem éri meg.
Egy kis korkülönbség nem számít?
„Most nem azt mondom, hogy a harmincasok mind komolytalanok és csak alkalmi szexre keresnek partnert. Persze van ilyen is, meg az ellenkezője is, de tény, hogy én az előbbi típusból többel találkoztam.” Most tudatosan egy kicsit idősebb korosztályban nézelődik, de azt mondja, itt is van egy határ. “A kis korkülönbségről jutott eszembe az a hatvanas fazon, aki úgy fél éve talált meg azzal, hogy pont olyan korú barátnőt keres mint én. Gondolhatod a reakciómat, azt hittem hogy rosszul látok, amikor megláttam az üzenetét.”
„Az anyám már unokázna”
„És ezt minden alkalommal a tudtomra is adja, amikor találkozunk, vagy beszélünk. Néha megállja, de sokszor az első kérdése az, hogy randizom-e valakivel. Ha azt mondom nem, akkor elszomorodik. Meggyőződése egyébként, hogy túl nagyok az elvárásaim. És az, hogy rossz helyen keresgélek. Szóval idén szülinapomra azt találta ki, hogy meglep egy társkereső előfizetéssel. Először azt hittem viccel, de mikor láttam a komoly arcot, amit vágott hozzá, rájöttem, hogy nem viccel.”
Éva szerelmi életét meglepő mód nemcsak a családja, de még a munkatársai is szívükön viselik. „Volt olyan céges vacsora, ahova a főnököm csak azért küldött el maga helyett, hogy ismerkedjek. De volt olyan időszak is, amikor sokat mesélt a fia egyik nagyon helyes barátjáról is, akinek mellesleg épp nem volt barátnője. Szerencsére még azelőtt sikerült leállítanom, hogy összehozta volna azt a bizonyos találkozót, annál kínosabbat ugyanis el se tudtam volna képzelni.”
Beleszoksz az egyedüllétbe
„Furcsa, hogy ha huzamosabb ideig egyedül vagy, a körülötted levők automatikusan arra kezdenek gondolni, hogy neked ez nem jó így. Tippeket adnak, megpróbálnak random idegenekkel összehozni, az eszükbe se jut, hogy egy hosszú kapcsolat után esetleg még jól is esik néhány hónap egyedüllét.”
Azt azért Éva is elismeri, hogy ez a kétévnyi szünet már neki is sok, és hogy szívesen megállapodna, ha betoppanna az életébe az a bizonyos valaki. Csakhogy ez az illető nem akar jönni. „A kedvenceim azok a randik, ahol tényleg minden, de minden szuper. Már-már érzem a pillangókat a gyomromban, mikor tök véletlenül kiderül, hogy a srác külföldön dolgozik, esetleg ott is él, hosszú távon. Nem vagyok távkapcsolat-ellenes, de ez még egy jól működő kapcsolatot is próbára szokott tenni, hát még egy olyat, ahol épp csak ismerkedünk.”
És, ami még tovább nehezíti a dolgokat, az az, hogy „egy bizonyos idő után, egész egyszerűen már nem lelkesedsz annyira a randizásért. Nehezen veszed rá magad, hogy kimozdulj otthonról, hogy egy hosszú nap után összekészülődj, arról már nem is beszélve, hogy tudat alatt cipeled magaddal az összes félresikerült randid emlékét is.”
Én ennyi idő után ráadásul már megszoktam azt is, hogy a magam ura vagyok, hogy az időm jó részében egyedül vagyok otthon. Kicsit félek is attól, hogy mi lesz akkor, ha lesz mellettem valaki, akihez igazodni kell.
Olvass még többet a párkeresésről az NLCafé oldalán:
- Vallanak a nők – párkeresés az interneten
- Csernus: mi van a társkereső mondatok mögött?
- Ezt az öt dolgot figyeld párkeresés közben a pszichológusok szerint
