Életmód

Elakadtál külföldön? – Így használhatod vészhelyzetekben a telefonod

Már belátható közelségbe került a nyár, és nemsokára megkezdődik a vakációszezon. Indulás előtt nem árt, ha tájékozódsz arról is, hogy mik a lehetőségeid akkor, ha esetleg segítségre szorulsz külföldön. Ezeket a számokat mindenképpen mentsd el a telefonodban, és nem árt, ha pár olyan hasznos appot is letöltesz, amik kihúzhatnak a bajból.

 

Bárkivel előfordulhat, hogy éppen nyaralás közben, külföldön történik vele valami baj. Sőt a statisztikák szerint éppen ilyenkor kerülünk gyakrabban vészhelyzetbe, hiszen vakáció alatt egy kicsit figyelmetlenebbek, szétszórtabbak és felelőtlenebbek vagyunk – hiszen éppen azért mentünk nyaralni, hogy lazítsunk. Ha ilyenkor kerülünk bajba, akkor duplán nehéz a helyzetünk, hiszen idegen környezetben, idegen országban kell feltalálnunk magunkat. Ilyenkor jól jöhet a szó szerinti telefonos segítség.

Elakadtál külföldön? – Így használhatod vészhelyzetekben a telefonod

Fontos telefonszámok

112

Az Európai Unió bármelyik országában a 112-es általános segélyhívószám ugyanúgy érvényes, mint hazánkban. Ez a legfontosabb szám, amit mindenképpen érdemes észben tartanod. 1990 óta ezen elérhető minden fontosabb szervezet, amely azonnali segítséget nyújthat (mentők, tűzoltók, katasztrófavédelem és rendőrség), ráadásul mobiltelefonról SIM kártya nélkül is hívható. Természetesen ez a szám ingyenes és éjjel nappal elérhető. Ezen kívül az egyes szervekhez külön telefon is tartozik a különböző országokban: Spanyolországban például a rendőrség 091, a mentők 061, a tűzoltók pedig a 080-as számon is elérhetők. Nem árt, ha ezek a helyi számok is benne vannak a telefonodban – az érvényes helyi számokról például a konzulátusok honlapjáról is tájékozódhatsz –, de ezek nélkül is boldogulhatsz a 112-vel. A szám mellé tedd be a tárcádba az európai egészségbiztosítási kártyát, amely ingyenesen kiváltható, mert a kint tartózkodás alatt a sürgősségi ellátásokat ennek birtokában ingyen veheted igénybe és megkönnyíti az ügyintézést is.

116 000

A másik fontos szám, amit mindenképpen ismerned kell, a 116 000. A családosok számára ez különösen fontos, mert ezen kérhetnek segítséget azok a szülők, akik elvesztik a vakáció forgatagában a gyermeküket. A gyermekek eltűnésének bejelentésére szolgáló forródrót munkatársai segítséget és támaszt nyújtanak a gyermek hozzátartozói számára 22 uniós tagországban. Természetesen ez a szám is ingyenesen hívható.

A 116-os szám után még többféle kombinációt is tárcsázhatsz: a 116 006 például akkor hasznos, ha valamilyen bűntény áldozatává válsz, például kizsebelnek vagy feltörik a kocsidat. A 116 111 kifejezetten gyermekeknek szól: ezt akkor kell tárcsáznia a gyermeknek, ha segítségre szorul. A 116 117 azokban a helyzetekben jön jól, amikor nem sürgősségi ügyben egészségügyi segítségre van szükséged: ilyenkor egy tapasztalt orvos vagy egészségügyi szakember ad választ a vonal másik végén a kérdéseidre – például mi a teendőd medúzacsípés esetén, vagy más kisebb balesetnél. Ez a szám főleg a hivatalos kórházi órákon kívül praktikus, vagy ha olyan helyen vagy, ahol nincs elérhető távolságon belül orvosi segítség. Sajnos ez csak két tagországban – Németországban és Ausztriában üzemel –, de a 112-es számmal minden más országban elérhető az orvosi segítség 24 órában.

Hasznos appok bajban és a bajok megelőzésére

Az okostelefont nemcsak hívásra használhatod vészhelyzetben, hanem sok egyéb praktikus célra is. Például számos olyan elsősegélyapp letölthető, ami útmutatást nyújt különféle sérülések kezeléséhez. A másik hasznos dolog a fotó, amit a helyzetedről készítesz és elküldesz a segítségedre siető mentősöknek, hogy minél jobban felkészülhessenek a helyzet megfelelő kezelésére. A harmadik életmentő szolgáltatása a GPS lehet a telefonodnak: ha például telepítesz utazás előtt egy olyan alkalmazást a családtagjaid telefonjára, ami lehetővé teszi, műholdas helymeghatározással kövesd a készülékük helyzetét, akkor a vadonban túrázva sem kell aggódnod, ha elszaladtok egymástól, mert a jel és egy térkép alapján hamar megtalálhatjátok egymást.
A különféle telefonos appok még számos helyzetben tehetnek jó szolgálatot, és megmenthetnek attól hogy bajba kerülj. Például a segítségükkel felismerheted, melyek az ehető és mérgező növények, sőt azokat is, amik különféle betegségekre, bajokra szolgálhatnak átmeneti gyógyírként – például rovarcsípésre, napégésre, gyomorfájásra, hasmenésre.

Még több mobiltelefon az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top