Életmód

Olcsóbban megúszhatod – támogatások lakáshitelhez

Lakásvásárlásra vagy az építkezésre csak keveseknek lapul egy összegben a mellényzsebében a pénz – sokan azonban hitelt vagyunk kénytelenek felvenni ahhoz, hogy ilyen álmaikat megvalósítsuk. Nem kell azonban mindent hitelből és önerőből megoldani, mert több olyan állami lakástámogatást is igénybe vehetünk, amivel jelentősen csökkenthetjük az otthonteremtés saját erőből fizetendő költségeit.

A lakáscélú állami támogatásokat két nagy csoportra oszthatjuk: az elsőnél gyakorlatilag ingyen pénzt, vagyis vissza nem térintendő pénzbeli támogatást nyújt az állam, a másodiknál pedig a felvett hitelek kamataira nyújt támogatást. Mindkettővel milliókat nyerhetünk, ha okosan használjuk ki.

 

Olcsóbban megúszhatod - támogatások lakáshitelhez

Ingyenpénz az államtól

A jelenleg elérhető pénzbeli állami támogatások közül a legtöbb szó a csok-ról esett az elmúlt hónapokban, de ezen kívül még számos támogatási forma is létezik: az adó-visszatérítési támogatás és a lakáscélú hitelek kamattámogatása, és a  a lakás-takarékpénztári megtakarítás. Ezekben az a közös, hogy olyan pénzt kapunk lakáscéljaink megvalósítására a magyar államtól, amit nem kell visszafizetni.

 

Mentés

hirdetés
Az OTP Bank szakértőjének tippje a témában:

“Egy-egy új ingatlanba költözés vagy bővítés költségeinek tervezése esetén legfontosabb a kiszámíthatóság és a biztonság, hiszen az ilyen döntések akár 5-10 évre is rendszeres és komoly kiadással terhelhetik meg a pénztárcánkat.
A lakásvásárlást nem mindenki tudja saját erőből finanszírozni, sokunknak hitelre van szüksége ehhez. A jó hitel megválasztása azonban nem egyszerű feladat, egy hozzáértő szakember tanácsai mind a hitelkiválasztás- mind az ügyintézés terén sokat segíthetnek. A biztonságos költözéshez az OTP Bank azzal járul hozzá, hogy szakértői mindenki számára segítenek kiválasztani a legmegfelelőbb lakásmegoldást.” Gellénné László Andrea, OTP Bank, Békéscsaba

Mentés

Mentés

Mentés

A csok – amit korábban szocpol néven ismertek a legtöbben – kínálja mind közül a legnagyobb összeget: 2016. január 1-től  új lakásba költözés esetén  a legalább 3 gyermeket nevelő, vagy a jövőben vállaló családok 10 millió forintot is “zsebre vághatnak”, ráadásul ezek a családok a csok mellé 10 millió forintos, kedvező kamatozású, (3 százalékos) támogatott hitelt is felvehetnek. Természetesen nem feltételek nélkül jár ez a pénz: A 10+10 millió Ft-ot kifejezetten új lakás vásárlás vagy építési célra lehet csak felhasználni. Egyébként szerencsére elég széles körben felhasználható, hiszen már nem csak új lakásra, hanem 2015 július elsejétől már használt lakás vagy családi ház vásárlására és bővítésére is igényelhetjük. A jogszabály szerint az állami támogatás mértéke elsősorban a gyermekek (illetve a jövőben vállalt gyermekek) számától, a vásárolni kívánt lakás vagy építeni kívánt családi ház hasznos alapterületétől, az ingatlan vételárától függ.  Fontos kitétel a csok megítélésekor, hogy a támogatásra kiszemelt ingatlanról szóló adás-vételi szerződés nem lehet 120 napnál régebbi, illetve a készpénzben kifizetett foglaló nem haladhatja meg a vételár 10%-át. Ezt a típusú állami támogatást csak azokban a bankokban, takarékszövetkezetekben és hitelintézetekben lehet igényelni, akikkel az állam partnerségi megállapodást kötött, vagyis előfordulhat, hogy a számlavezető pénzintézetünknél erre pont nincs lehetőség – érdemes ezért időben és személyesen tájékozódni erről a kérdésről a bankfióknál. Mivel a csok támogatás lehetséges mértékének kiszámítása meglehetősen sok változó paramétertől függ, mindenképpen tanácsos alaposan tájékozódni azoknál a bankoknál, amelyek foglalkoznak csok-kal. 

Olcsóbban megúszhatod - támogatások lakáshitelhez

Adó -visszatérítési támogatás 

közismertebb nevén az áfa-visszaigénylés) révén szintén komoly anyagi előnyökhöz juttathatja az állam a saját otthonra vágyókat. Nagyon fontos kitétel azonban ebben az esetben, hogy ez a támogatás csak új ingatlanok építéséhez  vehető igénybe, továbbá az építkezésre nem vehetünk igénybe generál kivitelezőt, azaz nem köthető olyan kivitelezői szerződés, ahol az alapozástól a kulcsátadásig mindent egyetlen cég végez el. Egy nagyobb volumenű építkezés esetén ez a támogatás több millió forintot is kitehet (a támogatás maximum összege 5 millió Ft), ezért mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy éljünk-e ezzel a lehetőséggel.  Az adó visszatérítési támogatás új lakás építése és cégtől történő telekvásárlásra az alábbi esetekben igényelhető 2019-ig maximum egy alkalommal:

  • az építési költségvetés finanszírozásához kérelmezhető, a maximum 150 négyzetméteres hasznos alapterületű lakás, illetve a maximum 300 négyzetméteres hasznos alapterületű házhoz a magánszemély építtetője vagy építője által
  • az építési telek vételárához amennyiben a magánszemély vásárló cégtől vásárolja (amennyiben a telek eladója magánszemély az adó visszatérítés támogatás igénylése a telekre nem lehetséges, hiszen magánszemély nem adhat áfá-s számlát)

Lakásvásárlási hitelek kamattámogatása

Az (OTK – OtthonTeremtési Kamattámogatás) formájában azok kaphatnak az otthonteremtésben segítséget az államtól, akik új lakás építenek, vásárlásához, illetve használt lakást szeretnének megvenni, bővíteni vagy korszerűsíteni. A kamattámogatás öt évre szól, a vásárlásra felvett hitel futamideje ennél hosszabb is lehet.

Olcsóbban megúszhatod - támogatások lakáshitelhez

Létezik ennél jóval hosszabb, 20 évre szóló kamattámogatás, ám ez kizárólag új ingatlan vásárlására, építésére igényelhető, és az 5 éves  kamattámogatáshoz képest mind a támogatásban, mind az igénylők személyi feltételeiben szigorúbb és kötöttebb. A kamattámogatás mértéke az 5 éves támogatás időtartama alatt állandó, a 20 éves támogatás esetén folyamatosan csökkenő és attól is függ, hogy a hitelt igénylők hány évesek, használt vagy új lakásról van szó, illetve hány gyermekük van.

Díjazzák a takarékoskodást

Azok, akik előre gondolkodnak és időben elkezdik a takarékoskodást lakáscéljaik megvalósításához az állam jelentős támogatás nyújt a lakás-takarékpénztárakon keresztül. Ebben az esetben a lakástakarék pénztárba történt éves befizetésünket az állam megtoldja 30%-kal, maximum évi 72 ezer forinttal. Nincs felső határa annak, hogy havonta mennyit tegyünk a lakástakarék megtakarításba, de a támogatás mértéke szerint a legmagasabb összeg, amit érdemes befizetni, az havi 20 ezer, azaz évi 240 ezer forint. Egy családban akár mindegyik családtag nevére nyithatunk ilyen előtakarékossági számlát, amivel már éves szinten egészen jelentős hozamra tehetünk szert. Mindenképpen érdemes elgondolkodni ezen a megtakarítási formán akkor is,

  • ha szeretnénk a teljes futamidő alatt  fix kamatozású lakáscélú kölcsönhöz jutni.
  • ha unokáink, gyermekeink, testvéreink, szüleink vagy nagyszüleink ingatlan vásárlását, felújítását támogatnánk
  • ha szeretnénk teljesen kamatadó mentesen megtakarítani, félretenni
  • ha szeretnénk a szerződés teljes időtartama alatt hozam és tőkegarancia védelme mellett megtakarítani, tőzsdei alapok veszélyei nélkül
  • ha nem szeretnénk szerződésenként az évi 72.000 Ft állami támogatást elveszíteni

 

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top